Magyar György: Orbán rendeleti jogalkotása káoszhoz vezethet
Magyarországon évek óta a jogalkotás vált jogellenessé, mert a hatalom megtartása érdekében, a jogi klauzulákat azért hozza a fideszes többségű parlament, hogy körbebástyázhassa hatalmát, és az akaratát keresztülvihesse a társadalmon mindenféle civil és szakmai ellenőrzés nélkül. Ezt mondta a Hírklikknek Magyar György ügyvéd arról, hogy tavaly december közepe és vége között az orosz-ukrán háborúra hivatkozva, 32 kormányrendeletet adtak ki, ugyanannyit, mint a tavalyi év első öt hónapjában összesen.
Szakmaiatlanok is lettek – fejtette ki a rendeletekről az ügyvéd –, hiszen nincs a többi jogszabállyal kohézió, nem épülnek egymásra. Miután az Alkotmánybíróság sem gyakorol kontrollt, a parlament ellenőrzési joga is megszűnt és a bíróságokat igyekszik bekebelezni, így senki nem állítja meg Orbánt – mondta Magyar György. Arról, hogy mi lesz ennek a vége, úgy fogalmazott, túlburjánzanak a jogszabályok és ha nincs közöttük koherencia, akkor végül mindenki úgy fogja értelmezni azokat, ahogy neki jó, ezzel pedig zűrzavar keletkezik.
„Csak kijátszani lehet az ilyen úton hozott jogszabályokat, a kevesebb több lenne, de kontrollált és szakmailag megalapozott formában, amihez az állampolgár tud alkalmazkodni.”
Ez visszaélés a jogalkotással – fogalmazott egyszerűen az ügyvéd.
„A rendeleti kormányzást a Covid idején találták ki, volt is jogalapja egy egészségügyi vészhelyzetnek, mert ha jön egy ismeretlen vírus, amellyel senki nem tudja, hogyan kell elbánni, akkor el kell érni, hogy gyorsabban szülessenek a rendelkezések. Ott lép be a rendeleti kormányzás, mert nincs ideje a parlamentnek összeülni és jogszabályokat alkotni, az ellenzék javaslatait megvitatni. Ráadásul a jogalkotási törvény előírja, hogy minden alapjogszabályt társadalmi vitára kell bocsátani, hatástanulmányt kell végezni és mindez elmarad, ha rendeleti kormányzás van. A vírus időszakára ez elfogadható volt, de már elmúlt.”
Magyar György nyomatékosította, hogy az orosz-ukrán háborúra hivatkozva – a világon egyedülálló módon – behozták a „háborús vészhelyzet” jogi fogalmát és ezzel fenntartják a rendeleti kormányzás jogi lehetőségét. „Ezért teheti meg Orbán, hogy csak jönnek és jönnek a jogszabályok, mindegyiknek az a célja, hogy ebben a centralizált hatalmi rendszerben kontroll és társadalmi ellenőrzés nélkül meghozhassa azokat a rendelkezéseket, amelyek neki vagy az oligarchái számára kedvezőek.”
Ennek a hatalomnak immár majdnem 13 éve az a lényege, hogy a jogállam alapvetéseit szétverje, mert ha megmaradnának, akkor nem tudná ezt a centralizált kormányzást végrehajtani – emlékeztetett az ügyvéd. Ilyen a kontrollrendszer leépítése, sem a parlament, sem az arra hivatott jogintézmények nem alkalmasak arra, hogy ellenőrizzék a hatalmat – tette hozzá.
Rámutatott, az úgynevezett „független intézményeket”, mint amilyen a Magyar Nemzeti Bank vagy az Alkotmánybíróság, a Versenyhivatal, a Számvevőszék stb., elárasztotta Orbán Viktor fideszes csinovnyikokkal, mindegyik a kezében van, és egyik sem gyakorolja az ellenőrzési jogkörét. „Orbán a jogállamot szétverte, a bíróságot is betámadta a kinevezési rendelkezésekkel, nem véletlen, hogy az Európai Bizottság Magyarországgal szemben annyi eljárást indított és nem véletlen, hogy az európai források jó részét azért tartja vissza, mert a jogállamiság hiánya rengeteg kivetnivalót hagy maga után.”
A társadalom mindent elvisel, mert így van összerakva – válaszolta arra a kérdésre, hogy meddig bírják, tűrik ezt az emberek. „Orbán Viktor akadémiai professzori díjat fog kapni néplélektanból, annyira jól látja a magyar néplelket, annyira jól érzi, hogy meddig mehet el. Soha nem lehet őt demokratikus úton leváltani, mert eltüntette a kontrollfelületeket és centralizált áldemokráciában kormányoz.”
Ha sikerülne Orbánt leváltani, akkor jön a dereguláció. Ez esetben össze kell ülnie egy jogi bizottságnak és a felesleges jogszabályokat meg kell szüntetni vagy enyhíteni – mondta Magyar György arról, mi lehet a megoldás arra, hogy ha eljön az ideje, ezektől az – ahogy fogalmazott: ad hoc – jogszabályoktól megválhassunk.
Emlékeztetett, ez történt a rendszerváltás után is. Ezerféle jogszabály volt, több, mint felét ki lehetett dobni az ablakon – tette hozzá.
„Ehhez kell egy választást nyerni!” – hívta fel a figyelmet az ügyvéd.