Kispesten is az összefogás híve az ellenzéki szavazók többsége

Sebes György 2024. február 15. 17:15 2024. feb. 15. 17:15

Kispesten a lakosság többsége elégedett a jelenlegi polgármesterrel és júniusban újra is választaná, ha ő lenne a demokratikus ellenzéki pártok közös jelöltje. De Gajda Péter akkor is győzne, ha nemcsak a Fidesz, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt indítana vele szemben jelöltet, hanem még a Momentum is. Mindez abból a közvélemény-kutatásból derült ki, amelyet a Závecz Research végzett Kispesten.

A felmérés tavaly decemberben készült, 1800 ember személyes megkérdezésével, ami reprezentálta a XIX. kerület népességét nem, életkor és iskolai végzettség szempontjából is. A kutatók azt állapították meg, hogy 95 százaléknál is nagyobb a valószínűsége annak, hogy a kérdésekre kapott válaszok jellemzik a teljes lakosság véleményét.

Gajda Péter, aki a Magyar Szocialista Párt tagja, 2006-ban lett először a kerület polgármestere. Azóta minden alkalommal újraválasztották, nem meglepő tehát, hogy a helyi politikusok közül az ő ismertsége a legnagyobb a megkérdezettek körében (a lakosság több mint háromnegyede ismeri). Polgármesterként végzett munkájával a kerületben élők bő fele inkább elégedett, 36 százalék adott csak közepes osztályzatot, 11 százalék pedig ennél is rosszabbat. A Fidesz-KDNP szavazói bizonyultak az átlagosnál jóval kevésbé elégedettnek, de körükben is kisebbségben vannak azok, akik kifejezetten elégedetlenek: 32 százalék. Érdekes, hogy a kormánypárti politikusok átlagos népszerűsége alacsonyabb, mint az ellenzékieké, ami nyilván összefügg a kerületi lakosság politikai profiljával.

Kispestet a kerületben élők fele fejlődőnek látja, majdnem fele stagnálónak és csak 9 százalék vélte úgy, hogy hanyatlik. A helyzet megítélése erősen összefügg a pártválasztással: a kormánypárti szavazók ötöde az utóbbi minősítés mellett volt, míg az ellenzéki szavazók körében a többség kedvezőnek értékeli a folyamatokat. A kispestiek 37 százaléka szerint vannak olyan problémák, amelyeket az önkormányzatnak sürgősen meg kell oldania. A legfontosabb ezek közül az utak, járdák állapota (a teljes lakosság 8 százaléka említette), a hajléktalanok problémája (6 százalék), az egészségügyben tapasztalható problémák és a parkolási helyzet (5-5 százalék). A válaszadók a sportolási lehetőségekkel és az óvodákkal voltak a leginkább elégedettek a kerületben, a legkevésbé pedig az egészségügyi intézmények működésével, valamint a járdák és utak állapotával.

A válaszokból kiderült az is, hogy a kerületben élők harmada biztosan szavazna a júniusi önkormányzati választásokon. Majdnem felük pedig valószínűsíti, hogy elmegy voksolni. A polgármester-választáson Gajda Péter 61 százalékkal győzne, ha csak a Fidesz, a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya Párt indítana vele szemben jelöltet.

Melyik polgármester-jelöltre szavazna?
(Választani tudó biztos szavazók %)

Forrás: Závech Research

Ha a Momentum is állítana polgármester-jelöltet, akkor Gajda Péterre 57 százalék voksolna. Érdekes, hogy a kormánypártok – egyelőre ismeretlen – jelöltje 22 százalékot kapna, ami arra mutat, hogy a jelenlegi kerületvezető a Fidesz táborából is tud valamennyi szavazatot szerezni, nagyjából minden ötödiket. A választókerületek felméréséből kiviláglott, hogy ha az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum közös jelölteket indítana – de a Jobbik és az LMP nem csatlakozna –, akkor ez az együttműködés a szavazók mintegy 44 százalékára számíthatna. Ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a többség még mindig bízik az ellenzéki pártok közös indulásában.

Ha a Momentum külön állít jelöltet, akkor melyik polgármester-jelöltre szavazna?
(Választani tudó biztos szavazók %)

Forrás: Závech Research

Nagyjából ugyanennyien mondták azt, hogy a főpolgármester-választáson Karácsony Gergelyre voksolnának. Ez pedig ugyancsak azt erősíti, hogy a választópolgárok jelentős része változatlanul az együttműködést tartja a legfontosabbnak a választásokra.

Mint ismeretes, a helyhatósági voksolást az európai parlamenti választással egy napon rendezik, így a kutatás erre is kitért.

Arra a kérdésre, hogy melyik párt listájára szavazna az európai parlamenti választáson, a választani tudó biztos szavazók 36 százaléka nevezte meg Fidesz-KDNP-t. 27 százalék a DK-ra, 16 százalék az MSZP-re, 7 százalék a Momentumra szavazna. Az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt 4-4, a Párbeszéd 3, a Jobbik és a Mi Hazánk egyaránt 2-2 százalékos támogatottsággal bír.

Melyik párt listájára szavazna az európai parlamenti választáson?
(Választani tudó biztos szavazók %)

Forrás: Závecz Research