Lakner Zoltán: a Fideszben nem találták meg az ideális választ az ellenzék előretörésére

HírKlikk 2020. január 1. 09:47 2020. jan. 1. 09:47

Az ellenzék különös dolgot csinál – olyat, amihez az elmúlt tíz évben nem szokhattunk hozzá, a Fidesz pedig egyelőre nem találja az ellenszert – mondta Lakner Zoltán politológus 2019-es évértékelőjében. Az elemző szerint, az biztosnak tűnik, hogy megpróbálják ellenzéki politikusok, közszereplők életét föltúrni.

Alapvető változást hozott a magyar politikában és az ellenzék életében 2019. A kormányellenes erők az elmúlt tíz évben soha nem látott mértékben tudták szavazatokra és önkormányzati mandátumokra váltani társadalmi támogatottságukat. Ehhez pedig olyan különös dolgot tettek, amihez szintén nem szokhattak hozzá a választók a tízes években – az ellenzéki pártok széles koalíciókat hoztak létre a települések jó részén – mondta a Klubrádiónak nyilatkozó Lakner Zoltán politológus.

Az elemző hangsúlyozta, a 2018 áprilisi országgyűlési és a 2019 októberi önkormányzati választás eredményének összevetéséből egyértelmű választói elvárás keletkezett. Ennek lényege, hogy az ellenzéki pártok ne tegyenek olyat, ami lehetetlené tenné az együttműködésüket.

Attól azonban, hogy az ellenzék előretört az októberi önkormányzati választáson, az Orbán-rendszer természete, céljai nem változtak, ahogy azt a parlamenti képviselői jogok szűkítése, vagy éppen a kulturális törvény decemberi módosítása is mutatta. Az is látszik, hogy a Fidesz szűkíteni próbálja az önkormányzati hatásköröket. Ezzel együtt, az ellenzék most olyan lehetőség előtt áll, amiért eddig küzdött, és amivel eddig nem rendelkezett. Meg kell tehát nézni, hogy a következő másfél évben mi fog történni, tudnak-e kellő mennyiségű tehetséget felmutatni az új ellenzéki településvezetők.

Lakner Zoltán arról is beszélt, szerinte a Fideszben egyelőre nem találták meg az ideális választ az ellenzék előretörésére, ami egyébként új, két pólusú politikai mezőt vetít előre. Azt például látják, hogy a Fidesz a mai fiatalok számára nem azt jelenti, mint amit akárcsak tíz éve is jelentett az ifjabb generációnak. Kérdés azonban, hogy ezen segít-e, ha az új kormányszóvivő tegeződő videóban jelentkezik be, vagy hogy 22 évesen helyettes államtitkár lehet valaki egy törvénymódosítás nyomán. Lakner szerint erősen kétséges, hogy ennyi elég-e a fiatalok meggyőzésére, különösen, hogy Kövér László házelnök és a Fidesz körüli publicisták ugyanúgy mondják tovább a régi, harcos szövegeiket, amelyek olyan sok embernek tették ellenszenvessé a pártot.

Kérdés, hogy beválik-e a Fidesz taktikai várakozása, amelynek lényege, hogy egy nem meggyőző önkormányzati teljesítményt nyújtó ellenzékkel szemben, majd hiteltelenítő, korrupciós ügyeket tud felmutatni. És arról sem mondtak le, hogy ellenzéki politikusok, közszereplők életét megpróbálják föltúrni – kurkászni a privát szférában. Ehhez persze az ellenzéki politikusoknak nem kellene magas labdákat feladniuk – tette hozzá.

Forrás: Klubrádió