Lengyel Tamás: Eszenyi Enikő elviselhetetlenné tette a Vígszínházat

„A gyerekem jövője fontosabb lett a félelemnél”

Lengyel Tamás szerint nem egyik napról a másikra lett közéleti szereplő. Saját bevallása szerint hosszú út vezetett addig, amíg eljutott oda, hogy nyilvánosan kommentáljon egy politikus közösségi oldalán, majd aktívan részt vegyen közéleti kritikák megfogalmazásában. Bár ma már sokan markáns közéleti megszólalóként tekintenek rá, úgy érzi, a lelkiismerete tiszta: vállalta a konfliktusokat és a kockázatot is.

Mint mondta, a Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli események jelentettek fordulópontot számára. Az intézmény autonómiájának sérülése közelebb hozta hozzá azt az érzést, hogy demokratikus értékek kerülnek veszélybe, ugyanakkor később belátta: a valódi változást valószínűleg első gyermeke születése hozta el.

„Az ember már nem csak a saját életére és boldogulására gondol, hanem arra is, hogy milyen világban fog felnőni a gyereke” – fogalmazott. Attól tartott, hogy egy olyan társadalomban, ahol a lojalitás többet számít a teljesítménynél, gyermeke nehezebben találhatja meg a boldogságot és az önmegvalósítást.

A közéleti aktivitás egyik első fontos állomása a Magyarország kedvenc műsora című YouTube-os szkeccssorozat volt, amelyet több alkotótársával közösen indítottak. A humor eszközével reagáltak politikai és társadalmi ügyekre. Lengyel elmondta: kezdetben még szorongott attól, milyen következménye lehet a nyílt kritikának. Olyannyira, hogy konfliktusa is akadt Molnár Áronnal abból, mennyire szabad közvetlenül megszólítani politikusokat.

„Én akkor még féltem attól, hogy ebből baj lehet” – ismerte el. Később azonban úgy látta, a kritika csak akkor lehet igazán hatásos, ha célzottan jut el annak tárgyához.

Kormányinfó Plusz című projektjét szinte teljes egészében egyedül készítette: otthon, saját eszközökkel, hétvégéket feláldozva dolgozott a videókon. Bár felesége féltette, elfogadta férje motivációját, és támogatta a munkában.

A Vígszínház árnyéka: „Egy idő után traumatizálva érzi magát az ember”

A beszélgetés egyik legmegrázóbb része a Vígszínházban töltött évekről szólt. Lengyel Tamás 2017-ben hagyta ott a társulatot, de mint elmondta, már jóval korábban elviselhetetlenné vált számára a légkör.

Szerinte a problémák nem pusztán szakmai nézeteltérésekből fakadtak, hanem abból a kommunikációs és vezetői stílusból, amely szerinte félelemre és megalázásra épült. Felidézte, hogy voltak próbafolyamatok, amikor rendszeres kiabálások, megalázó megjegyzések és verbális agresszió határozta meg a munkát.

„Az ember egy idő után teljesen traumatizálva érzi magát, és már semmit nem mer csinálni, mert fél attól, hogy újra elviselhetetlen kritikát kap” – mondta.

Különösen fájdalmas emlékként idézte fel azt az esetet, amikor nagyapja haldoklott a kórházban. Bár szeretett volna visszamenni hozzá egy fontos próba helyett, végül – részben a kialakult légkör miatt – kompromisszumot kötött, és nem ért oda időben.

„Ez egy olyan lelkiismeret-furdalás, amit az ember nagyon nehezen dolgoz fel” – fogalmazott, ugyanakkor hangsúlyozta: saját döntéseiért is vállalja a felelősséget. Szerinte azonban egy toxikus munkahelyi közeg torzíthatja az ember döntési képességét.

A Vígszínház körül később zajló vizsgálat kapcsán arról beszélt, hogy a panaszosok a mai napig nem kaptak egyértelmű válaszokat arra, milyen következtetésre jutott az ügyet vizsgáló bizottság. Úgy érzi, a következmények hiánya sokak számára azt az érzést erősítette, hogy a rendszer nem képes valódi felelősségre vonásra.

Ugyanakkor hangsúlyozta: a múlt tapasztalataiból tanulva a Loupe Színházi Társulás működésének egyik alapelve éppen az lett, hogy tisztelettel beszélnek egymással.

„Nálunk, ha valaki nem megfelelően szól a másikhoz, arra a közösség azonnal reagál” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte jó előadások nem csak rossz légkörben születhetnek.

Loupe, Gyuri és a jövő: új identitás egy rendszerváltás után

Miközben a közéleti szerepvállalás sokak számára meghatározóvá vált Lengyel Tamás kapcsán, a színész szerint szakmai identitásának legalább ilyen fontos része a Mi kis falunk Gyuri karaktere, a közéleti videók és a Loupe Színházi Társulás.

Bár korábban felmerült benne, hogy kiszáll a sorozatból, végül arra jutott: Gyuri figurája már elválaszthatatlan része pályájának. „Szerintem én most már soha többet nem leszek nem-Gyuri” – jegyezte meg öniróniával.

A karakter ugyanakkor nem vált számára rutinfeladattá. Elmondása szerint még mindig élvezi a forgatásokat, mert a humor és az abszurd helyzetek újra és újra frissen tartják a munkát. Sőt, már egy spin-off sorozat is készül Gyuri címmel.

Közben a Loupe Színházi Társulás az egyik legfontosabb projektjévé nőtte ki magát. Büszkén mesélt arról, hogy idén közel háromszáz előadásuk lesz, tízezrek nézik őket, és teljesen önfenntartó módon működnek.

A társulatban ő felel többek között a pénzügyi tervezésért és a produkciós háttérért is. Mint mondta, fontosnak tartják a közvetlen kapcsolatot a közönséggel: előadások után beszélgetnek a nézőkkel, közösen dolgozzák fel a felvetett témákat.

„A színház szerintem egy közös traumafeldolgozás” – fogalmazott. Úgy véli, a nézők és alkotók közötti fal lebontása segíthet abban, hogy a színház ne távoli intézmény, hanem közös gondolkodás tere legyen.

A politika jövőbeni szerepéről óvatosabban beszélt. A rendszerváltásként emlegetett politikai fordulat után úgy érzi, identitásának egy része okafogyottá vált, hiszen ami ellen korábban küzdött, az szerinte lezárult. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne maradna kritikus.

„A kritika attól még fontos marad” – mondta, hozzátéve: ha ismét olyan helyzet áll elő, amely megszólalást igényel, valószínűleg újra hallatni fogja a hangját.

A színházban ugyanakkor rengeteg olyan témát lát, amelyek túlmutatnak a napi pártpolitikán. A rasszizmus, a propaganda hatása, a családon belüli erőszak, a függőség vagy az online tér veszélyei szerinte mind olyan kérdések, amelyekről érdemes beszélni.

Magánemberként boldognak tartja magát: két gyermek édesapjaként, sikeres társulati vezetőként és színészként úgy érzi, sok minden a helyére került az életében. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a mindennapi problémák, kétségek és szorongások továbbra is részei maradnak az emberi működésnek. „Összességében igen, boldog vagyok” – mondta a beszélgetés végén.