Kereszt alakú fityisz a Gellért-hegy tetején
A rendszerváltás pillanatától a gellérthegyi Szabadság-szobor valóban nemzeti és univerzális értékű alkotássá lett. Ezt a kitágított értéket most megint visszaszorítja egy újabb diktatúra, a saját képére akarja átformálni. Így vélekedik a Szabadság-szobor talapzatán immár látható keresztről Gábor György vallásfilozófus. Az ötlet már 2024 augusztusa óta komoly társadalmi vitát váltott ki. A felújítás részeként bejelentett tervet sokan ellenezték: civilek, művészek, építészek, de még az egyházi szereplők között sem alakult ki egységes álláspont. Miután most már elkészült a kereszt, újra fellángolt a vita. Ellenzői kiemelték, nem magával a kereszttel, hanem a társadalmi egyeztetés hiányával van problémájuk. Karácsony Gergely főpolgármester posztjában politikai visszaélést és kulturális vandalizmust emlegetett. Szerinte a kereszt „nem lehet politikai furkósbot”. A felújítást felügyelő Várkapitányság szerint mindez vihar egy pohár vízben, ugyanis a kereszt nem más, mint „az 1100 éves magyar államiság, a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör legfontosabb szimbóluma”, amit egy olyan talapzatra helyeztek el, ahol korábban a szovjet katona szobra állt.
Kinek és miért lehet érdeke a Szabadság szoborra tett keresztről vitát provokálni?
A hazugságnak és a képmutatásnak a csimborasszója ez az érvelés, mert aki a magyar államiság múltjára hivatkozva hoz meg egy ilyen döntést, az az alapfogalmakkal sincs tisztában. Üres frázisokat puffogtat a Fidesz, amikor a szabadság és a történelmi múltunk között párhuzamot teremt. Hogyan lehetne a kereszt annak a jelképe? Milyen alapon gondolják, hogy az minden magyart összeköt? Éppen ellenkezőleg: lehet a megosztás jele. Azt senki nem vonja kétségbe, hogy a kereszténységnek meghatározó szerepe volt nemcsak Magyarország múltjában, hanem az egész nyugati világ történelmében is. Ez teljesen igaz. A keresztnek mindenütt ott a helye, ahol valamilyen szempontból a kereszténység múltját, vagy jelenét, az eszmeiségét hirdeti. Viszont ez a szobor évtizedek óta a szabadság jelképe lett, amit mindannyian tisztelünk, függetlenül attól, hogy ki zsidó vagy keresztény, buddhista, netán Krisna tudatú, vagy egyik sem, mert ateista. Ebben a pillanatban ezt a hitekben, világnézetekben, vallásokban plurális országot – egészen egyszerűen, hazug módon – a kormánypártok a saját képükre és hasonlatosságukra farigcsálják.
Nagyon hányatott életű szoborról beszélünk. Eredetileg Horthy Istvánnak állítottak vele emléket, akkor egy repülőgépet tartott a magasba; a háború után jött a pálmaág és a katonák, végül most a kereszt…
Valóban nem sok emlékműnek van ilyen hányatott élete, de ez az utóbbi „átalakulása” beláthatatlanul értelmetlen. Ebből a történelmi visszatekintésből is kiderül, hogy a közelmúltunk történelmében egyik diktatúra követte a másikat, s ezek valamennyien a szoborba „öntötték” üzeneteiket. 1989-90 jelentett változást, amikor a rendszerváltás mindannyiunknak elhozta a szabadságot, s ettől a pillanattól kezdve, a Szabadság-szobor valóban nemzeti és univerzális értékű alkotássá lett. Ezt a kitágított értéket most megint visszaszorítja egy újabb diktatúra, a saját képére akarja átformálni. Visszavette, hiába tiltakoztak ellene, nem figyeltek oda, meg sem hallották.
Ön szerint kiknek állhat érdekében ez a makacs ellenállás?
Fogalmam sincs. Az nyilvánvaló, hogy a fennálló hatalomnak ez valami titkolt érdeke, talán ez is egy része a folyamatos ellenségkép keresésének. A Carl Schmitt emlőin nevelkedett fideszes garnitúráról beszélek, akik azt tanulták meg tőle, hogy a politika nem pusztán véleménykülönbség vagy értékek közti választás, hanem alapvetően barát–ellenség megkülönböztetésen alapul. Egzisztenciális kategória: a politikai közösség fennmaradásáról vagy megsemmisüléséről szól. A liberálisok kompromisszumot keresnek, miközben Schmitt szerint egy ponton mindig dönteni kell – különben az állam szétesik. Talán ez a kereszt is arról szól, hogy a kormány ezzel a kirobbantott vitával nem önmagát, hanem az ellenségét definiálja. Ki az ellensége? Az, aki fellép a kereszt ellen.
De a tiltakozók nem „a kereszt” ellen ágálnak! Azt kifogásolják, hogy hová tették.
Valóban senki nem a kereszt ellen tiltakozik. Eszükbe sem jut azt követelni, hogy a Bazilika tetejéről is vegyék le a keresztet, csak azt szeretnék, hogy ez a szobor mindannyiunk szabadságvágyának jelképe maradhasson. A kormány ezt nem akarja megérteni, vagy tudomásul venni. Csűri-csavarja, hogy megtalálja az ellenséget: akik azt a keresztet támadják, azok a kereszténységet támadják. A szent kereszténységet, de mi ezektől megvédjük az országot. A következő logikai bakugrás talán az lesz, amikor majd kifejtik, hogy akik a gellérthegyi kereszt ellen szólnak, azok biztosan az iszlámnak akarnak ajtót nyitni Magyarországon. Be akarnak engedni más hitű tömegeket, olyanokat, akik nem azonosulnak a keresztény értékeinkkel...
Ez talán túlzás. Egyházi vezetők is vannak a tiltakozók között.
Persze, idáig biztosan nem mennek el, de az egész mögött a diktatúrákra jellemző förtelmes logikát sejtem felfedezni, amitől a nemzetmegosztó gonoszság sem állhat távol. Nem volnék meglepve, ha az ötlet valamelyik KDNP-s vezető fejéből pattant volna ki, még azt sem állítom, hogy valamiféle bigottságból, inkább a „mi jó keresztények vagyunk” bizonyítása végett. Ha így volna, akkor önmaguk karikatúráját állítanák elő, hiszen nincs olyan nap, amikor ne sértenék meg a tízparancsolatot, ne hágnának át minden biblikus törvényt, együtt vagy külön-külön is. Tévednek, ha azt gondolják, hogy ez a hatalmas kereszt ott a szobor talapzatán képes mindezt eltakarni. Ha marad a kereszt, azt javaslom, mostantól tekintsük a kormánypártok paródiájaként. Ne vegyük komolyan, legyen ez Orbánék önmaguknak mutatott fityisze, amin majd naponta jót mosolygunk.
