Kiszámítható, a jelenleginél sokkal vonzóbb rendvédelmi életpályamodellt készített az MSZP

HírKlikk 2021. december 3. 12:15 2021. dec. 3. 12:15

Egy igazságosabb rendszerben visszahoznák a szolgálati nyugdíjat is.

A nyugdíjrendszer önkényes átalakításával a fideszes kormány az embereket – köztük pedig különösképpen a rendvédelmi és honvédelmi dolgozókat – megalázta; jogokat, jussokat vett el tőlük egy tollvonással – hívta fel a figyelmet Harangozó Tamás, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának MSZP-s tagja csütörtök este, az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

„2011-ben, a már egyébként a felszerelésükkor, az évtizedeken keresztül lévő szolgálatuk alatt aláírt szerződés alapján nekik járó szolgálati nyugdíjat egyszer megkapott emberektől utólag elvették (…) járandóságot kapnak csak és megadóztatták őket” – emlékeztetett Harangozó arra, hogyan lett egyszer csak kormánydöntés az, amiről már létező szerződések szóltak.

„Jövő tavasszal, ha kormányváltás lesz, mi azt fogjuk javasolni és azt vállaljuk, hogy visszakapják a nyugdíjstátuszukat, hogy a 15 százalékos levonást nyilvánvalóan ezzel megszüntetjük, mivel ráadásul nem csak levonják a kvázi nyugdíjukból ezt a 15 százalékot, hanem még azt is megtiltják nekik, hogy a nyugdíj mellett dolgozzanak” – emelte ki a szocialista politikus.

Bejelentette, pártja ugyanakkor az aktív állománynak azt üzeni, hogy vissza fogják hozni a szolgálati nyugdíjat, mint intézményt. 

Harangozó Tamás hangsúlyozta, jelenleg egy kezdő rendőr még mindig nem keres 200.000 forintot sem, amit az infláció egyébként brutálisan sújt.

„Van egy teljesen új életpályamodell rendszerünk (…), ha azt sikerülne bevezetni, akkor, mondjuk, egy 20-25 éve szolgáló körzeti megbízott is 6-700.000 forint körül tudna keresni” – mondta el végezetül az MSZP frakcióvezető-helyettese.