Kaltenbach Jenő: ami Magyarországon van, az katasztrófa, Európa szégyene

– Ön is azon kevesek közé tartozik, akik viszonylag függetlenül tudták megőrizni a személyüket és a hivatásukat az elmúlt 30 évben, viszont láttak már jónéhány karón varjút. Miként látja az ország jelen helyzetében, megvalósulhat-e Hadházy képviselő régen vágyott utópiája és összegyűlhet-e 100 000 ember magyar kormányt dönteni?

– Jómagam nem hiszek abban, hogy az Orbán-rezsimet ilyen ténykedésekkel meg lehetne dönteni. Nem hiszem, hogy mindezzel sokat törődnének. Még ha olyasmi is történne, mint hajdan az internetadóval, legfeljebb visszalépnek egy kicsit – nem kardinális kérdés. Egy ilyen, az Ön által említett példával az egész rezsim léte forogna kockán, amelynek megingatását szerintem ilyen tüntetésekkel nem lehet elérni. Azt legfeljebb egy hatalmas tüntetési hullámmal együttjáró országos sztrájkkal, útlezárásokkal stb. lehetne érdemben befolyásolni. Véleményem szerint, a polgári engedetlenség súlyosabb formáival lehetne csak bármilyen eredményre jutni, de őszintén szólva, én úgy látom, hogy Orbánék eléggé megingathatatlanul ülnek a nyeregben, amiből az engedetlenségi akciók vajmi kevéssé billentik ki.

– Ennyire pesszimistán látja a helyzetünket? Még a tüntetések is kilátástalanok lennének?

– Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell csinálni. A társadalom igen nagy része elégedetlen azzal, ami van s hogy ennek jelét adja, nagyon fontos információ. De az nyilvánvalóan nem életszerű, hogy erre Orbán azt válaszolja: hibáztam, holnaptól csinálja más.   

– Az Ön széles szakmai és közéleti tapasztalatából fel tud idézni olyan eseményt az elmúlt évtizedekből, amikor a lett/lészen bármilyen színezetű kormánnyal szemben, de sikerrel lépett fel az elégedetlen tömeg Magyarországon?

– Hát ami nagyon megrázó volt és el is vezetett Orbánék 2010-es győzelméhez, az a bizonyos gyurcsányi hazugságbeszéd, illetve az azt követő hatalmas és helyenként erőszakos megmozdulások voltak, amik megalapoztak egy orbáni legitimációt. Ehhez természetesen az is kell, hogy a kormányon lévők hatalmas és súlyos hibákat kövessenek el. Gyurcsány hatalmas és súlyos hibákat követett el és nem csak egyet, többet is. Orbántól nem biztos, hogy lehet ilyesmire számítani, mivel elég nagy tapasztalata van arról, hogyan is működik Magyarország.

– Mégis, mit tanácsolna az ellenzéknek?  

– Semmiképpen se bízzanak abban, hogy Orbán olyan hibákat követ el, mint tette azt Gyurcsány annak idején.

– Úgy véli, hogy Hadházy Ákos nem kis részben küldetéstudatos országjárása valójában egy illúzióra alapulna – még ha akaratlanul is? Az sem értékelhető reményteli változásként, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemnél történik?

– Én Hadházy Ákost és Szél Bernadettet nagyon nagyra becsülöm, mint magányos harcosokat. Bámulatra méltó elhivatottsággal, saját idejüket, energiájukat nem kímélve, bámulatra méltó intenzitással küzdenek és járják az országot. A pártok a nagyobb apparátusukkal és lehetőségeikkel igazán példát vehetnének róluk. Amit Hadházy a parlamentben is akciózott, nagyon becsülendő. Legalább országos publicitást kapott, hogy egy hamiskártyás tolvaj maffia uralkodik. Ők ketten többet elvégeznek, mint a legtöbb ellenzéki párt, ami becsülendő és tiszteletreméltó dolog, de ettől nem fog megrendülni a rezsim. Mégis azt kell mondanom, hogy mindez marginális dolog, ha azt vesszük kitűzött célul, hogy Orbánékat hogyan kell megbuktatni.

– Azt az ellenállást, amit a színművészetisek megvalósítottak, véleménye szerint ki lehetne terjeszteni szélesebb rétegek elérésére – vagy ez ma Magyarországon elképzelhetetlen?

– Amit a színiegyetemisták megvalósítanak, azt szintén nagyon nagyra becsülöm, de úgy látom, hogy a társadalom erre nem mozdul meg. Legfeljebb akkor, ha eljutnak az emberek arra a szolidaritási fokra, mint az például a számomra nagyon kellemesen meglepő módon történt Belorussziában. Eddig enyhén szólva, nem egy tipikusan ellenálló országként ismertük, semmi ilyen jellegű hagyományuk nincs és az emberek mégis hetek óta mennek az utcára, tüntetnek, szembeszállnak a brutális rendőri erőszakkal, kockáztatják a szabadságukat és a többi, amit naponta láthatunk hetek óta. Ilyet itthon nem látok. A fiatal egyetemisták nagyon-nagyon kedvesek, jó, amit csinálnak de azon kívül, hogy a Facebookon világszerte a tenyerükre írják világhírességek is, hogy szolidárisak velük, ezek nagyon kedves gesztusok, de Orbánékat rohadtul nem fogja megrengetni. Meghökkentő a számomra, hogy még az egyetemista világ is ilyen nyúlós-málós módon reagál az SZFE történetére. Az, hogy egykori SZDSZ-es volt országgyűlési képviselő asszony, aki történetesen az egyik egyetem bölcsészkarának a dékánhelyettese és képes levetetni egy tiltakozó molinót az ablakból, amire csak az van ráírva, hogy szolidaritást vállalnak a színiegyetem diákjaival s teszi mindez azzal az indoklással, hogy nem kértek erre engedélyt...

– Pontosan kiről van szó...?

- Sándor Kláráról és a Szegedi Tudományegyetemről. Ez a bohózat kategóriájába tartozik. Pont olyan, mint mikor a szakszervezet bemegy a vállalatvezetőséghez és megkérdezi, hogy tessék mondani, szabad sztrájkolni...? Ami Magyarországon van, az egy katasztrófa, Európa szégyene. Olyanok tanítanak minket demokráciából, mint a beloruszok, vagy nézze meg, mekkora tüntetések vannak Bulgáriában, voltak Romániában. Vagy éppen a szintén szomszédos Csehországban, ahol valóban százezres tüntetések voltak. Azt az apróságot pedig ne feledjük, hogy Babiš miniszterelnök ellen eljárás folyik, még ha nem is ítélik el. Hát ilyen alapon, Orbánt már réges-régen be kellett volna csukni. Magyarországra annak idején azt mondták, hogy a legvidámabb barakk – hát mára a legröhejesebb barakká lett. Ha majd a társadalom rájön arra, hogy itt nem csak a színiegyetemistákról van szó és mindannyiunknak rá kell írni a tenyerünkre, hogy szolidárisak vagyunk egymással, akkor bizakodhatunk.