Karsai György: elszomorító, hogy itt tart az ország

– Mohácsi Jánostól a doktorandusokon és színikritikusokon át Schilling Árpádig, hajdani és új diákoktól különböző szakmai szervezetekig folyamatosan érkeznek a felháborodott, szolidaritásukat kifejező nyilatkozatok, megszólalások.

– Ez nagyon jól is esik.

– Rátóti Zoltán, a Színház és Filmművészeti Egyetem rektora, az SZFE alapítványi tagja, egyszersmind óraadó tanára közölte az intézményben 25 éve oktató Karsai Györggyel, hogy ki van rúgva. A miértre annyit tudott válaszolni, hogy nem tartozik magyarázattal. Meglehet, hogy az indoklást még nem kapta meg, ezért sem tud mit mondani döntése magyarázatául Rátóti Zoltán rektor. Ön szerint miért történt mindez? Egyáltalán megtehető-e ez munkajogilag, úgynevezett védett korban, illetve közvetlenül nyugdíj előtt?

– Nem vagyok jogász, nem is akarok ebben elveszni. Ők egy teljes „jogászosztályt” működtetnek a színművészetin, ami unikum a világban, hiszen egy 330 fős intézményről beszélünk egy hét-kilenc tagú jogi osztállyal. Szinte úgy tűnik, mintha az utolsó néhány hónapban más dolguk sem lett volna, mint a Doktori Iskola tönkretétele. Ennek természetesen része, akaratlan főszereplője lettem. Én azt gondolom, hogy a történtekhez minden jogszabályt át kellett, hogy nyálazzanak. Akár lehet benne olyan is, amit már az új rendszer tett a Munka törvénykönyvébe és ezzel akár élhettek is. Nem hiszem, hogy a megalapozatlanul követnének el szarvashibát. Erről egyelőre nincs álláspontom, a felmondást természetesen majd átnézik az arra hivatott jogászok, erről döntsenek a szakemberek. 

– Mindennek természetesen van egy emberi oldala, s ez az, ami inkább kiváltotta a szűkebb és tágabb értelemben vett szakmai felzúdulást. Miként érintette ez önt?

– Igen, engem az emberi, morális része döbbentett meg inkább. Elszomorító, hogy itt tartunk. Az ország erkölcsi állapota olyan, hogy több évtizedes kapcsolatban lévő emberek közül az egyik annyit tud csak ismételgetni papagáj módjára – miután kirúgja a másikat –, hogy nem tartozik válaszadással, nem köteles válaszolni. Ezt a két mondatot bírta csak mondani szegény Rátóti Zoli abban a tíz percben, amit ott töltöttem vele.

– A felmondást kézbe adták, vagy „csak” szóban történt meg?

– Ma kaptam meg postán, mert nem vettem át, bár elém tették, hogy írjam alá. Én egyetlen tanácsot kaptam jogászoktól: semmit ne írjak alá.

– Volt-e az elmozdításnak bármilyen előszele, sejthető oka, érezhető volt-e, hogy előbb-utóbb bekövetkezik?

– Semmi ilyesmiről nem tudok beszámolni. Ez az én legnagyobb bajom, hogy pár hónap múlva, februárban, a hetvenedik életévem betöltésekor nyugodtan kirúghattak volna, ez ráadásul egy alapítvány. Nem tudom, miért volt mindez ilyen sürgős, ráadásul kiszámítható volt, hogy ebből hír lesz. Érthetetlen, milyen okból kellett ezt a vihart megkockáztatni. Részükről ez egy öngól, amit most a Rátóti kap a sajtótól. Persze nem mintha érdekelné őket.

– Van-e olyan információja, hogy mindez olyan jövőbeli átalakulásnak ágyaz meg, amit még nem látni vagy valaki másnak alapozná meg a helyet?

– Mindez természetesen meglehet, de én nem kívánok találgatni. Vannak, voltak fenyegető, baljós tények, amint nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a rektornak is van egy munkaköri leírása. Ebben pedig a kötelességei közt szerepel, hogy mindenekelőtt a hallgatók érdekeit kell figyelembe vennie. Ezért is lett volna érdekes az indoklása, hogy ezt most miért nem tartotta fontosnak. Amikor már mindenen túl voltunk, ezt a kérdést persze feltettem neki, hogy az elmúlt évtizedekre való tekintettel, legalább egy mondatban foglalja össze, mi volt a baja velem vagy a munkámmal 27 év után, netán egy kolléga, esetleg egy hallgató tett-e panaszt bármikor. Csak egy mondatot tudott ismételgetni, hogy nem kötelessége válaszolni.

