Lassan és mintegy mellékesen számolt be az orosz köztévé Navalnij haláláról
Az orosz állami egyes csatorna és a Rossiya 1 majdnem két órával a hivatalos bejelentés után adott először hírt az ellenzéki politikus haláláról. A tudósítások annyira visszafogottak voltak, hogy nem derült ki, hogy ki volt Navalnij valójában, és miért ült börtönben.
Volt olyan beszámoló, aki még a politikus teljes nevét sem említette, csupán Navalnijként hivatkoztak a politikusra.
Ugyan egy liberális politikus a köztévé másik csatornáján megpróbálta részvétét kifejezni Navalnij halála miatt, a műsorvezető viszont közbevágott, és arra kérte, hogy maradjon az előre megbeszélt témánál – írta a BBC alapján a 444.hu.
Navalnij, a legismertebb orosz ellenzéki, 47 éves korában, a börtönben vesztette életét. A reggeli séta után lett rosszul, majd elvesztette az eszméletét, és meghalt. Halálának pontos okát még nem hozták nyilvánosságra.
Navalnijt 2020-ban novicsok idegméreggel mérgezték meg. A Kreml gyilkossági kísérletét túlélte, 2021 januárjában azonban a figyelmeztetések ellenére, visszatért Oroszországba, ahol börtönbe zárták.