L. Ritók Nóra megmutatta, hogyan kell szembeszállni az aljas gonoszsággal
Magyarország 20 éves EU-s csatlakozását fesztivállal és futóversennyel ünnepelték meg a Szabadság téren május 12-én. Az eseményre, amelyet az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája szervezett, több civil és EU-s szervezet is kitelepült. Többek közt ott volt az Igazgyöngy Alapítvány is, amelynek vezetőjét, L. Ritók Nórát aljas és nemtelen támadások érték a kormánypropaganda részéről, ugyanakkor nagyon sokan ki is álltak mellette. Minél többet támadják, annál többen állnak ki mellette.
„Kint vagyunk az Európa-nap 2024 rendezvényen Budapesten a Szabadság téren. A 25 éves Igazgyöngy Alapítvány az Európai életmód előmozdítása sátorban kapott helyet” - írta Faceboook-posztjában L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Arról is hírt adott, hogy bemutatják az Igazgyöngy Alapítványt, a gyerekeket pedig kifestővel, kirakós játékkal és kvízkérdésekkel várják. Örömükre nagy az érdeklődés, „olykor kicsit várakozni is kell a sátor előtt, köszönjük a megértést és a türelmet!”
Azt hiszem, bármennyire is szelíd a bejegyzés, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője csak egy újabb méltatlan támadásra számíthat a kormány propaganda-szócsöveiként szolgáló médiafelüleletektől. Hiszen a Magyar Jelen, a Kuruc.info, az Origo és a kormány kedvenc média-aktivistái, Bohár Dániel vagy Deák Dániel ennél kevesebbért is nekiestek. Az volt a nagy bűne, hogy Magyar Péter debreceni tüntetésén adományként elfogadta, és három rászoruló családnak továbbította azt a 3 millió forintot, amely a Tisza Párt alelnökének elárverezett napszemüvege árából folyt be.
Erről így írt L. Ritók Nóra: „átvettem, mert úgy döntöttek, egy szakmai szervezetre bízzák ennek a felhasználását, és ezzel minket kerestek meg. Minket, (sokak ajánlására) az Igazgyöngy Alapítványt, mint a térségben sok éve működő gyermekszegénység ellen küzdő civil szervezetet. (…) A leszakadó térségekben nagyon sok családnak jól jönne ez a támogatás. Fontos azonban, hogy egyrészt oda adjuk, ahol halmozódnak a problémák, másrészt, hogy mentorált támogatás legyen, vagyis mindent megbeszélve, a szükségleteket fokozatosan bepótolva segítsük a kiválasztott család kilábalását a tartósan rögzült krízishelyzetből.
Olyan családokat választunk, ahol gyerekek nevelkednek, és a szegénység mellé egészségügyi problémák is társulnak, pl. valamelyik szülő komoly betegsége, esetleg elvesztése, ami a tartalék nélküli családokban veszélyezteti a gyerekek helyzetét, fejlődését is. (…) A támogatásból a család egyéni szükségleteire reagálunk. Ha a víz bevezetése szükséges (ez ma, hogy az udvarra bekerüljön, 300 ezer Ft-ba kerül), ebből tudjuk fedezni ezt is. Ha gyógyszer kell, vagy a tartalék nélküli családokban más, váratlan kiadás merül fel, akkor ebből tudjuk fizetni. Ha a gyereknek ruha kell, vagy valamilyen iskolai befizetés, tudunk ebből segíteni. Mindent mérlegelve, megbeszélve velük, ha szükséges, bevonva a gyermekjóléti szolgálatot, vagy a védőnőt, háziorvost.
A családokkal írásban is rögzítjük a pénz felhasználásának szabályait. Ez egy együttműködésen alapuló támogatásfelhasználás lesz. Épp úgy, mint a többi, Igazgyöngy által nyújtott támogatás. (…) A támogatás mindhárom családnál stabilizáló hatással bír majd, és a kapcsolatrendszerünkben maradva, tovább mentorálhatjuk őket. Köszönjük a támogatást a három család nevében is” – fejezte be a posztot L. Ritók Nóra.
Arról is írt, hogy a költéseket elkülönítve vezetik, és átláthatóan elszámolnak vele, amikor elköltötték, de bármikor meg tudják mutatni, hol tartanak.
Ezek után nem pontosan érthető a kormányszócsövek támadása. Nem is nagyon találtak más fogást az alapítvány vezetőjén, mintsem, hogy „milyen emberekkel áll ki” „milyen irányultságú személy”. Ja, mert 2020-ban az SZFE-tüntetésen Iványi Gábor Társaságában arról beszélt, hogy milyen nehéz az élet a szegregátumokban, és hogy Márki-Zay Péter kitüntette egy általa alapított díjjal. Meg, hogy „nem csak a cigányimádó MZP van odáig L. Ritók szakértelméért, hanem Gyurcsány felesége is”.
Rá is sütötték gyorsan az Igazgyöngyre, hogy „igazi Soros-szervezet”.
