Kitüntették az Orbán Viktorért misét mondó plébánost
Mindszenty emlékéremmel tüntették ki Osztie Zoltánt, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosát és a Szociális Testvérek Társaságát a Parlamentben – számolt be az MTI.
A katolikus pap egyebek mellett arról ismert, hogy korábban csak buzi zászlóként hivatkozott a szivárványos lobogóra, és már legalább tízszer tartott istentiszteletet Orbán Viktor miniszterelnökért – írja az rtl.hu.
A Mindszenty József egykori esztergomi érsekről, hercegprímásról elnevezett elismeréseket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke adta át pénteken az Országházban. Osztie Zoltán az indoklás szerint „több mint négy évtizedes hűséges és odaadó lelkipásztori tevékenységéért, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánián és a közéletben végzett nemzetmegtartó, közösségteremtő, közösségépítő és keresztény ifjúságnevelő szolgálatáért, valamint Mindszenty József bíboros szellemi örökségének méltó ápolásáért" részesült a díjban.
A 444.hu kommentárja szerint nehéz lenne letagadni, hogy Osztie atya közéletileg nagyon aktív, ennek illusztrálására pedig egy sor példát hozott fel a lap:
- rendszeresen részt vesz a kormánypárti CÖF rendezvényein;
- néhány éve az auschwitzi haláltábor felszabadulásának 73. évfordulóján akart misét tartani Horthy Miklósért és menyéért;
- a KDNP lapjában beszélt arról is, hogy „az LMBTQ-lobbi emberei terroristák”.
- Orbán Viktor pedig szerinte leginkább Szent Istvánhoz mérhető.
Osztie Zoltán, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa átveszi a Mindszenty emlékérmet Lezsák Sándortól, az Országgyűlés alelnökétől, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnökétől az Országház Delegációs termében 2023. november 3-án.
MTI/Szigetváry Zsolt
Lezsák Sándor szerint Osztie atya „közéleti fellépéseiben jól el tudta választani az egyházi érdekek és elvek képviseletét a napi pártpolitikai szerepektől, szerepléstől", ez az érzéke tette őt sokak szemében alkalmassá arra, hogy 1997-ben a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke legyen.
Osztie atya három éve a beteg, torzó életforma jelképének nevezte a szivárványos zászlót, az LMBTQ-közösség lobogóját.