Magyar Péter és a hivatalos ellenzék akár még szövetséges is lehetne

Ön legutóbbi, április eleji beszélgetésünkkor azt mondta: „Magyarországon vannak mozgások, megmozdultak a dolgok belülről is. Az, hogy most még több az ellentmondás benne, mint az egyetértés, ilyenkor így szokott lenni. A Fidesz-táboron belül megindult a helyezkedés az erjedés, a mozgolódás, és ebből még minden lehet. Az is lehet, hogy nem lesz belőle semmi, de megvan az esélye annak is, hogy mozgolódás legyen. Ami nem lesz jó, de mégis jobb lesz annál, mint ami most van. Ugyan nem az ellenzék csinálja, hanem a társadalom mozgolódik, és ebből bármi lehet. Van ügy.” Ma is így látja? 

Igen. 

Azt is mondta akkor, hogy április 6-án sok minden el fog dőlni. Magyar Péter hívására volt egy többszázezres tüntetés a Kossuth téren. Mi a véleménye a Magyar Péter-jelenségről április 6-a után?

Egyfelöl azt mondanám, hogy egyelőre nem politikai elemzőnek való dolog ez, mert nincs meg az időbeli, a történelmi távlat. Csak két hónapja tart, és ez bizony kevés. Én annak ellenére elemezni fogom, hogy ilyenkor ez még nem szokás. Ilyenkor a legbölcsebb dolog azt mondani, hogy ez nagyon érdekes, és ebből még minden lehet. Az biztos, hogy még minden, és annak az ellenkezője is lehet. Ugyanúgy, ahogy ezt mintegy két hete is mondhattuk, nagyon nagy, és nagyon semmicske dolgok is kisülhetnek belőle. Ugyanakkor nagyon érdekes az a rajongás és utálat, ami Magyar Pétert személyében körülveszi. Ez is figyelemre, elemzésre méltó dolog.

Mi az, ami ezt érdekessé teszi?

Az, hogy tárgyilagos megszólaló nemigen van. Persze, van, aki a tárgyilagosságra törekszik, de azért kitűnik a beszédmódjából, hogy szimpátiával vagy ellenszenvvel fogadja-e a Magyar Péter-jelenséget. A rajongás mértéke fantasztikus, óriási. Olyannyira az, hogy az ember nem is tudja, ha belép egy terembe, ott milyen emberek vannak, hívők, vagy nem, de két ember között azonnal ellenszenv alakul ki, ha az egyikőjük hívő, a másik meg nem. Ugyanúgy, ha ez a kérdés felvetődik, rögtön szimpátia alakul ki két ember között, ha mindketten utálják, vagy mindketten imádják Magyar Pétert. Jól el tudnak beszélgetni, és ez nem következik az emberek korábbi magatartásából. Szemben ül velünk valaki, és nem tudjuk, hogyan fogalmazzunk, hogy az, amit mondunk tetszeni fog-e neki, vagy nem. Merthogy a 20-30, vagy 50 éves ismeretségből sem következik, hogy tudnánk, mit gondol Magyar Péterről. Nagyon érdekes tehát egyfelől az az érzelmi amplitúdó, az, hogy ilyen nagy gyűlölet, és ilyen óriási rajongás, imádat veszi körül. Vagyis a skála mindkét oldalon nagyon magasra fut fel.  Másfelől az is nagyon érdekes: függetlenül attól, hogy valaki korábban fideszes volt, vagy DK-s, hívő, vagy ateista – ez mind nem számít –, egyszer csak Magyar Péterről különvéleménye van. Ez a jelenség valóban méltó arra, hogy elemezzük, de ahhoz, hogy megmondhassuk mi lesz belőle, még nincs elég távlat.  

Mára a politikában sok minden világosabban látszik. Magyar például ahogy a kamupártokkal és „közéletben problémás” szereplőkkel sem működne együtt, kizárta a parlamenti pártokkal való együttműködést is. Nincs jó viszonyban a DK-val. Viszont a Demokratikus Koalícióval és a Párbeszéddel hosszútávú, stratégiai megállapodást kötő MSZP társelnöke, Kunhalmi Ágnes jelezte, bár ő is tiszteletben tartja azon liberálisokat, kiábrándult párt-nélkülieket és a kiábrándult jobboldali demokratákat is, akik ma érdeklődve figyelik Magyar Pétert, de számára bárminemű koalíció a következő országgyűlési választásokra csak azokkal képzelhető el, akik világossá teszik: egy Orbán nélküli Fidesszel sem hajlandóak együttműködni. „Egy baloldali, szociáldemokrata pedig nem tud és nem is akar jobboldali kormányzást, hanem marad a bal, balközép oldalon, a szolidaritás, az igazságosság és a társadalmi különbségek radikális csökkentése oldalán” – mondta. Érdemes-e, kell-e ezt a vitát tovább élezni, ebbe az irányba vinni a politikát? 

