"Lázár Jánost kérjük fel, hogy vállalja a polgármester-jelöltséget"

HírKlikk 2019. június 20. 19:40 2019. jún. 20. 19:40

„Százszázalékos konszenzus alakult ki abban, hogy Lázár Jánost kérjük fel, hogy vállalja a polgármester-jelöltséget” – mondta el a Promenád.hu-nak a hódmezővásárhelyi Fidesz-szervezet vezetője - szúrta ki a 444..

A volt miniszter és polgármester neve az után merült fel, hogy Hegedűs Zoltán, a Fidesz helyi frakcióvezetője a hónap elején bejelentette, visszavonul a politikától, az őszi önkormányzati választáson sem kíván indulni.

Havasi Katalin az interjúban azzal indokolta a döntést, hogy Lázár „sokak szerint a város legjobb polgármestere volt, és abban is biztosak lehetünk, hogy az elmúlt évek tapasztalataival felvértezve a korábbiaknál is jobb városvezető lenne”. Lázár 2002-ben, Rapcsák András polgármester halála után került a Csongrád megyei város élére, amelyet 2012-ig vezetett. Ezt követően került a Miniszterelnökség élére, jelenleg országgyűlési képviselő.

A város élén jelenleg Márki-Zay Péter áll, aki 2018-ban az ellenzéki pártok által támogatott független jelöltként, időközi választáson nyerte el a címet. A politikusról, aki azóta a helyi Fidesz fő ellenségévé vált Havasi Katalin azt nyilatkozta, „véget nem érő háborút” folytat, ezzel szemben szeretnének „minden vásárhelyinek békejobbot nyújtani”.

Lázár az interjú szerint nyitottan fogadta a felkérést, de gondolkodási időt kért – mondta el Havasi.

 

Forrás: 444.hu