Képeken a különbség az ellenzéki és a kormánypárti politikus között

Csanádi Dávid 2020. április 7. 16:50 2020. ápr. 7. 16:50

A szocialista polgármester a munkahelyek megmentésére használja a maszkokat, a fideszes országgyűlési képviselő ezzel szemben, kampányol velük.

Őrsi Gergely, a főváros II. kerületének polgármestere közösségi oldalán hozta nyilvánosságra döntését, amely szerint – a kormány által ingyenessé tett parkolás miatt – munkájukat (de Őrsi szavai alapján az állásukat nem!) vesztő parkolóőrök a jövőben a lakosságot segítik: a szociális ellátásban vesznek részt, például maszkot osztanak.

A parkolási büntetések elmaradásából következő műanyag-fölösleget pedig újrahasznosítják: a „mikulás-csomagos” zacskókba maszk kerül, amelyet a kerületért dolgozóknak, valamint a kerületieknek adnak.

Ez így fog kinézni:

Forrás: Őrsi Gergely Facebook-oldala

Ez a cikk pontosan eddig tartott volna, ha időközben nem értesülök arról, hogy egy másik budai kerület, történetesen Újbuda fideszes országgyűlési képviselője, Simicskó István, szintén maszkot oszt: „a következő napokban szájmaszkokat viszünk a gyermek-, illetve háziorvosoknak, valamint igyekszünk minél több újbudainak is eljuttatni”.

Amíg az Őrsi Gergely által kiküldött maszkok csomagolása mosolyra fakasztott, addig a Simicskó-maszkoké hányigert keltett bennem. Nem, képviselő úr, most nem a kampánynak van itt az ideje!

Forrás: Simicskó István Facebook-oldala