Kiosztották Orbánt Strasbourgban, de az ő kezében is erős lapok vannak
Orbán ugyan kapott a fejére Strasbourgban, de maradt ütőkártyája, mert tőle függ, hogy Ukrajna hozzájuthat-e a G7-ek által felajánlott 50 milliárd dolláros hitelhez. Az EP vitájában von der Leyen sokakat képviselt, amikor elővette a bunkósbotot. A magyar miniszterelnök láthatólag megdöbbent, de közölte, hogy csakis az amerikai választás után kíván foglalkozni a kölcsönnel.
A Süddeutsche Zeitung által idézett diplomaták úgy gondolják, hogy Orbán Trump sikerét várja, miután a korábbi elnök várhatóan eltörölné az egész segélyprogramot. Magyarország közismerten a legnagyobb akadályozó, amikor Kijev katonai és anyagi megsegítéséről van szó. Ám most mégis megszavazta, hogy az EU 35 milliárdot adjon a pénzügyi csomag részeként. Ehhez a Bizottság maga is hitelt venne fel, de ennek a konstrukciónak a jóváhagyásához elég volt a minősített többség. Azaz az Orbán-kormány nem vétózhatott.
Mindez nem változtat azon, hogy a 35 milliárd csupán szükségmegoldás volna. Ezért a jövő héten ismét megpróbálnak Orbán lelkére beszélni: fogadja el azt a koncepciót, hogy az 50 milliárd fedezetét a nyugaton zárolt orosz állami javak haszna jelentené. Ám feltehetőleg igyekeznek Varga Mihályt is meggyőzni, mert ez esetben az USA vállalná a rá jutó 20 milliárdot, azaz Európának nem kellene gyakorlatilag beugrania helyette.
(A Süddeutsche Zeitung cikke csak előfizetők számára olvasható.)