Két nappal a választások előtt majd 15 milliárd forintot szórtak ki a DIMOP Plusz programban

HírKlikk 2026. május 22. 17:00 2026. máj. 22. 17:00

Két nappal a választások előtt 14,59 milliárd forint támogatást ítéltek meg a DIMOP Plusz program keretében - közölte a tudományos és technológiai miniszter a Facebook-oldalán.

Tanács Zoltán azt írta: folyik a minisztériumunk átvilágítása; a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz (DIMOP Plusz) irányító hatóság, vagyis az Európai Uniós Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság a volt Energiaügyi Minisztériumból az új Tudományos és Technológiai Minisztériumhoz került át.

Az átvilágítás során több, a választás előtti utolsó napokban hozott döntés vált ismertté, ezek közül néhány már megjelent a sajtóban, de ezeknél az új vezetés többet is azonosított.

Kifejtette, hogy egyetlen napon, április 10-én kilenc projektről született támogatási döntés, együtt összesen 14,59 milliárd forint értékben. Ezek között megemlítette, hogy csaknem hárommilliárd forintot kapott a Civil út Alapítvány és a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány, mintegy kétmilliárd forintot a Tábor Ifjúságmentő Alapítvány, valamint a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió.

A felsorolás szerint több mint 623 millió forint támogatást nyert a Mindfluencer Közösség Közhasznú Egyesület, majdnem 550 milliót a Katolikus Karitász, mintegy 451 millió forintot a Régió Fejlesztéséért Alapítvány, másfél milliárdot a Biztonsági Kutató és Fejlesztő Központ Nonprofit Zrt. és szintén majdnem 1,5 milliárd forintot a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság.

A miniszter közölte azt is, hogy két, a sajtóban eddig még nem szereplő, szinte azonos értékű, egyenként 1,5 milliárd forintos projekt esetében – a védelmiipari és az egészségügyi MI-tárgyú pályázatnál – a kérelmet március 17-én nyújtották be.

A döntés 24 naptári nappal később, két nappal a választás előtt megszületett, ami "valószínűleg közigazgatási rekord közeli teljesítmény, máskor nem szokott ilyen olajozottan működni a gépezet" - tette hozzá.

Kiemelte, hogy találtak két másik, nagy értékkről szóló döntést két nappal korábbról, azaz április 8-ról: ugyanazon felhívás keretében két, ismét szinte azonos értékű projektet, együtt csaknem 8 milliárd forint értékben támogattak, és a nyertesek az Informatika a Társadalomért Egyesület, valamint a Universitas-Győr Szolgáltató Nonprofit Kft. voltak.

Mindkettőt az építőipari kkv-k digitális átállásának támogatása keretében ítélték oda, ráadásul szinte azonos volt az összeg, a benyújtás napja; a döntés április 8-án született, a kérelem és döntés között 46–47 nap telt el - írta Tanács Zoltán.

Hangsúlyozta, hogy a támogatási szerződéseket egyelőre nem kötik meg, hanem részletes, mindenre kiterjedő ellenőrzéseket végeznek.

"Amíg ezek megnyugtatóan le nem zárulnak, sem támogatási szerződés megkötése nem várható, sem folyósítás nem lesz. Nem engedhetjük meg, hogy Magyarország költségvetését olyan tételek terheljék, amelyek esetében nem vagyunk meggyőződve arról, hogy valóban hazánk érdekeit szolgálják. Természetesen amit rendben találunk, ott mennek tovább a folyamatok a szabályoknak megfelelő úton" - fogalmazott Tanács Zoltán.

Forrás: MTI