„Magyar Péter tüncijén milyen szervezet jelent meg? Na, milyen? Hát persze, hogy egy igazi Soros-szervezet” – ez a Megafon által hirdetett Bohár Dániel-videó ajánlója. Bohár részletezi, milyen a kapcsolat az Igazgyöngy és Soros között, és levonja a következtetést: „összeállt a mozaik: Sorosék az elmúlt hetekben-hónapokban Magyar Péter alá tolták a mozgalmat, az alapítványt” – írta meg a Magyar Narancs.
Szerencsére nem mindenkinek ment el az esze ebben az országban. Sokan kiálltak L. Ritók Nóra mellett, köztük Karácsony Gergely főpolgármester is, El a kezekkel L. Ritók Nórától! című posztjában többek között az írta: „látom, az aljas, hazug és ostoba rogáni propagandagépezet most azt az embert vette célba, aki egész életét a legszegényebb sorsú gyerekek oktatásának, támogatásának szenteli, aki annyi, de annyi szegény sorsú gyereket rángatott ki a nyomor reménytelenségéből tanítással, neveléssel, szeretettel és odaadással. L. Ritók Nóra és az Igazgyöngy Alapítvány hosszú évek óta éppen ott dolgozik csodálatra méltó odaadással, ahol arra a legnagyobb szükség van: a gyerekek körében, a magyar mélyszegénységben. (…) A gyomrom felfordul ezektől az aljas trolloktól, de még inkább azoktól, akik az ilyen lejárató akciókat tőlük megrendelik. A bokájáig nem érnek fel L. Ritók Nórának. Tudom, ő talán ezt is derűs nyugalommal szemléli, de nekünk dolgunk van azzal, hogy ne engedjük elpusztítani azt, ami érték maradt ebben a hazában, és megvédjük azokat, L. Ritók Nórát és az Igazgyöngy Alapítványt, akik a reményt jelentik a reménytelenségben.”
Kiállt mellette sokan mások mellett a Szülői Hang is.
Ők posztjukban Szülői Hang (facebook.com) azt írták: „Nóra egész életét a leginkább rászoruló gyerekek nevelésének és támogatásának szentelte, ő az, akitől mindannyian tanulhatunk. Azokat a gyerekeket és családokat emeli fel, akiket a kormány és a magyar társadalom leginkább cserben hagyott, mégis a fideszes hazugsággyár nem kíméli sem őt, sem az általa vezetett Igazgyöngy Alapítványt! Beszűkült hatalmi érdekeik szerint készek a legabszurdabb vádakat fabrikálni, politikai haszonszerzésnek alárendelni a gyermekvédelem ügyét és külföldi ügynöknek beállítani épp azokat, akik önzetlenül és következetesen a legtöbbet teszik a gyerekekért, a közös jövőnkért, az országunkért.
Ha ez megtörténhet, akkor semelyikünk sincs biztonságban; amelyik hatalom ilyet megtesz, az kész bármelyikünk ellen fordulni, aki csak az útjába kerül.
Elég a gyűlöletből, elég a magyarok egymás ellen fordításából! Ne engedjük, hogy lejárató kampányok kiöljék belőlünk az emberséget! Változtatnunk kell, és a változás mindig önmagunkból indul: ne hagyjuk, hogy a primitív érzelmekre ható, embereket címkéző agresszív kampányok eltompítsák a gondolkodásunkat! Értsük meg egymás törekvéseit és félelmeit, és tevékeny részvétellel álljunk a nemes ügyek mellé, hiszen valamennyien tehetünk azért, hogy végre emberhez méltó módon beszéljünk és bánjunk egymással!”
Igen, emberhez méltóan kéne bánnunk egymással. Valahogy úgy, ahogy azt L. Ritók Nóra tette, amikor megköszönte a mellette való kiállást: „Egyre edzettebb vagyok, és talán bölcsebb is, és egyre inkább sajnálom azokat, akik a rágalmazásban teljesednek ki, a gyűlöletkeltésben. (Azt persze nagyon sajnálom, hogy ezt az én becsületesen befizetett adóforintjaimból is teszik.) Persze megvisel mind, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem.
Próbálok kapaszkodni a sok pozitív visszajelzésbe, megerősítésbe, amit kapok, és mihamarabb túllépni a gyalázkodó, néha fenyegető üzeneteken.
Most is tudtam, kockázatot vállalok az adomány elfogadásával. Most is tudtam, támadni fognak. És most is sok megerősítő üzenetet, emailt, telefont kaptam.
(…) Köszönöm mindannyiótoknak. (A megerősítő kommenteket is.)
Nem szabad félnünk. Együtt erősek vagyunk. (És csak jelzem, úgy érzem, hogy a szegregátumok világa még mindig sokkal humánusabb és tisztességesebb, mint a NER.)
L. Ritók Nóra 1999 óta viszi az Igazgyöngy Alapítvány munkáját Kelet-Magyarország egyik hátrányos helyzetű térségében, és minden létező fórumon fellép a nyomor újra termelődése ellen. És végül álljon itt egy olyan poszt, amelyet egy olvasó írt az alapítvány posztja alá:
„Kedves Nóra! Évek óta követem a munkájukat, inspiráló, szívet melengető minden lépésük. Köszönöm, hogy most azt is megmutatta sokunknak, hogyan kell az aljas gonoszsággal szembeszállni. Hatalmas érték az út, amit mutat.”