Koronavírus: a helyi hatóságok saját kormányuknak is hazudtak

„Hogyan leplezte le a koronavírus a tekintélyelvűség végzetes hiányosságait” – ezzel a címmel közölt a The Atlantic egy cikket a járványról. A szerző egyebek mellett arra a következtetésre jut, hogy Hszi Csin-Ping pártfőtitkár számára éppen a megfigyelési rendszerek és a cenzúra nehezítik meg, hogy tudja, mi történik az országában.

A szerző, aki a digitális technológia, a mesterséges intelligencia és a társadalom kölcsönhatásait kutatja, ismertette, hogy milyen súlyos gazdasági károkkal kell szembenéznie Kínának a járvány és kezelése miatt, és feltette a kérdést, hogy miként hagyhatta Hszi Csin-ping idáig fajulni a dolgokat. Szerinte a főtitkár eleinte nem tudta pontosan, mi történik, s mire kezdte megérteni a helyzetet, már túl késő volt. Nem ő az első tekintélyelvű politikus, aki kissé vak a valóságra – írta, és számos példát sorolt fel – egyebek mellett Mao idejéből.

Az okos uralkodók mindig kidolgoztak olyan lehetőségeket, amelyekkel megkerülhették a tekintélyelvűség dilemmáját, hogy ugyanis olyan rendszert építettek ki, amelyben főleg hazugságokat hallhattak. A történelmi példák felsorolása után, a cikk megállapította, hogy a jelen technológia lényegesen hatékonyabb lehetőségeket biztosít a tájékozódásra, és a közösségi oldalakon terjedő hírek hatása látható is Kínában: számos illetékest leváltottak, megbüntettek. Egy vezető tisztviselőt például azért bocsátottak el, mert olyan drága karórát viselt, amilyet a kormányzati fizetéséből nem engedhetne meg magának.

Beszámolt a cikk – szintén kínai példák alapján – más érdekes tájékozódási lehetőségekről is. Hszi azonban 2012-es hatalomra jutása után visszatért a hagyományos, egy kézben összpontosított vezetéshez, megfigyelő rendszereket épített ki, és személyi kultuszt igyekezett teremteni Maohoz hasonlóan, csak éppen nem kis piros könyvvel, hanem appokkal – de az appok a könyvekkel ellentétben, megfigyelésre is képesek. A kiterjedt megfigyelési rendszer lényege nem a tényleges működésében, hanem a hatásában van: a polgár tudja, hogy hatóságok mindenről tudni fognak. A tekintélyelvű vakság egy könnyen megoldható problémát nagy és tartós válsággá hagyott fajulni, és nagy politikai ára lesz.

A szerző részletesen leírta, hogyan kezelték Kínában kezdetekben a járványt. Egyebek között még december végén, az első hivatalos közlésben is tagadták, hogy a vírus emberről emberre terjedne, noha a tény ismert volt már, és ettől válhat széles körben veszélyessé a járvány. És még meg is büntették az orvosokat, akik fel akarták hívni a figyelmet a veszélyre. Közben mindenki úgy tett, mintha semmi sem lenne, és a vuhani hatóságok nem is frissítették a fertőzöttek és az elhunytak számát napokon át.

Csak január 20-án szakadt át a gát, amikor Vuhant lezárták. Ezen a napon erősítette meg egy – a korábbi SARS-vírus kapcsán ismertté vált – kutató az országos tévében, hogy a vírus emberről emberre is terjed. Azóta már mintegy 700 millió kínait korlátoznak valamilyen módon a mozgásában, és ebben a számban nincs benne az a tartomány, ahol Vuhan van, és amelyet teljesen lezártak.

A közösségi oldalakon hatalmas a düh a kínai és a vuhani vezetéssel szemben, szólásszabadságot követelnek – írta a szerző. Nem tudni, miért engedte Hszi idáig fajulni a dolgokat, nem kizárt, hogy lesöpörte a munkatársai aggodalmait, amíg késő nem lett, de valószínűbb, hogy nem ismerte a döntő részleteket: nevezetesen, hogy a koronavírus az emberről embere való terjedés bizonyosságával egy hatalmas járvány veszélyét hordozza. A helyi hatóságok nem csak a külföldnek, hanem saját kormányuknak is hazudtak.