Komoly pénzt kínál a Honvédség a fiataloknak: akár 350 ezer forint havonta a Mészáros Lázár-ösztöndíjjal

HírKlikk 2026. augusztus 16. 10:00 2026. aug. 16. 10:00

Ismét lehet pályázni a Mészáros Lázár-ösztöndíjra, amelynek célja, hogy támogassa a Magyar Honvédség személyi állományának utánpótlását, különös tekintettel azokra a beosztásokra, amelyekhez a katonai oktatási intézményekben nem megszerezhető végzettség szükséges.

A honvedelem.hu oldalon megjelent tájékoztatás szerint a Honvédelmi Minisztérium pályázata a felsőoktatási tanulmányokat folytató fiatalok megszólításán túl a honvéd kadét képzésben tanuló 13. évfolyamos, nagykorú hallgatókat is a katonai pálya irányába kívánja terelni.

A pályázatot elnyerő, szakképzésben tanulók 160 ezer forintos ösztöndíjat kaphatnak, de ha tanulmányaik alatt tartalékos szolgálatot is vállalnak, akkor ez az összeg 270 ezer forint. Az egyetemistáknál az ösztöndíj összege 270 ezer forint, de a tartalékos szolgálatot is vállalók 350 ezer forintra jogosultak.

A pályázónak a hallgatói jogviszony megszűnése után legfeljebb három hónapon belül, minimum az ösztöndíj időtartamával megegyező ideig hivatásos vagy szerződéses szolgálatot kell vállalnia.

A pályázat további feltétele a betöltött 18. életév és cselekvőképesség, emellett a jelentkezőnek meg kell felelnie az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek és vállalnia kell a tanulmányok folytatását, halasztani pedig csak engedéllyel lehet. A pályázó nem részesülhet más önkéntes tartalékos ösztöndíjban.

A felhívás szerint a felsőoktatásban számos szakon lehet pályázni szerteágazó képzési területeken az informatikai, műszaki, jogi, kommunikációs, orvos- és egészségtudományi szakágon át a hitéletig. A szakképzésben is különböző ágazatokban várják a felnőtt korú diákok jelentkezését a kreatív, informatika és távközlési területektől a honvédelemig, ahol meghatározott szakmairányon tanuló honvéd kadétok pályázhatnak az ösztöndíjra.

A pályázat részletei és az adatlap elérhető a https://kormany.hu/dokumentumtar/meszaros-lazar-osztondij-2026-evi-palyazat címen. A pályázatokat postai úton lehet benyújtani szeptember 30-ig.

 

Forrás: MTI