Kéri László: lehetséges a belpolitikai fordulat

HírKlikk 2019. június 28. 13:55 2019. jún. 28. 13:55

A politológus szerint az előválasztás élő cáfolata volt annak a dogmának, hogy a választópolgároknak csak négy évente adjanak beleszólást a döntésekbe.

A főpolgármester-jelölti előválasztás élő cáfolata volt annak az iszonyatos dogmának, hogy visszanyomják a választópolgárokat, hogy csak négy évente kérdezzék meg őket, de egyébként nincs közük hozzá- vélekedett Kéri László az ATV Egyenes beszédben. A politológus szerint a fenti, magyar közéletben kialakult struktúra jó ugyan a pártoknak, de „részben megalázó, részben történelmietlen, részben antidemokratikus”. Úgy véli, az előválasztás most megmutatta, hogy jóval szélesebb körű a politikai részvételi igény az emberekben annál, mint ami kialakult. Hozzátette: úgy volt közel 70 ezres a részvétel, hogy nem voltak szerencsések a körülmények.

Kéri azt is elmondta, lebecsülte az ellenzéki pártok intézményi hátterét, mert kiderült, mégis van szervező képességük, ugyanis nem volt könnyű lebonyolítani ezt az előválasztást.

A jelöltekkel kapcsolatban a politológus azt mondta, Kálmán Olga indulásával szerinte a DK csak nyerhetett, miközben maga a jelölt csak veszíteni tudott vele, ezért is lepte meg a volt újságíró vállalkozása. Ennek ellenére szerinte Kálmán Olga hozta a rutinját, mentek a DK-val „a dobrevi úton”. „A DK részéről ez volt a legjobb döntés”, magyarázta Kéri, hozzátéve, hogy nehéz lett volna május után még egy Dobrevet kitermelniük párton belül.

Karácsony Gergelyen ugyanakkor Kéri szerint látszott, hogy van már némi jártassága a városvezetés kérdéseiben, hiszen 5 éve ezt csinálja. A politológus szerint újdonság volt a küzdelemben, hogy a jelöltek elkezdtek Budapestről beszélni, „lementek a kátyúk szintjére” és igyekeztek tanulni is. Úgy gondolja, mindhárman jó teljesítményt nyújtottak az előválasztás során.

Arra a kérdésre, hogy Karácsony Gergely mivel nyert, Kéri azt mondta: szerinte a róla elterjedt sztereotípiával szemben a zuglói polgármester fel tudott mutatni egy határozott, kemény magatartást és úgy gondolja, ha a többi párt tényleg betartja ígéretét és mögé állnak, Tarlós Istvánnal szemben is komoly esélye lehet.

Kéri emlékeztetett, hogy a főpolgármester 5 évvel ezelőtt nem olyan nagy előnnyel győzött Bokros Lajossal szemben, akit ráadásul az ellenzék az utolsó pillanatban dobott be, mégis 36 százalékot szerzett. Ezzel szemben Karácsony Gergelynek megvan az esélye, hogy professzionálisan felkészítsék.

Kéri hozzátette: kiszámolta, hogy a három, érintett ellenzéki párt bázisát összeadva 14 budapesti kerületben nyerhetnek, miközben 6-7 olyan van, ahol a Fidesz tűnik biztos befutónak. Ezért a politológus szerint nem csak a főpolgármesteri szék nyerhető Budapesten, de a kerületek többsége is, ami egészen más helyzetet teremtene a politikában. „Azt gondolom, belpolitikai fordulat lehetséges 10 év után”- fogalmazott Kéri László.

Forrás: atv.hu