Majka dala úgy robbant, mint szikra a lőporos hordóban

HírKlikk 2025. január 29. 15:35 2025. jan. 29. 15:35

Majka Csurran, cseppen című dala hű tükre annak, ami ma a magyar társadalomban zajlik, annak az elképesztő elkeseredésnek, csalódottságnak, kilátástalanságnak, amit az elmúlt 14 év jelentett, teljesen függetlenül attól, hogy ki adja elő – mondta Szakonyi Péter, újságíró, KlikkTV Heti egyenleg című műsorában.

Horváth Gábor, a Népszava főszerkesztő-helyettese azzal egészítette ki, hogy két évvel ezelőtt az „Azt beszélik a városban” című dalban Majka még a kormányt és az ellenzéki oldalt egyszerre kritizálta, most inkább csak a kormányt. Ez a dal most azért szólt ekkorát, mert az elmúlt két évben tovább romlott a helyzet.

Szakonyi Péter szerint Majka – Magyar Péterhez hasonlóan – nem egy „cukipofa” és nem is akar az lenni, a dal sikere mögött van a kormányváltás lehetősége, tehetség, és olyan közhangulat, ami ezt a dalt az egekbe repítette. Egyre kevésbé hisznek az emberek Orbán ígéreteinek, már csak a félelemkeltés működik.