Kicsiben is, nagyban is…

Infláció

Mindig akad okunk meglepődni, amikor megjelennek a legfrissebb inflációs adatok, mert már úgy hittük, ez ügyben nem érhet minket meglepetés, és láss csodát! Decemberben megtudhattuk, hogy a hazai fogyasztói árak emelkedése európai bajnoki csúcsokat hozott, miközben a kontinens nagy részén elkezdődött az árgörbék lefelé konyulása. Egy-egy sokkoló adat közlése után egy-két napig tartó vita szokott afelől kitörni: ki és mi okozhatja ezt a nemvárt „sikert”? Vezető kormányzati emberek makacsul hajtogatják a „szankciós infláció” tetszetős, egyúttal elhárító jellegű formuláját, miközben valamennyi kormányon kívüli közgazdász a csúcsra járatott áremelkedést rendre visszavezeti az elmúlt egy-két évben követett gazdaságpolitika keserű következményeire. 

Az utca emberét maga ez a vita talán kevésbé izgatja, az viszont annál inkább, hogy az elsöprő többség számára az élelmiszerárakban megmutatkozó áremelkedések a mindennapi életfeltételeket – és így a közérzetünket is – rettenetes erővel befolyásolják. Ezt a kormányfő is belátta, ezért az elmúlt hónapban többször is hangoztatta, hogy szankciók nélkül az infláció tüstént a felére zuhanna, és 2023 végén már minden bizonnyal egy számjegyű lehet. Ezúttal is bízik az évtizedszámra sikeresnek vélt szómágiája erejében, ám e sorok írója úgy véli, hogy e két szép ígéret nagyon kevéssé vigasztalhatja azon milliókat, akiknek momentán éppen itt és most kell bevásárolniuk.

Az eseményekről itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt olvashat.

Az ársapka, mint csodaszer

Valószínűleg a kabinet azt is átlátta, hogy az ígéreteken túl, meg kellene próbálkozniuk egyéb, kézzel fogható intézkedésekkel is, ezért a hónap egyik örömhíreként születhetett meg az élelmiszerárakban meghonosított ársapkák jövő húsvétig történő fenntartása. Párhuzamosan viszont kivezették az üzemanyagokra bevezetett és tizenhárom hónapon keresztül fenntartott árkorlátozásokat. A döntést megelőző – és néhány napig követő – káosz, mesterséges benzinhiány és bevásárlási pánik viszont kellően érzékletes leckét adhatott arról is, hogy a mesterséges árszabályozásnak milyen hihetetlenül kiszámíthatatlan gazdasági/piaci következményei lehetnek. Ezt a leckét alighanem még az idén is újra kell tanulnunk. Mindenesetre a látszat szintjén learatható következmények a kormányzati önünnepléseknek még mindig kellő támasztékot nyújtanak ahhoz, hogy a korábban erős támogatói bázist továbbra is megtartsák.

Az eseményekről itt, itt, itt, itt, itt, és itt olvashat.

Huzavonák az uniós pénzforrások sorsáról

Mint ahogyan az egész évet nagyban, decembert még intenzívebben kísérte végig a magyar kormány és az unió különféle döntési szintjeinek vitája arról, hogy az új költségvetési ciklus hét évében milyen feltételek mentén és mennyi pénzhez juthatunk Brüsszelből. 

Tegyük fel, hogy valaki decemberben csakis az uniós érveket hallhatta és ismerhette, míg más valakik kizárólag a magyar kormány képviselőinek magyarázatait tudhatták. Nos, ebben az esetben a hazai hírforrásokból tájékozódók heteken keresztül hallhatták, hogy minden rendben, mindenben sikerült megegyeznünk, már csak egy-két technikai jellegű kérdés eldöntése maradt nyitva. Mindennek nyomatékaként elegendőnek tetszett rámutatni a magyar parlament szédületes tempóban végrehajtott, példátlan mértékű törvényhozási aktivitására, miszerint az elmúlt hetekben hihetetlen mennyiségű jogszabállyal, módosítások tömegével tettünk eleget Brüsszel újabb és újabb igényeinek.

A külföldi kommentárok, nyilatkozatok, az uniós tisztségviselőktől és testületektől megismerhető állásfoglalások és vélemények viszont egyáltalán nem támasztották alá ezt az optimista vélekedést. Egészen a legutolsó napokig azt érezhettük, amit a chicken-game-játékok során: szorongva lestük, hogy ki fogja előbb félrekapni a saját kormányát. December 22. után annyit érzékelhetünk, hogy a frontális ütközést végül is elkerülve, mind a két oldalon befékeztek. A hivatalos magyar győzelmi jelentések értelmezésekor annyit mindenképpen érdemes megjegyeznünk, hogy Brüsszelből kaptunk egy, a nevünkre kiállított betétkönyvet, miszerint van már néhány ezer milliárdnyi uniós forrásunk. Viszont a betétkönyvünkkel a bankba menet kiderült, hogy a bank egy ideig zárva van. És amúgy is vissza kell fordulnunk az otthon felejtett erkölcsi bizonyítványunkért.

Ezekről itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt olvashat.

