KórházSuli az otthon tanuló, krónikus betegségben szenvedő gyerekeknek is

HírKlikk 2020. szeptember 21. 14:21 2020. szept. 21. 14:21

Ezúttal azoknak a krónikus betegségben, például légzőszervi, daganatos vagy cukorbetegségben szenvedő diákoknak nyújt segítséget a KórházSuli Alapítvány, akik a koronavírus-járvány miatt,különösen veszélyeztetettek, és ezért szüleik az iskola helyett, otthoni tanulásuk mellett döntöttek.

A KórházSuli Alapítvány a tartósan súlyos beteg gyerekek oktatására létrehozott és működtetett szakmai rendszerét most megnyitja a krónikus betegségben szenvedő gyerekek előtt is. A Emmi napokban kiadott intézkedési terve ugyanis lehetővé teszi, hogy  a járványügyi készenlét idején a veszélyeztetett tanulóknak nem kötelező bejárniuk az iskolába, hiányzásuk igazolt lesz. Ugyanakkor lehetőségük van arra, hogy otthonról, egyénileg egyeztetett módon vegyenek részt az oktatásban

Tóthné Almássy Mónika, a KórházSuli vezetője, kórházpedagógus azt mondja, a márciusi iskolabezárás után, azonnal az egészségügyben dolgozók gyerekei mellé álltak, most a  krónikus beteg tanulókat szeretnék segíteni  A KórházSuli összegyűjtött adatai szerint 60 ezer olyan gyerek van Magyarországon, aki tartósan súlyos beteg, és emiatt nem tud részt venni a hasonló korúak számára megszokott formában az oktatásban.

Online tananyagaikat már a tavaszi járvány idején is hozzáférhetővé tették, ezek továbbra is rendelkezésre állnak, A  KórházSuli Alapítvány a tartósan beteg gyerekek oktatási rehabilitációjában már sokéves tapasztalattal rendelkezik,

A 2014-2015-ös tanévben indultak négy gyerekkel, tavaly már 150 tartósan beteg tanítványuk volt, a legkisebb óvodáskorú, de van köztük egyetemista is. Eddig mintegy 600 gyereknek segítettek. Programjuk nagyon komoly szakmai alapokon, komoly szakmai háttérrel, pszichológiai, mentálhigiénés, orvosi támogatással és pedagógiai szakmai támogatással létrejövő komplex program. Az egyetemisták online házitanítóként segítenek a rászoruló gyerekeknek, a középiskolások pedig online tananyagokhoz készítenek eszközöket.  Az 1700 önkéntesük a tananyag átadása mellett támogató közösséget is nyújt. Segítenek abban, hogy a gyógyuló gyerekeknek a betegségük ideje alatt is legyenek céljaik, aktívak maradjanak.  Magyarországon évente hozzávetőleg 1500-2000 gyermek kényszerül magántanulói státuszba olyan betegségek következtében, amelyekben a teljes felépüléshez hónapokig, akár évekig is eltartó kórházi kezelés és otthoni lábadozás is szükséges.

Bázisintézményük a budapesti Eötvös József Gimnázium és a Bethesda Gyermekkórház, szakmai együttműködő partnereik pedig az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara, valamint a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara.

  Az egészségügyben dolgozó kórházpedagógusok tevékenysége a gyerekek kórházi gyógyulásának idejére fókuszál. Azonban az akár évekig is eltartó otthoni lábadozásuk alatt kevés segítséget kapnak, hogy tanulhassanak. A KórházSuli segít nekik, hogy ne maradjanak le a tanulásban, motiváltakká váljanak és céljaik legyenek. Ugyanakkor felveszik a kapcsolatot a gyerekek iskolai tanáraival is, együttműködnek velük, és segítik az iskolákat is abban, hogy befogadóvá, visszafogadóvá tudjanak válni. Hiszen a betegség félelemmel terhes tabutéma, és amikor akár több év kihagyás után, egy égett, vagy onkológián kezelt gyerek visszatér, akinek nincs haja, nagyon gyenge a fizikuma, vagy épp készségei és képességei vesztek, az iskolák nem nagyon tudnak mit kezdeni velük. Ezért a KórházSuli szakmai módszertani kiadványokkal, érzékenyítő és szemléletformáló tréningekkel is segít nekik, a közeljövőben  órákat is szeretnének tartani a betegségekről, hogy minden segítséget megadjanak a visszafogadó intézménynek, ami jelen pillanatban gátja lehet a visszafogadásnak.

A KórházSuliba a krónikus beteg gyerekek jelentkezése itt:

https://korhazsuli.com/segitseget-kersz/diak-vagy/

A KórházSuli civil szervezet, és mint alapítvány külső támogatásra is számít.