Késhet a Tavasz, ha már itt a Tél?
Rosszul végződött az óév, s az újban is csak Shelley verssorára (Óda a nyugati szélhez) gondolva lehet reménykedni. Bár már az is optimista, aki azt gondolja, éppen a legzordabb télben vagyunk.
Az óév végének három eseménye foglakoztat: Gulyás Gergely ATV-nek adott „nagyinterjúja”, a színháztörvény végrehajtási utasítása és az Átrium példája. Cseppek a tengerben.
Le kell szögeznem: Gulyás Gergely interjújának szinte minden állítása régóta papagájkodott közönséges hazugság. Nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy nem is volna szabad a NER vezetőivel szóba állni. Hiszen csak kivételképpen, és arra kijelölt személyek adnak például interjút, „válaszolnak” kérdésekre – egyébként csakis a NER förtelmes terrormédiájában, szennysajtójában jelennek meg. Milyen dolog interjút készíteni velük úgy, hogy meg sem kérdezik: jólesett-e a „beszélgetés”, az együtt röhögcsélés, uszítás Bayer Zsolttal, Huth Gergellyel és a többiekkel? Jól érzik-e magukat, amikor közösen dagonyáznak..?
Csuhaj Ildikó persze igyekezett kérdezni, de talán egyszer sem kérdezett vissza. Így keletkezett az a benyomás, hogy Gulyás Gergely akadálytalanul hazudozhatott összevissza. Legalább a megszokott gyurcsányozás dolgában, a 2006-os „őszi események” ügyében lehetett volna kísérletet tenni a dolgok tisztázására: szembesíteni kellett volna Gulyást azzal, hogy közismert verziójukkal össze nem egyeztethető álláspont is létezik – nevezetesen az, hogy 2006 őszének alapvető jellemzője a Fidesz irányította puccskísérlet volt.
Vagy milyen dolog megjegyzés nélkül hagyni a világ egyik vezető lapjának, a Spiegelnek egészen hibbant, a kora kádári időkre emlékeztető leszólását: „a hazánkról szóló hírhamisításban élenjáró Spiegel”..? Nem akarja Gulyás „berendelni” a főszerkesztőt? Hát azt, hogy Kövér Lászlót „visszafogottnak” nevezi? És hogy lehet visszakérdezés nélkül hagyni a Karácsony Gergelyről mondottakat: „közös hazánk rágalmazásával tölti immáron drága idejét”..?
Rendes interjút persze nem lehet olyan emberrel készíteni, akinek csaknem minden szava hazugság, még a kötőszavakba is bele lehetne kötni… Az SZDSZ-ezés már szót sem érdemel, de a Néppárthoz való viszony kapcsán előadott nevetséges pofátlanságot azért szóvá lehetett volna tenni:
„…a Fidesz távozása a Néppárt számára a vég kezdete lenne. … Tehát ha a kérdés az, hogy az alapvető szabadságjogok fontosak-e, akkor aligha van a Néppártnak még egy olyan tagja, amelyik számára olyan fontosak, mint a Fidesznek. Az is biztos, hogy az Európai Néppártnak nincs még egy olyan tagpártja, amelyik többet tett az alapvető szabadságjogok érvényesülése érdekében, mint a Fidesz. Mégiscsak ez a párt a kommunista diktatúrával szembeni küzdelemben a szabadságért alakult.”
Akkor tehát a Néppárt minden tagja csak sóvároghat ama tökély iránt, amely a Fidesznek sajátja…Mintaszerű különben ez a pimaszság: hasonló azokhoz, amikor azt állítják, hogy elintézett ügyeket firtat az EU, vagy hogy nálunk sokkal nagyobb a média szabadsága, mint a nyugati országokban. A „köztévében” aztán az jön ebből le, hogy németek sokasága menekül Magyarországra…
Mondott Gulyás még valamit a színházak ügyéről is: szerinte nincs kultúrharc, csak felelősségvállalás és egyszerű, világos finanszírozási kérdés.
Nem újdonság, de már régen mondtam, hát meg kell jegyeznem: ez az állítás is hazugság…
December 30-án jelent meg a „színháztörvény” végrehajtási utasítása. Ennek következtében az egyébként is zavaros helyzet még kiismerhetetlenebb lett, de annyi bizonyos: a „kormány” számára minden tisztázatlan dolog kedvező. Nagyon úgy tűnik, a színházak, különösen a függetlenek, ugyanolyan kiszolgáltatottak lesznek, mint ahogy azt az eredetileg nyilvánosságra került „törvénymódosításban” tervezték.
Amíg ez a hatalom nem találkozik olyan erővel, olyan ellenállással, amely legyőzheti, addig minden „visszakozása” taktikai vagy látszólagos dolog.
Ha valamilyen gyalázatos eljárásból a NER-ben rendszert akarnak csinálni, gondoskodnak arról, hogy minden – mondják: ahogy az máshol, nyugaton is megy – „törvényes” legyen. Így vált az elmúlt tíz évben a „törvény” szavunk önmaga karikatúrájává.
Korábban például általában olyan beruházást lehetett nemzetgazdasági jelentőségűnek nyilvánítani, amelynek tényleg volt valami nemzetgazdasági jelentősége. Ma bármilyet – elegendő rámondani, és minden oké: nem számítanak sem környezetvédelmi, sem esztétikai, sem más szempontok. Csak az, hogy mit lehet belőle kimarkolni. Vagy hogyan lehet ellenkezést legyűrve, erőszakkal megcsinálni (Szabadság téri ocsmányság, Vértanúk téri borzalom, Alkotmány utcai „emlékezés”, stadionok stb…).
Tömérdek példát láttunk már az ilyen szándékú és „minőségű” „törvényalkotásra” – nem lehet kétséges a „színháztörvény” valódi célja sem.
Viszont olyan nagyon „törvény” sem kell, mert vannak más megoldások is! Itt van például az Átrium esete:
Nos, tehát az elutasítás indoka: forráshiány… Az pedig mindig van, nem? Bármikor elő lehet venni, igaz? És a dolog roppant egyszerűen zárul:
„A döntéssel kapcsolatban kifogás, méltányossági kérelem nem nyújtható be.”
Ugye milyen egyszerű? Na, ezen kell elgondolkodnia mindenkinek, aki alkudozni kezd ezzel a hatalommal.
