Karácsony: a fideszes főváros öt évvel rövidíthette volna meg a bicskei gyermekotthon lakóinak szenvedését
Már 2011-ben, öt évvel a feljelentések előtt tudta a fővárosi fideszes városvezetés, hogy mi folyik a bicskei gyermekotthonban, mégsem tett semmit – írja péntek reggeli Facebook posztjában Karácsony Gergely.
A főpolgármester azt írja, „egyszerre megrázóak és felháborítóak az általam elrendelt vizsgálat nyomán eddig előkerült dokumentumok”. Karácsony szerint arra keresik a választ, hogy a Tarlós István vezette Fővárosi Önkormányzatból „kinek a politikai felelőssége, hogy kitüntetésre javasoltak egy pedofil szörnyeteget, nem feledhetjük el, hogy a tisztázással mindenekelőtt az áldozatoknak, a gyerekeknek tartozunk, és azoknak a bátor felnőtteknek, akik elő mertek állni ezzel a borzalmas üggyel”.
Karácsony szerint „megrázó és felháborító, hogy az eddig előkerült dokumentumok alapján a főváros fideszes vezetői igenis megmenthették volna a gyerekeket.”
Állítja, hogy lehetőségük lett volna arra, hogy öt évvel megrövidíthették volna a gyerekek szenvedését. „Mert a 2016-os feljelentések előtt öt évvel, 2011-ben a bicskei gyermekotthon két bátor dolgozója eljött a Városházára és részletesen beszámolt arról, mit élnek át a gyerekek” – írja Karácsony.
Szerinte ennek ellenére, még öt évig folytatódhattak a gyerekek ellen elkövetett bűnök azért, „mert valaki, vagy valakik nem tették a dolgukat és a kötelességüket”. Szerinte ez az ügy nem maradhat következmények nélkül.