Karácsony Gergely: emberszámba kell vennünk egymást

HírKlikk 2024. január 1. 14:20 2024. jan. 1. 14:20

Az elmúlt év is megmutatta, Budapest legyőzhetetlen – mondta újévi beszédében Karácsony Gergely. A főpolgármester hangsúlyozta: nem megosztani, hanem közösséggé kell formálni az embereket. Csak akkor tudjuk megóvni a városunkat a gyűlölködőktől, ha így teszünk: „ha hidakat építünk ember és ember közé, amelyek szolidaritásból, emberségből és méltányosságból vannak építve".

Január elseje az ó-, és az új év, az ünnepek és a hétköznapok határvonala, mégis a legalkalmasabb időpont arra, hogy számot vessünk. Számot vessünk azzal, hogy milyen volt az előző év, milyen lehet a következő. Hogyan lehetne az ünnepekből átmenteni valamit a hétköznapokba is. A magunk, a családunk és a közös otthonunk, a városunk és a hazánk életében is” – mondta újévi beszédében Karácsony Gergely.

Budapest főpolgármestere beszélt arról, hogy 2023 Budapest számára egyszerre volt ünnep és megpróbáltatás. „Az egész világra jellemző válságok 2023-ban is folytatódtak, a járvány után háború a szomszédunkban, energiakrízis, az infláció, az árvíz, „és – ha ez nem lenne elég – Budapest-ellenes kormányzati politika” jellemezte.

A főpolgármester kijelentette: „azt mondtuk: túléljük, ha beledöglünk is. És túléltük. Sőt, nem csak túléltünk, de volt okunk ünnepelni is. Ünnepeltük a nemzet fővárosát, a 150. születésnapját. Felköszöntöttük többek között a megújult 3-as metróval, a felújított, gyönyörű Lánchíddal.”

Karácsony úgy vélte, az elmúlt év azt is megmutatta, hogy Budapest legyőzhetetlen. Az volt a múltban, és annak kell lennie a következőkben is. Ezért kell felkészíteni a városunkat a jövő kihívásaira, a változó klímára, a változó világra. Azt mondta, ha a 2023 a túlélés éve volt, akkor 2024-nek a felkészülés évének kell lennie. Hozzátette: ellenálló képesség, ez ma a kulcsszó Európában, és ennek kell lennie Budapesten is. „Növelni kell a város erejét, szabadságát, hogy megvédje magát és alkalmazkodjon, ha kell” – fogalmazott. 

Azt mondta: „a világ, amelyben élünk, a kizsákmányolásra épül. A természet már fellázadt ez ellen, az emberek azonban nem. Ők ugyanis nem a kizsákmányolóikat gyűlölik, hanem sokszor egymást.” Kifejtette, ma gerjesztett indulatokkal feszülnek egymásnak az emberek, hajlamosak vagyunk békésen tűrni az igazságtalanságokat, például a rossz egészségügyi ellátást, a növekvő árakat vagy az alacsony béreket. „De képesek vagyunk rögtön ugrani, ha jól össze lehet veszni valakivel”. 

„Budapest erejét az adja, hogy szembemegy ezzel a korszellemmel. Budapest közösség.” (…) „Budapest a szolidaritás, a méltányosság és az elfogadás fővárosa is” – sorolta, és hozzátette: „még akkor is, ha vannak, akik ezért akarják meggyűlöltetni az ország többi településének lakóival”.   

Karácsony felidézte, hogy két felemelő találkozása is volt az életében tavaly: Ferenc pápával és Németh Roland Ferenccel, a 149-es busz egyik sofőrjével (utóbbi a buszon segített egy gyermekét világra hozó, szülő édesanyának). Karácsony Gergely kifejtette, ha túl akarunk élni, akkor azt kell tennünk, amit a Szentatya, vagy a 149-es busz sofőrje tett: „emberszámba kell vennünk egymást”. 

Az idei választási év lesz, és tudjuk, mi következik, gyűlöletcunamit zúdítanak ránk – mondta a főpolgármester –, „de nekünk nem lesz időnk gyűlölködni, mert a város jövőjével leszünk elfoglalva” – tette hozzá. Arról is beszélt, nem megosztani, hanem közösséggé kell formálni az embereket, csak akkor tudjuk megóvni a városunkat a gyűlölködőktől, ha így teszünk. „ha hidakat építünk ember és ember közé, amelyek szolidaritásból, emberségből és méltányosságból vannak építve. Mint mondta, 2023-ban az egyik meghatározó élménye volt a Magyarázat mindenre című film, ugyanis az megmutatta, hogy az országon belül párhuzamos valóságokban élnek az emberek. Emlékeztetett, hogy Reisz Gábor, a film rendezője a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon a díjának átvételekor azt javasolta a magyar közönségnek, hogy kezdjenek el beszélgetni. Akivel még lehet. Karácsony ugyanezt kívánja 2024-re: „Kezdjünk el beszélgetni. Hátha kisül belőle valami jó”