Nem érdemes. De azért itt változtak a dolgok. Én azt mondtam volna az intézményes ellenzéknek, hogy Magyar Péter feltűnése után az első hetekben ne szóljanak semmit róla. Vagyis használják ki a nem megszólalás lehetőségét. Örüljenek, és figyeljenek arra, ahogy az emberek megszólalnak ebben az ügyben. Mindenki mond valamit, mindenkinek van véleménye. Ők maguk pedig tartózkodjanak a véleménynyilvánítástól, ne mondjanak nyilvánosan semmit. Ilyen esetben ugyanis ez a jó magatartás. Ezt nem tartották be, már az első pillanattól kezdve mindenki mondott mindenfélét. Ilyen szempontból nagyon érdekes a demokratikus – intézményes – ellenzék, amikor szólni kéne, akkor csendben vannak, és amikor nem kéne beszélni, akkor beszélnek. Ugyanakkor, amikor Magyar Péter elkezdett politikai kérdésekről is beszélni, mert a közérdeklődés óhatatlanul belesodorta őt abba, hogy beszéljen, akkor már mondott dolgokat, és azokra kellett reagálni. Akkor viszont nem sokat beszélt az ellenzék, pedig megtehette volna. Azok a megnyilvánulások, amik Magyar Péter ellen vannak, vagy kritikusak Magyar Péterrel szemben, most már indokoltak, mert ő fölvette a kesztyűt, és megtámadta a DK-t. Igaz, a többit nem annyira, de a DK-t igen, és ha a Párbeszéd meg a szocialista párt úgy döntött, hogy a DK-val áll össze, akkor ezzel oldalt is választott. És akkor természetesen valami olyasmit kell mondani, mint amit most mondott Kunhalmi Ágnes, de nem kell hangsúlyozni az ellentétet. Annak van is értelme, meg nincs is, hogy a szociáldemokráciát és a jobboldalt most megkülönböztessék, de okosan kell ezt csinálni. Az összefogás majdani lehetőségét kizárni biztos, hogy nem okos dolog. Úgyhogy néha jobb, ha az ember nem beszél. Mi is úgy kezdtük a beszélgetésünket is, hogy ez egy új jelenség, amivel kapcsolatban még bármi lehet. Ezért jobb, ha az ember, ha csak nincs valami új gondolata, inkább nem mond semmit. A DK-ra ez nem vonatkozik, mert a Demokratikus Koalíciót, Gyurcsány Ferencet Magyar megtámadta. A DK pedig tökéletesen járt el, mert azonnal, másodpercek alatt lépett, feljelentette Magyar Pétert, és ezt jól tette. De addig a DK-nak is azt mondtam volna, hogy ne beszéljen semmit, mert ez most nem az ő dolga. Ezt a jelenséget nézni kell, ülni a hegyen, és nézni a harcot, mert lehet, hogy kipukkad a lufi, és akkor úgyis mindegy. 

Tudná-e ez a demokratikus ellenzék és Magyar Péter harapófogóba zárni a Fideszt, a NER-t, ha mindkét fél továbbra is a maga útját járja? Akkor 2026-ra tudnának olyan megállapodást, koalíciót kötni, ami a győzelmet jelenthetné?

Hogyne, persze. Ez a cél. Ezt kell nézni. Magyar Péter és az intézményes, hivatalos ellenzék valójában akár még szövetséges is lehetne. A fő cél a rendszer megbuktatása, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a megdöntése, a kormány megbuktatása, Orbán Viktor elkergetése. Ez az elsődleges politikai cél. Ezt kell csinálni. Most minden más ez alatt van, lehet persze bicikliutakat kialakítani, körutakat tartani, egyebet, ezek mind nagyon jó, de hatodrendű dolgok. Az első az, amit az előbb mondtunk. És mivel a Magyar Péter-féle jelenséget e cél elérése érdekében fel lehet használni, ezért fel kell használni. Ha nem lehetne, akkor nem kéne. Ennek a célnak kell lebegnie mindenki előtt, és minden megszólalást ennek kell meghatároznia. Taktikailag persze lehet ezt-azt mondani, de a fő cél az, hogy a NER-t leváltsák, és úgy kell beszélni, hogy az a fő célt ne hátráltassa. 

Ez kinek lenne elsősorban az érdeke?

Ez Magyarország elsődleges érdeke, ezért minden ellenzéki pártnak is ez az érdeke. 

És vissza lehet még térni erre az útra, azok után, hogy ilyen-olyan szóbeli pengeváltások voltak? 

Én mindenkinek a visszafogottságot javasoltam volna. A mit kell mondani előtt föl kell tenni azt a kérdést, hogy egyáltalán meg kell-e szólalni, és ha igen, akkor milyen tónusban, milyen erős szavakkal kell beszélni. Csak utána kéne eldönteni, hogy tulajdonképpen mit mondjanak. Csakhogy az első két kérdést föl se tették, rögtön mondtak valamit, és az se nagyon sikerült. De a „sose mondd, hogy soha” jegyében azt mondom, most még nincs minden elveszve, Magyar Péterből még bármi lehet. Én a demokratikus ellenzéknek azt javasolnám, hogy visszafogottsággal, nagy ellenzéki pártokhoz méltóan beszéljenek, és ne úgy, mint egy választópolgár. Egy választópolgár beszélhet radikálisan, mondhat, amit akar, ez a polgárok dolga. De egy nagy ellenzéki párt ne úgy beszéljen, mint egy polgár, mert akkor legyen ő is polgár, és ne legyen nagy ellenzéki párt.