A brüsszeli pénzeket egyébiránt nagyon sokan várják itthon

Itt van például a legkézenfekvőbb várakozó nagycsoport, az oktatásban tevékenykedő, csaknem negyedmilliónyi munkaerő. Tanárok, menekülők, elkeseredetten tiltakozók, és már az ostoba hatalmi megtorlással is szembenézni hajlandó, elkötelezett dolgozók napról-napra növekvő tömege. Az egész ősszel tétlenül és meglepő gyávaságról tanúskodó kormányzati hozzáállás mellett intézményesedett az elmúlt 32 év legkitartóbb és leginnovatívabb tiltakozás-sorozata, amely december elején már kezdett átváltani a széles körű polgári engedetlenség fázisába is. December közepén már reménytelennek tetszett a további hatalmi sunyítás, ezért megtartották az Orbán-korszak legszürreálisabb kormányzati fórumát, a belügyminiszter által fémjelzett…mit is? tájékoztatót? panaszfórumot? eligazítást? Diákparlamentet tanárok számára? Ahol is minden megszólaló kaphatott három percet a maga álláspontja kifejtésére, legyen az rendszerszintű alapprobléma vázolása, avagy helyi jellegű, ezredrangú ügy szóba hozatala.

Későbbi korok történészei számára különlegesen érdekes kutatási feladat lesz 2022 őszének ama metszetben történő elemzése, ahogyan az Orbán-kabinet viselkedett a nemzet jövőjének egyik első számú sorskérdése kapcsán, s ahogyan a páratlanul intenzív pedagógus-tiltakozási hullámra reagált. Ja…és másnap megszületett a megnyugtató döntés. Januártól kaphatnak a tanárok tíz százalékos béremelést – miközben az éppen általuk nyögött infláció is az idei év végén valahol a 25 százalék körül kavarog már… S nem kellett hozzá egy újabb nap, hogy az is kiderüljön, ez nem béremelés, hanem legfeljebb pótlékemelés, ami olyan távol van a tényleges fizetésemeléstől, mint Pintér Sándor szakirányú ismeretei az oktatásügytől. De majd, ha megjönnek az uniós pénzek, akkor lesz kiszámítható, jelentős és évekre széthúzott jövedelem-rendezés – mondják, mondogatják különböző miniszterek hetente annak a rétegnek, amely, évtizedszámra nem kapott mást, mint ígéreteket…ígéreteket…ígéreteket.

Ezekről itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt , itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.

A háttérben a gazdaságpolitikai útvesztés

Decemberben szinte naponta akadtak kisebb-nagyobb ürügyek a hazai gazdaságpolitika zűrzavarainak kényszerű átélésére. Azt már korábban is látni lehetett, hogy a jövő évre eltervezett, 2023-as költségvetés előzetesen megállapított számaiból semmi sem fog teljesülni, igaz, ezt a közgazdász-társadalom szinte egy emberként mondogatta már júniusban is. A letagadhatatlan zűrzavart maga a kormányfő is a megszokott módon próbálta semlegesíteni: a jó hírek kizárólagos meghozójaként. Ő jelentette be a nyugdíjak 15 százalékos, jövőbeni emelését, valamint a minimálbérek hasonló mértékű megemelését. A megszokott kommunikációs offenzíva erejében bízva, reggeltől estig próbálkoztak a Jó Hírek ismételgetésével, gondosan hallgatván arról, hogyan viszonyulnak mindeme jótétemények az egyéb megszorításokhoz és a jövő évi kilátások borús esélyeihez. 

Ezekről itt, itt, és itt, olvashat.

Ehhez képest a kormány egészen a karácsonyig képes volt kivárni azzal, hogy legalább a legutolsó pillanatban benyújtsa az alaposan újra számolt jövő évi terveket. Nyolc nappal az év vége előtt tette ezt is, igaz, a jelenlegi alkotmányos rend értelmében elfogadhatja saját magának, rendeleti úton is. Akár egy délután is. Igazán vicces, hogy ilyen közjogi/alkotmányjogi önkény kapcsán a kormány képviselői őszintén képesek felháborodni azon, ha külső partnereink meg merik kérdezni a hazai jogállamiság állapotát.

Ezekről itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashat.

Ami viszont a lehetséges, gazdaságpolitikai mozgástér megítéléséhez fontos adalék, kitört a vita Matolcsy és a kormány gazdasági korifeusai között, mégpedig nemcsak az aktuális dönteni valók ügyében, hanem az évtizede követett gazdaságpolitika minősítését illetően is. December egyik legnagyobb visszhangot kapó közéleti vitáját éppenséggel e váratlan Matolcsy-kritika kapcsán érzékelhette az a közvélemény, amely addig a Fidesz vezérkarán belüli legnagyobb összhanghoz lett hozzászoktatva. Érdekes fejlemény ez is. 

 És – mi lesz itt? 

Orbán Viktor ritka alkalomként nemzetközi sajtótájékoztatót tartott decemberben és röviden szót ejtett a jövő évi kilátásokról is. Ki kell maradnunk a háborúból, valamint az európai méretű recesszióból ést az inflációt egy számjegyűvé kell tennünk. Mindezeket a vágyak szintjén fogalmazta meg úgy, mint akiben nincsen kétség afelől, hogy mindez teljesülni is fog. 

Ezekről itt, itt, itt, itt olvashat.

Jut eszünkbe, hogy az elmúlt hónap legnagyobb nemzetközi figyelmet kiváltó eseménye a foci-vébé volt, s talán itthon is segített sokezernyi honfitársunknak abban, hogy legalább egy-egy meccs erejéig megfeledkezhessen a riasztó napi realitásokról. Orbán Viktor egyébiránt a vébé előtt szerb meglepetés-győzelmet várt. Ehhez képest éppen e déli szomszédunk vett legkorábban búcsút a világbajnoki küzdelmektől. Egyszóval, a jövőképünket nem érdemes kizárólag a kormányfői jóslatokhoz igazítani, mert ő rendszerint összekeveri a vágyálmait a tényleges folyamatok alakulásával.

Bár csak ez lett volna és lenne az egyetlen tévedése…