Kutyakarácsony
Nagyon helyes ez a kutya, mondja a férfi. Megkérdezi, hogy milyen fajta, hány éves, és hogy gyakran szokott-e ugatni. Nem várja meg, hogy válaszoljak, már mondja is tovább. Hogy neki is van kutyája, akkora, mint amelyik velem van, csak az övé keverék. És épp ez az ő nagy problémája. Hogy már évek óta nem láthatta a kutyát. A felesége ugyanis nem engedi, hogy lássa. A volt felesége, pontosabban.
Aki papíron még mindig az ő asszonya, de már külön élnek. Ez az egykori asszony nem hagyja, hogy lássa a kutyát. Néha messziről meglesi persze, innen tudja, hogy él, és jól van. Már amennyire a gazdája nélkül egy kutya jól lehet. Merthogy, mondja, a kutyának ő a gazdája, kicsi kora óta ő gondozta. Sétáltatta, etette, vele volt, minden szabadidejében. És az asszony most így áll rajta bosszút.
Megnézem alaposabban a keverékkutyás embert, és várom, hogy mikor kér valamit. Mert ezek a történetek többnyire úgy folytatódnak, hogy kellene neki egy kis pénz. Kenyérre, gyógyszerre, vagy buszra, vonatra. Hogy hazajusson. Van, aki egyből kér, mások szemérmesebbek. Vagy csak újak még a szakmában, nem szoktak bele a kéregetős létbe, bennük még a megszokás, hogy meg kell dolgozniuk a pénzükért. Ezért mondják el a történeteiket, afféle előjáték ez a valódi aktushoz. Utójáték már nemigen van – miután megkapták a pénzt, megköszönik és húznak el, új áldozat után kutatva.
De a keverékkutyás férfi nem kér semmit. Elmondja még egyszer, hogy mennyire hiányzik neki a kutyája, és hogy nem tehet semmit, mert az asszony, aki már csak volt az asszonya, ha meghallja a hangját, kinyomja a telefont.
Megszánom az embert. Lehet, hogy unom is már egy kicsit. Miért nem vesz magának egy másik kutyát? – mondom neki. - Vagy fogadjon örökbe egyet. Rengeteg gazdátlan kutyus van a telepeken, az egyikükkel legalább jót tenne.
Rám néz, mintha megőrültem volna. Másik kutyát? Ha maga nem láthatná a gyerekét, elfogadna helyette egy másikat?
Próbáltam neki valami biztatót mondani, búcsúzóul, hogy ha már pénzt nem kért, legalább kapjon valamit. De nem volt kéznél nálam semmi bölcsesség. Ami meg igen, azt megtartottam magamnak. Mert ahogy indultunk hazafelé, a mellettem vidáman bandukoló kis fehér kutyával, az jutott az eszembe, hogy hiába rossz a világ, nekem mégiscsak jó dolgom van.
