Kinek a kamarája?

A fent idézett szövegrész a T/14891. számú – A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosítását célzó – február 5-én benyújtott képviselői indítvány általános indoklásában olvasható. Világos és közérthető a szándék: a képviselő asszony a kötelező kamarai hozzájárulás azonnali eltörlésére tesz javaslatot. Indoklásának további részében „köszönetet mond” az MKIK elnökének korábbi javaslataiért, amelyeknek következtében a KATA-s vállalkozók 3 millió forint feletti bevételének 40 százalékos büntető szankciója bevezetésre került. Szintén Parragh-i sugalmazásra fosztották meg a települési önkormányzatokat egyik fontos bevételi forrásuktól, a helyi iparűzési adótömeg jelentős részétől.

Potocskáné Kőrösi Anita előterjesztésében felteszi a kérdést, hogy „hogy egyáltalán mire is fizetik a cégek ezt a pénzt, hiszen értékelhető szolgáltatás nincs mögötte.”  A magyar vállalkozói közösség egy évtizede nem kap választ arra az egyszerű felvetésre, hogy miért kell évi 5.000 forintot leperkálni a kamarának, amely a kötelező hozzájárulás szigorú behajtásán kívül semmit nem tesz az érdekkörébe tartozó milliónyi kisvállalkozóért. Azt persze látják, hogy az elnök magas körökben forog, pertu viszonyban a miniszterelnökkel és imád reprezentálni. De továbbra is megválaszolatlanul marad az a mindig vissza- és visszatérő kérdés: mi a bánatáért kell fizetnem egy olyan köztestületnek, amely nem tesz értem semmit?! Nem az összeg nagysága a bosszantó, hanem az ellenszolgáltatás nélküli fizetés. Nem véletlen, hogy a kötelező kamarai hozzájárulást a vállalkozó társadalom csak egyszerűen „kamarai adónak” nevezi. Sajnos joggal.

– Nem vagyok naiv, ezért pontosan tudom, hogy a képviselő asszony javaslata nem fog keresztül menni a parlamenti darálón, és már bizottsági szinten elbukik. Ezzel szerintem Potocskáné Kőrösi Anita is számol. Azt viszont nem értem, hogy a jobbikos politikus miért nem kérte fel indítványához támogatónak a többi parlamenti ellenzéki pártot. Jó eséllyel csatlakoztak volna, és azért az mégiscsak „szebben” mutatna, hogyha az egységes demokratikus ellenzék teljes összhangban lép fel a kötelező kamarai hozzájárulás eltörlése érdekében. Sok vállalkozást és sok szavazót foglalkoztat ez a témakör, megfelelő szinkronizálással és kampánnyal nagy társadalmi támogatottsága lenne a javaslatnak. Kis túlzással írom, de tapasztalatból: száz vállalkozóból kilencven a pokolba kívánja a kamarai sarcot!

– A pillanatnyilag esélytelen kezdeményezés mégsem volt fölösleges, hiszen a demokratikus ellenzéki pártok gazdasági programjában megkerülhetetlen programpont lesz a kamarai rendszer átalakítása, beleértve a működés finanszírozásának és a szolgáltatások ellenértékének újbóli meghatározását. Minden bizonnyal terítékre kerül majd az önkéntes vagy kötelező jellegű jogviszony közötti választás is. Remélem, hogy nem a kamarai rendszer léte vagy nem léte lesz a tét. Álláspontom szerint – ismerve néhány európai gyakorlatot – szükség van a vállalkozói társadalmat segítő, vonzó és a piaci verseny tisztaságát biztosító gazdasági önkormányzatra. A jelenlegi szisztéma fenntartása azonban csak a kormánynak és a vezető kamarai tisztségviselőknek érdeke, hiszen a beszedett kötelező hozzájárulásból és a központi támogatásokból könnyedén üzemeltetik a megyei és az országos apparátust. A saját hasznukra összpontosítva és nem a vállalkozások előnyére. Napjaink kamarája tehát igazodik a hatalmi elvárásokhoz, cserébe több forrásból – így a vállalkozóktól is – érkező pénzekből gazdálkodhat. A végkövetkeztetés persze szomorú: nem a kamara van a vállalkozásokért, hanem a vállalkozások szolgálják a kamara érdekeit.

No, ezen a helyzeten, ezen a felálláson kell gyorsan változtatni. Legkésőbb 2022-ben!