Kórházba került Pataky Attila, az Edda több tagja beteg

HírKlikk 2020. szeptember 16. 11:02 2020. szept. 16. 11:02

Kórházba került Pataky Attila, az Edda frontembere, de a zenekar több tagja is rosszul van  írja a Blikk

A Blikk megkereste a kórházban fekvő Pataky Attilát, aki azt mondta: „nagyon nem vagyok jól." A 69 éves énekes azt is hozzátette, hogy vannak fájdalmai, de „majd elmúlik ez is".

A Blikk úgy tudja, a frontemberen kívül Kicska László basszusgitáros is karanténba került, de Gömöry Zsolt billentyűs sem érzi jól magát.

„Nagyon ramatyul vagyok, de még nem biztos, hogy a koronavírust kaptam el. A teszt eredményére még várnom kell" – mondta a lapnak Gömöry Zsolt.

Kicska László csak annyit mondott, hogy nehéz időszakon megy most keresztül, a többiek – Alapi István gitáros és Hetényi Zoltán dobos is – elmondásuk szerint jól vannak.

A lap emlékeztet: Pataky Attila korábban műhisztinek nevezte a koronavírust. „Meggyőződésem, hogy a koronavírus-hisztériát a háttérhatalom és a világ vezetői terjesztik azért, hogy kipróbálják, mennyire lehet megijeszteni az embereket, és talán arra is jó ez az egész, hogy elleplezzenek valami fontosat, amiről nem akarják, hogy tudjunk" – mondta a Ripostnak még márciusban.

Forrás: Blikk