Komoly könnyítés jön a lakáshiteleknél, de nem árt az óvatosság

HírKlikk 2023. december 17. 12:40 2023. dec. 17. 12:40

Januártól az első lakásukat vásárló fiataloknak elég lesz a lakáshitelükhöz 10 százalék önrészt felmutatni, ha ehhez a bankjuk is hozzájárul. A módosítás szerint a lakóingatlan értékének 90 százalékát is elérheti az építésre vagy vásárlásra nyújtott lakáshitel összege. A hitelkamatok miatt azonban érdemes óvatosnak lenni.

Januártól akár már tíz százalék önrésszel is felvehetnek hitelt az első lakásukat vásárlók a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint. Fontos kritérium, hogy a hitelt igénylő személy és az adóstársak a hitelkérelem benyújtásának napjáig nem szabad betölteni a 41. életévüket, illetve hogy az ügyfelek ne rendelkezzenek 50 százaléknál nagyobb tulajdonrésszel más ingatlanban – írta meg a Pénzcentrum.

Ez alól kibúvó, ha valakinek lakása van ugyan, de azon másnak is van haszonélvezeti joga. Erről a hitelnyújtó pénzintézet az ügyfél, illetve adóstársak esetén az írásbeli nyilatkozatuk és az ingatlan-nyilvántartás adatai alapján győződik meg.

A rendelet, vagyis az új szabály meghatározza egyébként a lakás fogalmát is, eszerint „a lakhatás feltételeinek megfelelő, az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel.”

Egy nyári tanulmány igazolta, hogy reménytelen a fiatalok helyzete Magyarországon. Ahogy akkor a Hírklikk megírta: saját ingatlanhoz jutni lehetetlen azoknak a fiataloknak, akik nem rendelkeznek önerővel. Az ingatlanárak mellett, ugyanis a hitelkamatok is magasan szárnyalnak. A fiatalok egyre több esetben ragadnak a bérlakásszektorban, mivel a magas bérleti díjak nem teszik lehetővé a lakáspiacra való kilépést, főképp azok számára, akiknek nem áll rendelkezésre családi forrás, baráti kölcsön vagy örökség. A fiatalok 82 százaléka gondolja úgy, hogy bérleményben azok élnek, akik nem engedhetik meg a lakásvásárlást.

Forrás: Pénzcentrum


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom