Lehet trükközni, kérdés, mit lépnek a hitelminősítők

A héten derült ki, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter meglepően magas – 6,5 százalékos – államháztartási hiányszámról beszélt még múlt csütörtökön. A GVH podcast csatornájának adott nyilatkozatában azt állította, hogy 2023-ban a magas infláció és a reálbérek csökkenése miatt jelentős fogyasztáscsökkenés alakult ki Magyarországon, ami az áfa-bevételeken keresztül a költségvetés bevételi oldalán is lukat ütött, s részben ez vezetett a magas GDP-arányos hiányhoz. Mint a Portfolio erről beszámolva rámutatott: az, hogy tavaly 6,5 százalékos lehetett a GDP-arányos államháztartási hiány, az első hivatalos elismerése lehet annak is, hogy tavaly még a 2022-est is meghaladta a deficit, ami akkor 6,2 százalék volt.

Vajon milyen következményei lehetnek a növekvő költségvetési hiánynak? Hogyan hat ez az idei évre? Bod Péter Ákost kérdeztük.

A volt jegybankelnök, a Corvinus professzora, némileg messziről kezdte magyarázatát, elsőként arra emlékeztetve, hogy a kezdetben még viszonylag mérsékelt – ámbár nem csekély – 3,9 százalékra lőtték be a deficitet, majd szépen mendegélt felfele, mígnem az év utolsó napjaiban közzétett MNB-adat már magasabbat jelzett, mint amit a törvénymódosításokból ki lehetett olvasni. Ezt fejelte meg most Nagy Márton bemondása – mutatott rá, megjegyezve azonban, hogy a hiány nem is az ő tárcájának a témája. Akárhogyan is, ez nem vet túl jó fényt a magyar fiskális tervezés megbízhatóságára. 

Azt szerinte kívülről csak találgatni lehet, hogy milyen tényezők állnak e mögött, de az már eléggé világos volt – a fejlemények tükrében és a logikára támaszkodva –, hogy a törvényben rögzített, 1,5 százalékosra alapozott költségvetés hiány tarthatatlan. „Hiszen az is tudta, hogy recesszió van, aki csak megnyalta az ujját és megnézte, hogy merről fúj a szél. Ezért is volt kissé különös ez a – nyilván politikai utasításra végrehajtott – valósághajlítás” – szögezte le, hozzátéve: a recesszióból az is következett, hogy a bevételi oldal gyengébb lesz, aminek persze azért több oka is van, de alapvetően a recessziónak tudható be.

A kiadási oldalt még annyira sem kötik az emberek orrára, mint a bevételit, nem véletlenül használnak homogén kategóriákat, mint mondjuk a rezsicsökkentési alap, amiből akár kastély-felújítást is fizetnek – fejtette ki. Mint hozzáfűzte: „ezt ugyan csak poénból mondtam, de olyan világban élünk, hogy ez akár a valóság is lehet”. 

S ha a kiadások nagyon bizonytalanok, miközben a bevételi oldal is az, mégpedig egy irányba, akkor ebből növekvő deficit lesz – vonta le a következtetést. A mérték azonban – és ez a lényeg – akkor is rejtélyes. Igaz, most megoldódni látszik, valahol a GDP 6-7 százaléka körül lehet.

