Kormányinfó: hosszabb téli szünet, szabadság a közigazgatásban

HírKlikk 2022. szeptember 29. 11:58 2022. szept. 29. 11:58

A szankciók lényegesen jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón, hozzátéve, a magyar kormány kiemelt fontosságúnak tartja, hogy az elit helyett az emberek mondhassák el a véleményüket.

Ezért fogadták el a Fidesz frakció javaslatát a nemzeti konzultációra – erősítette meg Orbán Viktor tegnapi bejelentését a miniszter.

Gulyás Gergely bejelentette, a kormány döntött a téli szünetről, amely hosszabb lesz, mint az elmúlt években: december 22-én kezdődik és január 8-ig tart. Ez az őszi szünet rovására megy. Nincs közpotnilag előírt őszi szünet, 3 napot adhatnak az iskolák, tehát lehet, hogy lesz olyan iskola, ahol így is lesz őszi szünet, de ha nem döntenek így, akkor csak a Mindenszentek körüli hosszú hétvégét kapják a diákok.

Hozzátette, ebben az időszakban a kormányzati igazgatásban szünetet is elrendelnek, azaz kötelezően ki kell venni a szabadságot az ott dolgozóknak.

Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy az önkormányzatok ebben az évben, ha nehezen is, de ki tudják gazdálkodni a rezsiköltségeket, jövőre azonban kormányzati segítségre lesz szükség. Ezt Balla György miniszteri biztosként koordinálja majd.

Újságírói kérdésre a miniszter arról is beszélt, hogy nincs kifizetési stop, az erre vonatkozó hírek tévesek. A költségvetési hiányt szeretnék csökkenteni, ezért egyes kiadásokhoz a Pénzügyminisztérium jóváhagyására van szükség.

Forrás: Hírklikk