Kedden kapják az extrapénzt a nyugdíjasok

HírKlikk 2019. november 10. 17:25 2019. nov. 10. 17:25

A Magyar Államkincstár honlapja szerint november 12-e, vagyis kedd lesz a napja a novemberi nyugdíjak banki utalásának. Az idén a megszokottnál nagyobb összeg jelenik meg a bankszámlán, vagy több pénzt hoz a postás - írja az Mfor.hu

 A nyugdíjasok ugyanis ebben a hónapban kapják meg a tényleges inflációtól elmaradó nyugdíjemelés miatt szükséges kiegészítést és a gazdaság jó teljesítményéből való részesedésként utalt nyugdíjprémiumot is. 

Prémium akkor jár, ha a GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot. Idén 4,6 százalékkal számolnak, aminek a 3,5 feletti részével (1,1) szorozzák meg a nyugdíjak negyedét, de legfeljebb a juttatás 20 ezer forintos részét. Így a nyugdíjprémium maximális összege idén 22 ezer forint lesz.

A nyugdíjkorrekcióé, amely az év eleji emelés és az infláció különbségének kiegyenlítését szolgálja. Miután 2019. januárjában az idei évre vonatkozó költségvetési törvény inflációs előrejelzésével összhangban a nyugdíjemelés mértéke 2,7 százalék volt, ezt kell korrigálni a 3,4 százalékos inflációs tényadatnak megfelelően, vagyis 0,7 százalékos pótlólagos emelést utalnak novemberben, amelynek nincs plafonja.

A portál által vett példa alapján az átlagos 135 ezer forintos nyugdíj esetén 33 340 forintot fog jelenteni a kiegészítés és a prémium, amiből 11 340 forint a nyugdíjkiegészítés, a fennmaradó 22 ezer forint pedig a nyugdíjprémium.