A Fidesz vesztésre áll - Orbán egyre nehezebb helyzetben
Miért döntött úgy a kormány, hogy ismét beavatkozik az üzemanyagárakba, és „védett árakat” vezet be? Gazdasági szükséghelyzet áll a háttérben, vagy inkább politikai megfontolás? Erről beszélgetett a KlikkTV Egyenleg című műsorában két újságíró, Baka F Zoltán és Szakonyi Péter.
A vita kiindulópontja az volt, hogy a kormány az iráni konfliktus nyomán megugró energiaárakra hivatkozva lépett közbe, és korlátozta a magyar autósok számára fizetendő üzemanyagárakat. A szakértők szerint azonban a lépés időzítése erősen politikai jellegű: egy választási kampány kellős közepén, romló gazdasági hangulat mellett a kormány nem kockáztathatta meg, hogy az üzemanyagárak hirtelen emelkedése tovább rontsa a közhangulatot.
A beszélgetésben felmerül az is, hogy az üzemanyagár mindig különösen érzékeny kérdés a magyar társadalomban. A taxisblokád emléke még ma is él, és egy hasonló elégedetlenségi hullám komoly politikai következményekkel járhatna.
A szakértők szerint a mostani intézkedés ugyan rövid távon megnyugtathatja az autósokat, de komoly terheket róhat a benzinkutakra és az üzemanyagpiac szereplőire. Ráadásul a lépés azt is felveti, hogy a kormány valójában mennyire képes kontrollálni a gazdasági folyamatokat egy egyre bizonytalanabb nemzetközi környezetben.