Koszosan, véresen kúsztam a törmelékek között – interjú Garda Zsuzsával
„Nagyon megrázott minket is a szomszédunkban dúló háború, tudatosan készültünk egy húsbavágó klippel” – mondta a Hírklikknek Garda Zsuzsa, a nevét viselő Garda együttes első daláról és a hozzá készült klipről, amely angolul és magyarul is megjelent Lélegezz/Breathe Again címmel. Az énekesnő elmondta: a forgatáson rengeteg feszült jelenet volt, amelyek miatt mindenkinek ki kellett lépnie a komfortzónájából. „Egy robbantási jelenetet nem lehet nem átélni, a pincében töltött két napot az alkotóknak sem volt egyszerű kiheverni" – tette hozzá.
A Garda Zsuzsa név sokak számára ismerős lehet, hiszen nem vagy kezdő énekes. Vokáloztál az Omega és Balázs Fecó koncertjein is. Most volt itt az ideje a saját együttes alapításának, nevezhetjük ezt az erőteljes berobbanást a zenei életbe annak, hogy megérkeztél?
– Talán igen. Azt hiszem ez a pontos megfogalmazása annak, amit érzek. Mindig szerettem volna egy saját csapatot, amely most a vezetéknevemet viseli. Büszke vagyok rá, hiszen édesapám miatt fontos nekem, és miután nincs gyermekem, így vihetem tovább a családi nevet.
Nem vagy színésznő, attól, hogy színpadon mozogsz és énekelsz, nem ugyanaz még akkor sem, ha a dalokat átéléssel kell előadni. De itt Te vagy a központban, szinte csak Téged mutat a kamera, minden rezdülésed benne van. Nem volt félelmetes belevágni egy ilyen forgatásba, ahol 12 órát pincében kellett tölteni, ahol robbantottak, ahol a fények és a zajok kísértetiesen visszaadták egy háború valóságát?
– Féltem és izgultam, mint amikor az ember várja, hogy felül egy magas hullámvasútra. Ez a kettős érzés volt bennem és persze az, hogy a rendező utasításait a lehető legpontosabban végrehajtsam. Ha kellett, tízszer vettünk fel egy jelenetet, nem lehetett kiesni a szerepemből. Maga a forgatás is megdöbbentő élmény volt, de az is, hogy már az első napon milyen sokan megnézték a klipet. Aztán hirtelen elkezdtek zúdulni ránk az üzenetek. Nők és férfiak egyaránt őszintén elmondták, hogy könnyes szemmel nézték végig klipben látható anya küzdelmét.
Nekem a szüleim, nagyszüleim átélték a háborút, ’56-ot és nagyon sokat beszéltek róla. Most ezeket az élményeket kellett felidézni és ebbe belehelyezni magam.
A rock, bár sokan űzik, nem éppen női műfaj, sőt, a háború sem. Ezzel az „ajtót berúgó” klippel viszont megmutattad, hogy van helyük a nőknek a kemény zenében.
– A műfajt nagyon szeretem. Amikor Wirth Zoli – aki az egész megálmodója és kreatív producere –, előrukkolt az ötlettel, egyből megfogott, hogy valami mást csinálunk, mint az eddigiek. Sejtettem, hogy ez nem az a klip lesz, ahol sminkben és elegáns estélyi ruhában keringőzöm a kamera előtt.
Le kellett vetkőznöm minden büszkeségemet. Koszosan, véresen kúsztam a törmelékek között. Ebből a szempontból valóban nem volt egy klasszikus női feladat.
A háború mindenkit foglalkoztat, akkor is beszéltünk róla, amikor még nem volt hozzánk ilyen közel, nincs ember, aki szeretné ezt átélni. De nem félsz, hogy rányomja a bélyegét a zenekarra, hogy most már ezen az úton kell továbbhaladni?
– Nem félek. Pontosan tudjuk, hogy mit szeretnénk. Annyit elárulhatok, hogy sokakat érintő, komoly társadalmi problémákkal szeretnénk foglalkozni a dalainkban, amelyeket igyekszünk megjeleníteni a klipjeinkben is.
A művészetnek egyébként is feladata rezonálni a világban zajló dolgokra. Ráadásul a zene az egyik legjobb önkifelező eszköz. Mi így, ezzel a klippel tiltakozunk a háború ellen.
