Kövérről terelnék el a figyelmet Trócsányival?

HírKlikk 2021. augusztus 9. 08:26 2021. aug. 9. 08:26

„Nincs itt semmi gond, mert lehetett nálunk ’dr.’ Schmitt Pál is államfő, akinek a plágiumvád miatt el kellett búcsúznia a doktori címétől és a posztjától, s utána jöhetett két cikluson keresztül az ősfideszes Áder János, mint a „nemzet egységét kifejező” köztársasági elnök... A mindenhez is értő Trócsányi mit ronthat ezen a helyzeten?” – teszi fel a kérdést Magyar György. Legfrissebb blogjában a Népszava értesülésére reagál, miszerint, „ha csak nem Kövér Lászlóról akarják elterelni a figyelmet”, az egy belga bírósági ítélet szerint idegengyűlölőnek, rasszistának minősíthető, az európai biztosi posztról visszautasított   Trócsányi László egykori igazságügy-miniszter lehet Áder János utóda a köztársasági elnöki poszton.

„Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett” – idézi az Alaptörvényt a Magyar Ügyvéd Blog bejegyzése, ami „jól hangzik, bár egyetlen szó sem igaz belőle”. A „köztársasági elnököt a korábbi köztársasági elnök megbízatásának lejárta előtt legalább harminc, legfeljebb hatvan nappal (...) kell megválasztani” – szól a törvény. Miután  pedig Áder Jánost 2017. május 10-től választották  újabb öt évre köztársasági elnökké, s harmadjára senki nem töltheti be a posztot, ezért – az Alaptörvényből fakadóan – jövő márciusban, de legkésőbb április első napjaiban dönteni kell utódjáról. Azaz: a fideszes kétharmadnak a következő parlamenti választás előtt kell határoznia arról, ki töltheti be a következő öt évre az államfői tisztséget.

Nem elegáns persze, ha egy esetleges kormányváltást napokkal megelőzően hagyományoz az aktuális hatalom az utódjára szinte elmozdíthatatlan köztársasági elnököt, de a hatályos szabályokból ez jön ki. Az ellenzék szerint felvetődhetne a közvetlen elnökválasztás lehetősége is, de ezt a fideszes kétharmad nem támogatja – jegyzi meg az írás.

Jogkörök

„nemzet egységét kifejező” köztársasági elnök tesz javaslatot a miniszterelnök, a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, a legfőbb ügyész és az alapvető jogok biztosa személyére, kinevezi a hivatásos bírákat és a Költségvetési Tanács elnökét, valamint megerősíti tisztségében a Magyar Tudományos Akadémia, továbbá a Magyar Művészeti Akadémia elnökét.

Az államfő feloszlathatja az Országgyűlést, ha az adott évre vonatkozó központi költségvetést március 31-ig nem fogadják el. Ugyanakkor ha valamely törvényt az Alaptörvénnyel ellentétesnek tart, akkor az Alkotmánybírósághoz fordulhat. „Ez 2022-től elég érdekes helyzetet teremtene, mert ha Trócsányi lenne az államfő, egy esetleges kormányváltás után szinte minden törvénymódosításnak keresztbe tehet, a kizárólag fideszes delegáltakból álló Alkotmánybíróság meg vélhetően nem fog ellenállni neki.

Trócsányi első buktája

Az Inforádió.hu számolt be 2015 májusában arról, hogy az igazságügyi miniszter szerint, ha valaki politikai menekült, annak bírálják el pozitívan a menekültjogi kérelmét, a gazdasági menekültek esetében azonban sokkal jobb ötletnek tartotta a menekültek visszaszállítását azokba az országokba, ahonnan jöttek. Magyarország – fogalmazott – már csak azért sem tudja befogadni a gazdasági menekülteket, mert gondoskodnia kell 800 ezer cigány felzárkóztatásáról.

A rasszistának tartott kijelentése okán nagyjából egységes volt az akkori ellenzék, és a lemondását, de legalábbis bocsánatkérést vártak volna el tőle. Ő arra hivatkozott, hogy félreértették a szavait.

Trócsányi második buktája

Trócsányiról ráadásul kimondták, hogy nem becsületsértés, ha antiszemitának nevezik. Elutasította ugyanis a belga bíróság Trócsányi László keresetét – ezt ugyancsak a Népszava tette közzé –, amit a Fidesz EP-képviselője a brüsszeli Világi Zsidó Közösségi Központ nevű szervezettel szemben nyújtott be. Az előzmény: Trócsányi a kormány tagjaként, és a Szegedi Tudományegyetem professzoraként részt vehetett volna a Louvain-la-Neuve-i Katolikus Egyetem és a brüsszeli St.-Louis Egyetem közös szervezésében megrendezett, „Ellenőrzés és vendégszeretet: a napjaink demokráciáját meghatározó migrációs politikák”  nemzetközi konferencián 2018 őszén. Ám néhány nappal a tanácskozás előtt a Centre Communautaire Laic Juif humanista értékek mellett kiálló szekuláris zsidó szervezet közleményt jelentetett meg, amely szerint megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a konferenciára „egy idegengyűlölő, rasszista és antiszemita magyar miniszter” is meghívást kapott. Trócsányi emiatt nem vett részt az eseményen. Utána viszont pert indított, amit Belgiumban elbukott, és a döntést nem fellebbezte meg, mert nem akarta, hogy ez az ügy továbbra is napirenden maradjon.

Trócsányi harmadik buktája

S hogy miért nem lett Trócsányiból európai uniós biztos? Az EP jogi bizottsága 2019 őszén többek között azt kifogásolta, hogy a politikus egyértelműen részt vett a saját ügyvédi irodájának tevékenységében. Így igazságügyi miniszterként szerepe lehetett abban, hogy a Nagy és Trócsányi-féle ügyvédi irodáé lehetett a Paks II.-vel kapcsolatos 2018. évi szerződés megkötésére vonatkozó megbízás. Nem mellesleg az irodájának társtulajdonosát nevezte ki állami pénzből a személyes tanácsadójának. „Ez így tényleg bűzlik” – szögezi le Magyar György.

Az sem tett jót a megítélésének, hogy a jogállamiságot és a bírói függetlenséget súlyosan sértő, utóbb szerencsére elbukott javaslattal állt elő a közigazgatási bíráskodás átalakításával kapcsolatban. Nem lett tehát önálló közigazgatási bíróság, de a rendszert úgy sikerült átalakítani, hogy a Kúria jogértelmezését a bírák kötelesek figyelembe venni, és attól csak kivételes esetben térhetnek el.

De nincs itt semmi gond, mert lehetett nálunk „dr.” Schmitt Pál is államfő, akinek a plágiumvád miatt el kellett búcsúznia a doktori címétől és a posztjától, s utána jöhetett két cikluson keresztül az ősfideszes Áder János, mint a „nemzet egységét kifejező” köztársasági elnök, akiről leginkább annyit tudni, hogy felvette a fizetését, mert sok vizet nem zavart. Akkor már nincs több kérdésünk. A mindenhez is értő Trócsányi mit ronthat ezen a helyzeten? – olvasható a blog legfrissebb bejegyzésében.

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom