Látlelet az oktatásról

Orwell azt írta, „Egy uralkodó csoport uralkodó csoport lesz mindaddig, amíg ki tudja jelölni az utódait.” Mivel ennek az írásnak nem az elit és a „köz” – Orwell szavaival élve a „prolik” – oktatása a témája, ennek igazságát az adott idézetre vetítve egy másik cikkben fogom kibontani. Most – Orwell után szabadon – inkább azt mondom: egy ország ország lesz mindaddig, amíg képes lesz tanítani az utódait. A mai, magyar, a Fidesz tíz éves kormányzása alatt „megbuherált” köznevelésnek csúfolt közoktatás pedig egyre kevésbé képes rá.

Ennek egyik oka éppen a „letagadott” és elkendőzött pedagógushiány. A probléma nem új keletű, az oktatás legnevesebb kutatói, oktatási szakemberek, érdekvédők hosszú évek óta figyelmeztettek rá, baj lesz, a pedagógus szakma folyamatosan öregszik. Radó Péter már 2013-ban azt írta: a pályán lévő pedagógusok 34 százaléka ötven évesnél idősebb, a 30 év alatti pedagógusok aránya csak hét százalék. A Pedagógusok Szakszervezetének mostani számítása szerint a nyugdíjazások és a pályaelhagyás miatt a következő öt évben 22 ezer fővel fog csökkenni a 146 ezres pedagóguslétszám.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a köznevelési államtitkár arra hivatkozik, hogy körülbelül öt-hat ezer ember végez évente az egyetemeken, és Maruzsa Zoltán szerint ők azt látják, hogy Magyarországon a pedagógusképzési terület a harmadik legnépszerűbb terület a felsőoktatási felvételin. Rosszul látják, hiszen már a 2021-es számok szerint is inkább csak a negyedik, arról az apró bibiről nem is beszélve, hogy ha az idei elsőévesek mindegyike befejezi az egyetemet három-öt év múlva, a rendszert akkor sem lehetne feltölteni. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy nem mindenki fogja befejezni a tanulmányait. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke szerint 2010 óta megfigyelhető az a folyamat, hogy a pedagógusképzésre felvett hallgatóknak csupán a negyede marad a pályán.

Aki marad, az viszont húzza az igát. Olyan pedagógusokkal beszéltünk, akik a most kezdődő tanévben is tanítani fognak. Most, augusztus 20-a előtt egy nappal elmondták a véleményüket is erről az egész helyzetről. Ám, hogy mennyire orwelli világban élünk, mi sem bizonyítja jobban, hogy voltak, akik azt kérték, se az ő, se az iskolájuk nevét ne írjam le, mert tilos nyilatkozniuk, ha megteszik, súlyos retorziók érhetik őket. Ezért ebben a cikkben legfeljebb csak a város, illetve  a megye neve szerepel majd arról, honnan kaptam az információt, hol, milyen gazságok vannak.

Egy budapesti apuka, aki maga is pedagógus, azt mondja, nyelvtanárnak már egyre több helyen felvesznek olyanokat, akiknek nincs pedagógusképzettségük, pusztán egy-két évig külföldön dolgoztak, és így valamennyire ismerik a nyelvet – ha tanítani nem is biztos, hogy tudják. Aki hajlandó a rendkívül alacsony bérért, és a megalázó munkafeltételek mellett beállni tanítani, azt már fölveszik. Megtalálják a törvényi kiskapukat hozzá. Ha két-három éven belül megszerzi kiegészítő szakon a pedagógusvégzettséget, még akár a pályán is ragadhat. (v.ö. a tanári pályára való visszatérésben az oktatási államtitkárságnál sok javulást várnak a diplomaszerzők számában a két éve tartó nyelvvizsga-amnesztia miatt is.) A minden rosszban van valami jó elvét bizonyítja, hogy nyelvtanárnak sokan jelentkeztek vissza a turizmusból is, hiszen az elmúlt két évben a járvány miatt a magyar turizmus „meghalt”. Azok az idegenvezetők, akik eddig külföldre vittek csoportokat, vagy adott esetben Magyarországon vezettek külföldi csoportokat, tömegével próbáltak elsősorban a szakképzésbe – ideiglenesen – jelentkezni nyelvtanárnak. Igaz, megmondták azt is, csak átmenetinek tekintik ezt a helyzetet, ha vége lesz a járványnak, ők simán visszamennek majd idegenvezetőnek. Ahol hiány volt nyelvtanárból, ott gond nélkül fölvették őket. De azért ez mégis csak egy szakma, ahol a diákokkal bánni kell tudni, el kell magyarázni nekik a dolgokat, nem elég azt mondani nekik, hogy nyissák ki a könyvet, olvassák el, aztán kérdezni tőlük három dolgot, és annak alapján leosztályozni őket. Még szerencse, hogy az idegenforgalomban vannak „kiugrott” pedagógusok is, akiknek van valamilyen pedagógusképzettségük, hiszen a katedráról váltottak az idegenforgalomra.

Azt, hogy irdatlan nagy óvodapedagógus-hiány van, a kormány beismerte azzal, hogy 2020-tól az óvodapedagógusnak csak reggel 8-tól az altatásig kell feladatot ellátnia, a reggeli ügyeletet, és a délutáni felügyeletet, magyarul a „közjószág” – ahogy a miniszterelnök nevezte a gyerekeket – legeltetését már gyógypedagógus, vagy a dada is simán elláthatja. Ez csak azért nem jó, mert a 3-6 éves korosztály nevelése attól a perctől, ahogy betette a lábát az óvodába, egészen a hazameneteléig zajlik. Vagyis a nevelési folyamat az intézménybe való belépéstől annak elhagyásáig tart.

De apukaként azt is elmondta az interjúalany: „a gyerekem három évig járt óvodába, és jó, ha ebből a három évből fél évig volt vele két óvodapedagógus. Ha a dada nem olyan lett volna, amilyen, ha nem szerették volna annyira a gyerekek, ha nem tudott volna annyit segíteni az óvónőnek, amennyit segített, akkor baj lett volna”. Abban az óvodában egyébként a hét csoport van, ám mindössze egy-két csoportban van meg a két óvodapedagógus, és az egyetlen pedagógiai asszisztenst épp oda teszik, ahol nagyon hiányzik az óvó néni. És ráadásul a XI. kerületben úgy van hiány, hogy még kerületi pótlékot is adnak a pedagógusoknak – a fizetésüket javítandó. A fiatalok pedig nem jönnek a pályára, mert egy albérletet Budapesten még ennyiből se tudnának fenntartani.

A fia most lesz másodikos, de az iskolában már év végén jelezték a szülőknek, hogy az eddigi két tanító néniből az egyiket elveszik, visszaviszik elsős tanító néninek, mert három tanító és négy pedagógiai asszisztens is otthagyja az iskolát. Azt még nem tudja, hogy a nyáron sikerült-e tanítót szerezniük, de azt igen, hogy ez az iskola konkrétan tanítóhiánnyal küzd.

Komárom-Esztergom megyéből jutott el hozzám az a hír, hogy ott már a  tankerület konkrétan engedélyezte, hogy érettségivel bárkit fölvehetnek tanítani az iskolák, de a hírek szerint még így sincs jelentkező.

Veszprém megyében sem a gyógypedagógusok sem a gyógypedagógus asszisztensek nincsenek elegen, az elvándorlás igen nagy a körükben. Ezért azoknak, akik a pályán maradnak nem a törvény által előírt létszámmal, hanem jóval többet kell dolgozniuk. Az egyik 500 fős iskolában majdnem minden osztályban van sajátos nevelési igényű (SNI) gyerek, az elmúlt tanévben nyolc autista volt köztük. A többi SNI-is gyerek tanulási nehézségekkel küzdő, diszlexiás, magatartás zavaros, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavaros (Attention Deficit Hyperactivity Disorder, ADHD) volt. Ugyanakkor gyógypedagógus és asszisztens csak néhány van. Egyikőjüket például egy mozgáskorlátozott gyerek mellé rendelték az iskolához, de megbízták ugyanakkor egy elsős autista kisgyerek felügyeletével is. Pedig, ha egy ADHD-s gyerek bekerül az osztályba, és nincs legalább egy asszisztens a pedagógus mellett, aki foglalkozik vele, akkor teljesen tönkreteszi az oktatást. Tulajdonképpen ahány ilyen gyerek bekerül az integrált oktatás keretén belül egy osztályba, annyi asszisztensre lenne szükség, de osztályonként minimum egy főre. És ez csak az asszisztencia, de gyógypedagógusok is hiányoznak. Ők az EGYMI-ből (egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény) járnak ki, utazó gyógypedagógusok, „lótnak-futnak” egész nap. Köztük is nagy az elvándorlás. S, hogy hová fog ez vezetni? Káoszhoz. Az elitiskolákban majd lesz minden, a többi meg „le lesz tojva”. Egyre élhetetlenebbek lesznek az iskolák.

Győr-Moson-Sopron megyében nem annyira „zord” a helyzet. Igaz, az egyik technikumban a humán tárgyakat egy főállású, egy félállású, és két nyugdíjas pedagógus tanítja. Az iskolában azon izgulnak csak, hogy a nyugdíjasok „bírják az iramot”, mert, ha ők kiesnek, akkor bajban lesznek. Volt olyan is, hogy matematika tanárnak már a főiskoláról odacsábítottak egy hallgatót kollégának, de szakmunkás minimálbért kapott, mert még nem volt meg a diplomája. Tornatanárból pedig inkább „túltengés” lesz lassan. Igaz, a mindennapos testnevelés a „halottnak a csók”, csak megutáltatják a mozgást a gyerekkel. Egyébként a feltételek sem adottak, van ugyan egy 9x18 méteres tornaterem, de az osztályokba 20 fölötti létszámok, fiúk-lányok vegyesen. Ha meg kéne bontani az osztályokat, az megint csak tanárhiányt idézne elő. A három öltöző közül egy nagy van, két kisebb, és mindig a nemek száma határozza meg, mikor melyikben öltöznek a fiúk, melyikben a lányok. A „sportudvarból” az iskolafejlesztésnél lecsíptek egy darabot, hogy a közintézmények melletti kötelező parkolónak legyen helye, úgyhogy a bitumenes pályán most autók parkolnak, és maradt egy amorf udvar, ahol lehet mozogni. A folyosón tartott testnevelési órákat a kollégák nem szeretik, mert „zavarják az oktatást” vele. A pingpong asztal pedig azért lett leláncolva, mert a labda pattogása zavarta az irodai munkát.  

Nógrád megyében az egyik iskolában alsó tagozaton hat osztály van, egy első, két második, egy  harmadik, és két negyedik. Az iskolából hiányzik öt pedagógus. Az első osztályban nincs napközis tanár, a többiek látják majd el felváltva ezt a feladatot. Vagyis az iskolai életét kezdő gyerek eleve nem lesz „egy kézben”. Van olyan iskola is, ahol a történelem szakos tanár tanítja nyugdíjasként a németet. Hogy mennyire tudja a nyelvet? Az biztos, hogy köszönni tud németül. A napközikben többnyire  nyugdíjasok dolgoznak. De a megyében fordult elő az is, hogy az igazgató megkérdezte a matematika tanárt, hányasa volt gimiben kémiából. Mondta, hogy kettese. Jó, mondta neki az igazgató, nem buktál meg, ez elég ahhoz, hogy ebben az évben te fogod tanítani a kémiát.