– Ebben talán benne van az is, hogy nem tud mit válaszolni. Mindezek után, milyen lépéseket fontolgat, egyáltalán van-e lehetőség a hivatalos tiltakozásra? 

– Annyira friss ez az egész, hogy egyelőre nem fogalmazódott meg bennem semmilyen ellentámadás. Én továbbra is azt tartom a legfontosabbnak, hogy a doktoranduszok érdekei ne sérüljenek. Tehát ha hagynak azokban a doktori folyamatokban, amik most előkészítve várnak a következő hetekben, már bizottságokkal, melyekből többnek az elnöke is vagyok, opponens, témavezető, tehát ha hagynák ezt befejezni, az a hallgatók érdekét szolgálja. Amennyiben mindezt az azonnali hatály jegyében kihúzzák alólam, az sok-sok hallgatónak teszi lehetetlenné a tudományos fokozat megszerzését, amíg valakit nem találnak a helyemre.

– Vannak erre utaló jelek, hogy már meg is lenne a kiszemelt és ezért kell ilyen radikálisan eltávolítani?

– Nem tudok erről, bár egy embert lobogtatnak egy ideje, akit beültettek a .... Nem tudom, mennyire volt sajtónyilvános, hogy suba alatt összerántottak július végén egy szenátusi ülést, amikor a habilitációs bizottság elnökét, Jákfalvi Magdát egyszerűen leváltották. Anélkül, hogy bárkit is megkérdeztek volna vagy egyeztették volna a szándékukat. Nem is nagyon lett volna mit, mert ő aztán igazán tökéletes munkát végzett, mint habilitációs bizottsági elnök. A rektori hatáskörével visszaélve, a rektor, illetve a szenátus egyszerűen visszahívta. Egy bizonyos Balázs Géza nevű, általunk nem ismert illetőt applikáltak a helyére. Annyit tudunk róla, hogy az ELTE-n nyelvész, néprajzos. Ő lett hirtelen a habilitációs bizottság elnöke.

– Őt akarnák továbbléptetni?

– Ezt nem állítom, az viszont tény, hogy egy lendülettel beírták a Doktor Tanácsba is. Ezek ilyen sunyi megoldások, teljességgel figyelmen kívül hagyva a szakmai egyeztetéseket. 

– Milyen most a hangulat a diákok körében?

– Fel vannak háborodva. Folyamatosan kapom a szolidaritási megnyilatkozásokat, leveleket. 

– Az új diákoktól is?

- Igen, érkezik tőlük is. Ami azért érdekes, mert őket nem tanítom, miután kialakult az a gyakorlat, hogy akiket az új vezetés vett fel, azok tanításába már nem vontak be. Azt jobb nem tudni, hogy helyettem ki tanítja az első évfolyamoknak a színháztörténetet. 

– Az aktuális eseménytől kicsit eltávolodva kérdezem, érezhető-e az a négyszeres anyagi támogatás, amivel az új vezetés reklámozta önmagát az intézmény átvételekor? 

– Persze. Kifestettek, új bútorok érkeztek, a doktori soha ilyen ellátottságú nem volt. Azelőtt például egy szobán osztoztunk Huszti Péterrel és az volt az egész Doktori Iskola. Most szinte egy egész emeletünk van a Vas utcában. Ami csak elképzelhető pénz, azt hozták. De hát hiába. Az egész modellváltás egyetlen kulcsszava ez volt, hogy ők pénzt hoznak, pénz-pénz-pénz. De hogy a tartalom micsoda, az egyáltalán nem érdekli őket. S ez elég szomorú.

– Az esztétikum sajátosságai – új formában, hogy egy régi tételt idézzünk. Innentől mi a teendője? 

– A felmondás a kezemben, a továbbiakat a szakértőkre bízom. Gyűlölnék bíróságra járni. Azt hiszem, másra kell az a kevéske idő, ami van. Nincs nekem semmi titkolni valóm.