Kormányképes alternatívát mutat fel az ellenzék – szombaton kampányindító

HírKlikk 2019. augusztus 22. 10:09 2019. aug. 22. 10:09

„A helyi ügyek megoldása mellett kormányképes erőt is adunk” – jelentette be Molnár Zsolt az MSZP országgyűlési képviselője a demokratikus ellenzék fő üzenetét csütörtök reggel az ATV Start című műsorában.

„Kormányképes erővel bírunk” – emelte ki Molnár Zsolt 2 nappal a helyhatósági választási kampány indulása előtt. A hivatalos kampánystart előtt már ma nagy bejelentéssel készül Budapest közös ellenzéki főpolgármestere, Karácsony Gergely is.

Budapesten például sok helyen már a vártnál is nagyobb az egység: „A leghatékonyabb formációban indulunk (…) A mai sajtótájékoztató is erről szól” mondta Molnár Zsolt. A Jobbikkal való stratégia-egyeztetésről a következőkkel folytatta a szocialista politikus: Budapesten például, „(…) az V. kerületben, mi azt gondoljuk közösen a Jobbikkal, hogy a legnagyobb esély akkor van győzni, ha a jobboldali választókat részben megosztjuk, ezért egy egyeztetett stratégia alapján indul ott Losonczy (jobbikos) politikustársunk.” Több olyan kerület is van, ahol a jobboldali szavazók megosztása cél lehet, ezek közé tartozik például az V. kerület is. Ahol kellett, ott tehát ez az egyeztetés biztosította a leghatékonyabb összefogást – avatta be a nézőket Molnár.

„Valóban mindenhol egyértelmű, hogy ki kinek a kihívója, így nem túl bonyolult rájönni arra, hogy az V. kerületben Tüttő Kata az egyértelmű esélyes, aki győzhet, és azt gondolom, hogy Budapesten is egyértelmű, hogy Karácsony Gergely az egyetlen valós kihívója Tarlós Istvánnak” – tette hozzá.

A koordináció kapcsán a politikus még több részletet is elárult: „Budapest VII. kerületében egyértelmű, hogy Niedermüller Péter a hatpárti együttműködés jelöltje lesz; ellenzéki pártok összefogása által támogatott jelölt itt és a XIV. kerületben is csak egy-egy van. Budapesten, de az ország más részein is teljesen világos, hogy az ellenzék nem egymással versenyez, hanem összejött egy olyan ellenzéki együttműködés (…), amely érdemi kihívója a Fidesznek, amely óriási esélyt ad az ellenzéki szavazóknak, hogy világosan üzenhessenek a kormánynak. Ha összeadjuk az ellenzéki képviselőjelöltjeink számát, akkor ezres nagyságrendig jutunk, összességében tehát óriási esélyt teremtett az ellenzék” – mondta Molnár Zsolt.

A kampány fő üzeneteiről kérdezve a szocialista képviselő a következőket válaszolta: „Nagyon fontos üzenet lesz az, hogy a Fidesz nem nyer meg minden választást, és valóban, nagyon helyesen, a 2022 felé vezető úton ez egy fontos mérföldkő. Az is erős üzenetünk, hogy a mi polgármesterjelöltjeink szakmailag is alkalmasak. Nem csak arról van szó, hogy ellenzékiek, de alkalmasak arra, hogy jobban, korrektebbül, transzparensebben, emberbarátibban, zöldebben, XXI. századibb, európaibb módon vezessenek egy-egy kerületet, vagy egy-egy várost. Mind a kettő fontos üzenet!”

„Az ellenzék érdemi esélyhez fog jutni a 2022 felé vezető úton, hiszen általuk átstrukturálódik az önkormányzati rendszer” – határozta meg Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője az önkormányzati választások startjaként az MSZP és az ellenzéki pártok közös programját.

Forrás: Hírklikk