Közmunkától a kényszerítésig – választási korrupció Magyarországon
A politikai kliensrendszer négy – állami forrásból működtetett – formája létezik Magyarországon: a szavazatvásárlás; az állami források felhasználása szavazatokért cserében; a kényszerítés előnyökért; és a gazdasági kényszerítés, beleértve a nem állami szereplők – alkalmazottak és uzsorások – megfenyegetését. Argentínához hasonló arányban használják ezeket Magyarországon. A Comparative Politics szaklapban megjelent tanulmányban először sikerült dokumentumokkal is bemutatni magyar választási kliensrendszert. Két politikatudós közös munkájában levezeti, hogy a politikusok és a hatalom szürke eminenciásai hogyan és milyen tiltott választási módszereket használnak, s foglalkoznak az ellentétek szításának a gyakorlatával is.
„Ezidáig nem tudtuk, hogy létezik-e kliensrendszer az Európai Unióban, hiszen a tagországokban elvben szabad és fair választásokat tartanak. Kifejezetten fontos tehát, hogy a cikkben bemutatott, a gyakorlatban alkalmazott tiltott eszközöket Magyarországon bevetik” – mondta a tanulmány kapcsán a Yale News lapban megjelent interjújában a politikatudománnyal foglalkozó szerzőpáros egyik tagja. Isabela Mares, a Yale professzora Lauren Young-gal a University of California tanárával, egy (93 faluban készített) felmérés eredményeit is használva jutott a többi között arra a végeredményre, hogy állami pénzekből finanszírozzák ezeknek a tiltott választási eszközöknek a használatát. A szerzők a 2014-es országgyűlési választások kapcsán dokumentálták mindezt.
Messze nem csak a klasszikus szavazatvásárlásról van szó, amit előszeretettel alkalmaznak a fejlődő országokban, „bemutatjuk, hogy a szavazatvásárlás Magyarországon az állami pénzből finanszírozott kliensrendszernek csak egy eleme” – szögezte le Isabela Mares.
A tanulmány részletesen foglalkozik a közmunkarendszerrel, amit a helyi polgármesterek tartanak kézben, akik „választási támogatás fejében osztogatják a munkákat Magyarország iparban szegény területein, ahol kevés a munkahely, s sokak számára ez az egyetlen megélhetést biztosító jövedelemforrás”. A közmunkaprogram nem csak a szavazatokat biztosítja, a kliensrendszer egy másik formájaként kikényszeríti a politikai támogatást is. Ez pedig a kliensrendszer leginkább elítélendő formája, mivel csorbul a választók autonómiája, az emberek ugyanis nem tehetnek mást, kénytelenek beállni a sorba – szögezi le a szerző.
Mares és Young a kliensrendszer négy formáját dokumentálta Magyarországon: a szavazatvásárlást; állami források felhasználását szavazatok fejében; a kényszerítést előnyök fejében; és a gazdasági kényszerítést, beleértve a nem állami szereplők fenyegetését, olyanokét, mint alkalmazottak és uzsorások. A 93 magyarországi faluban elvégzett felmérés lesújtó eredménye szerint a válaszadók 5-7 százaléka a saját bőrén is megtapasztalta a kliensrendszer-stratégia e négy alkalmazott módszerének legalább az egyikét. Összehasonlításként: Argentínában felmérések ugyanezt az eredményt hozták, Venezuelában pedig 10-12 százalékosat. Az pedig sok mindentől függ, hogy e négy közül helyben éppen melyiket veti be a hatalom, a többi között az adott térség demográfiai és gazdasági jellemzőitől és attól is, hogy a kormányzópárt polgármestere-e az adott településvezető.
A politikusok és a szürke eminenciások emellett kihasználják a közmunkában részesülők és nem részesülők között feszülő ellenérzéseket is, „ez a szegény-kontra-szegény konfliktus nagyon fontos, ám gyakran elhanyagolt elem” – állítják a szerzők. „Magyarországon politikai konfliktus van a jóléti ellátásban részesülők és nem részesülők között, a politikusok a kényszerítést használhatják azt jelezve, hogy szerintük a nagyon szegények és a kisebbség tagjai lusták és megbízhatatlanok” – számol be tapasztalataikról Isabela Mares, aki megállapítja: a közmunkaprogram is segítette Orbánt a hatalomban maradásában. „Az általunk felfedett dinamika pedig bemutatja, hogyan nyerik sorra a Fidesz politikusai az egymást követő választásokat, a párt kontrollálja a polgármestereket, akik az állami jóléti források elosztását ellenőrzik”.
A szerzők arra jutnak, hogy „a politikai kliensrendszer mértékének a megértése fontos, ha tudni akarjuk, milyen mély a demokrácia erodálódása Magyarországon és Kelet-Európa országaiban”. Mares szerint szükség van Magyarországon a választási megfigyelőkre, s arra, hogy hosszabb távra szóló monitorozással az eddiginél komolyabb módszerekkel próbálják meg leleplezni a választási kliensrendszer gyakorlatát a vidéki Magyarországon.