Ez az, ami idáig elvezetett, de a kérdés az, hogyan tovább – jegyeztük meg. Hogyan hat ez az idei évre? Bod Péter Ákos szerint erre leginkább bizonytalan választ lehet adni, miután nem lehet tudni, miért ugrott annyira meg a hiány 2023 végén. Lehet, hogy azért szórtak ki az év végén egy halom pénzt – miként azt 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben is tették –, hogy lerontsák a bázist, s ezáltal könnyítsenek az idei év indulásán. Ha pedig nem reálfolyamatok állnak az év végi romlás mögött, hanem taktikai lépés, akkor az adatokra alapozva, nem lehet választ adni a kérdésre. Vannak persze egyéb logikák is – magyarázta –, mondjuk az, hogy mennyire nem tudjuk teljesíteni a célba vett 3 százalékos GDP-arányos hiányt az idén igen nagy valószínűséggel élesítendő uniós többletdeficit-eljárás fényében. Ha már a 2023-as évet amúgy is „megette a fene”, akkor még az is elképzelhető („hangsúlyozottan spekulációs szinten”), hogy nem tartják tragédiának, ha még jobban elszáll – ilyenkor csak arra kell vigyázni, hogy ne legyen sokkal rosszabb, mint az előző évi hiány volt, és ne sértse a pénzügyi stabilitásról szóló törvényt – mutatott rá, majd félmosollyal megjegyezte, hogy ellenkező esetben ott fenyegethet a Költségvetési Tanács irgum-burgumjának a veszélye. Egy szó, mint száz, ha taktika vezetett ehhez a magas hiányhoz, akkor annak oka az lehetett, hogy megkönnyítsék az idei évet. 

Az állami bevételek szempontjából stabilizálná a helyzetet, ha az államapparátus egyik fele által folyamatosan sürgetett (4+ százalékra belőtt) növekedés a fogyasztásra és nem a nettó exportra támaszkodna – vélte Bod Péter Ákos, megjegyezve, hogy Nagy Márton éppen a fogyasztást preferálja, akkor, amikor a magyarok felének zéró megtakarítása van. Csakhogy sem az első pár hét adatai, sem a mérvadó független elemzők, nemzetközi szervezetek nem látnak 4 százalékos növekedési potenciált a magyar gazdaságban, jó, ha annak csak a fele megvalósul, mert akkor legalább már nem zsugorodással, hanem növekedéssel zárhatjuk az évet („mondjuk az EU-ban a növekedés volt már 2023-ban is a jellemző”). Mindenesetre a makrogazdasági alapok ingatagok, s látjuk, mi történik, amikor túltervezik a bevételeket – emelte ki.

Persze ilyen körülmények között is lehet stabilizálni az állam bevételeit, erre látunk is példákat, különféle különadókkal, nagy cégekre kivetett osztalékokkal, szektorokat sújtó plusz adókkal stb. – folytatta a professzor. Ugyanakkor ez megtolja az inflációt, és akkor eljön az a pont, amikor a kormányzat egyik fele – jelesül a Nagy Márton-féle vonal – olyan pályára akarja tolni a gazdaságpolitikát, ami a jelenleginél is inflációsabb környezetet jelent. Ha pedig ismét megnő az infláció, akkor minden költségvetési számítás borul, átrendezi az állami bevételeket, kamatkiadásokat generál, s persze elinflálja a kiadási oldalt, a béreket stb. – azaz újabb bizonytalanságot hoz. „És ezzel a kígyó a saját farkába harap, az ember pedig arra vár, hogy végre szólaljanak már meg a józan hangok.”

Akár ingoványos talajnak, akár lufinak is lehet nevezni a kialakuló helyzetet – szögezte le Bod Péter Ákos. Majd rámutatott: ha a tervezés gazdasági alapjai ennyire bizonytalanok, akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy hónapról-hónapra ilyen jelentős mértékben változnak a deficitszámok. Ez pedig egyben a gazdaságpolitikai intézkedéseket jellemző nagy bizonytalanságnak is az indikátora, sőt, nem csak indikátor, hanem már maga is a további bizonytalanság okává, tényezőjévé válik.

Bod Péter Ákos végezetül arra figyelmeztetett, hogy a hitelminősítők sem maradhatnak tétlenek egy ilyen esetben. Azok ugyanis egyfajta – egy bizonyos elfogadott metrikán nyugvó – besorolást rendeltek a magyar állam fizetőképességéhez, ám ha azt tapasztalják, hogy a növekedés nem annyi, amennyi, plusz a hiány is nagyobb, akkor arra a következtetésre juthatnak, hogy a helyzet rozogább, mint gondolták – ebből pedig egyenesen következhet egy leminősítés. Lehet ugyan azt mondani, hogy ez a múlt, de ha azért rontják le a múltat, hogy enyhítsék az idei évet, a tényadatokat nézve, akkor is nagy a kockázat – mutatott rá.