Kövér László Szabó Tímeának: szégyellje magát, nem a kocsmában van!

HírKlikk 2019. április 1. 16:16 2019. ápr. 1. 16:16

Az európai parlamenti (EP-) választásokról volt szó hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Szabó Tímea (Párbeszéd) is arról beszélt, milyen jövőképek között kell választani az EP-választáson.

Elmondta, a kormány 300 venezuelai menekültet fogadott be úgy, hogy többségük "kanyi szót nem tud magyarul". Nem az a gond, hogy őket befogadták, hanem az, hogy miközben Orbán Viktor végighazudja a médiát a bevándorlókról, az itthoni rászorulóknak nem segítenek - közölte. Emlékeztetett arra, vasárnap járt le a kilakoltatási moratórium.

Szerinte május 26-án választani lehet a Horthy-féle, az országot felemésztő orbáni politika vagy a demokratikus mindenki jólétért küzdő közösség között. Ugyancsak választani lehet Európa és Oroszország között. Kifogásolta azt is, hogy a kormánypártiak nem tiltakoznak a honfitársát kazánba záró Pócs János tette miatt.

Méltatva a Párbeszéd EP-képviselőjének, Jávor Benedeknek a tevékenységét, közölte, ilyen emberekre van szükség az EP-ben és nem olyanokra, akik két forintért "az anyjukat is eladják".

Ekkor Kövér László elnémította a mikrofonját és azt mondta, szégyellje magát a képviselő és válogassa meg a szavait, a parlamentben van és nem a kocsmában.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az ellenzéki pártok "a nemzeti kishitűség programját" hirdették meg, Magyarországnak olyan jövőt szánnak, egy olyan Európát szeretnének, ahol minél kevesebb dologról döntenek Budapesten és minél többről Brüsszelben.

Elmondta, Brüsszel a 2008-as gazdasági válságot sem tudta megvédeni, a migrációs válság megoldását sem szabad rábízni. Hozzátette: az EU-ban konfliktust vállalni nem szégyen, hanem kötelezettség, ha a nemzeti érdek úgy kívánja. Közölte, a venezuelai magyarokról sosem fognak migránsként beszélni.

Forrás: MTI/Hírklikk