Kocsis Máté: mitől lett ennyire ideges a bukott miniszterelnök?

HírKlikk 2021. július 21. 20:25 2021. júl. 21. 20:25

Gyurcsány Ferenc ma új fejezetet nyitott a magyar közéletben, „a közbeszéd rohasztásában" – írta a Fidesz frakcióvezetője szerdán, a közösségi oldalán.

Kocsis Máté hozzátette: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a gyermekvédelmi népszavazásra „burkolt, de jól érthető anyázással" válaszolt a miniszterelnöknek. Letudhatnánk a dolgot annyival – írta –, hogy „egy nemzetét gyűlölő gazembertől" ez is dicséretnek számít.

Ugyanakkor elgondolkodtatónak nevezte, hogy vajon „mitől lett ennyire ideges a bukott miniszterelnök". Kocsis Máté szerint nem lenne csoda, ha a népszavazástól, mert amikor a nép kinyilváníthatja akaratát, az Gyurcsány Ferencnek „nem sok jót szokott jelenteni".

Kocsis Máté azt sem nevezné újdonságnak, ha magától a gyermekvédelmi törvénytől lenne ideges a DK elnöke, mert – mint írta – már kormányfőként is megfosztotta a családokat és a gyermeket vállalókat szinte minden támogatástól, és „ízlésének való" az is, ha gyerekeket traktálhat „félrement ideológiákkal".

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerint attól is ideges lehet Gyurcsány Ferenc, hogy a kormány„az erőszakos LMBTQ-propagandát" még brüsszeli nyomásra sem engedi be a gyerekek közé. „Már pedig nem fogjuk" – jegyezte meg.

Hozzátette: a baloldaliakkal ellentétben, a kormánypártok megbíznak a szülőkben, neveljék úgy a saját gyermekeiket, ahogy akarják. Nekik vannak előjogaik, nem pedig „az alternatív szexuális propagandát terjesztő álcivil szervezeteknek" – hangsúlyozta.

Kocsis Máté úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc „két anyázás között" "barátkozzon meg szépen a gondolattal", hogy a magyar gyermekvédelmi törvényről nem Brüsszelben fog dönteni a „hatalommániás elit", hanem a magyarok, itthon, népszavazáson. A DK elnökének azt üzente: a haza, a nemzet és a gyermekvédelem szavakat pedig nyugodtan felejtse el, mert „régóta tudjuk", azokat nem neki találták ki.

„El a kezekkel a gyerekeinktől!" – zárta bejegyzését a Fidesz frakcióvezetője.

Gyurcsány Ferenc szerdán, Orbán Viktor miniszterelnök gyermekvédelmi népszavazásról szóló bejelentése után közösségi oldalán azt írta: „Orbánnak üzenem: szórakozz a felmenőiddel, ne a hazáddal!

Forrás: MTI/Hírklikk