Majtényi László: Orbán útja politikailag a semmibe vezet

Egy esélytelen kampány szabadsága

Majtényi László neve nem először merült fel köztársasági elnök-jelöltként. Mint felidézte, egy rádiós közvélemény-kutatásban nemrég ismét felbukkant a neve, és meg is kérdezték tőle, vállalná-e a jelölést. Erre azonban határozott nemmel válaszolt. „Mind a kettő igaz” – fogalmazott arra a kérdésre, hogy azért utasítaná-e vissza a felkérést, mert nem számít rá, vagy mert már nem akar államfő lenni.

Az alkotmányjogász ugyanakkor nosztalgiával beszélt arról az időszakról, amikor korábban köztársasági elnökjelölt volt. Elmondása szerint a „teljesen esélytelenek nyugalmával” élvezte a kampányt, amelynek során az országot járva egy szabad, demokratikus és szolidáris Magyarországról beszélt több száz fős közönségek előtt. Bár tudta, hogy a parlamenti erőviszonyok miatt nincs valódi esélye a győzelemre, mégis fontos küldetésnek tartotta a szereplést.

A magyar rendszerben ugyanis a parlament választja a köztársasági elnököt, ami szerinte eleve korlátozza a politikai mozgásteret. Az ellenzéknek ugyanakkor akkoriban még elegendő képviselője volt ahhoz, hogy egyáltalán jelöltet állítson. Majtényi ezt lehetőségként fogta fel arra, hogy bemutassa, szerinte milyen szerepet kellene betöltenie egy demokratikus államfőnek.

Parlamenti beszédéből máig élénken emlékszik bizonyos jelenetekre. Felidézte, hogy igyekezett szemkontaktust keresni Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki azonban inkább papírjait rendezgette, míg Lázár János kifejezett érdeklődéssel figyelte őt. Orbánnak akkor egy mondatot külön is címzett: szerinte „annak a politikusnak, aki az összes hatalmat kontroll nélkül megszerzi, mindent el fog veszíteni, politikai értelemben az útja semmibe vezet”.

Egy másféle köztársasági elnökség terve

Majtényi szerint tévedés, hogy a köztársasági elnök szükségképpen ceremoniális szereplő. Úgy véli, az államfőnek jelentős erkölcsi és politikai súlya lehetne még szűk jogkörök mellett is. Saját elképzelése szerint elnökként rendszeresen részt vett volna parlamenti üléseken, kihasználva azt, hogy az államfő korlátlan felszólalási joggal rendelkezik.

„Hatáskör nélkül mondani az igazságot is befolyást jelent” – utalt korábbi ombudsmani tapasztalataira. Elképzelése szerint a köztársasági elnök szerepe nem pusztán reprezentatív lenne, hanem kezdeményező is: az elnöki hivatalban szakértőkkel készíttetett volna elő olyan törvényjavaslatokat, mint egy demokratikus sajtótörvény, korrekt választási szabályozás vagy új felsőoktatási törvény.

Noha szerinte a parlamenti többség vélhetően lesöpörte volna ezeket a kezdeményezéseket, mégis fontosnak tartotta volna a vitát, hiszen az elnöki beterjesztéseket bizottságokban és plenáris ülésen is tárgyalni kell. Ez alkalmat teremtene arra, hogy nyilvánosan lehessen beszélni arról, hogyan működhetne demokratikusabban az ország.

Az államfői szerep bizonyos elemei ugyanakkor egyáltalán nem vonzották. Mint mondta, idegenkedik a rezidenciák világától és a testőri kísérettől. Példaként említette Sulyok Tamást, akit gyakorló katolikusként templomba is biztonsági emberek kísérnek. Ennél jóval lelkesebbé tette egy egykori zöldpolitikai felvetés: amikor az LMP támogatásáról tárgyaltak, azt kérték tőle, államfőként látogassa végig az ország összes nemzeti parkját. Ez – mint fogalmazott – kifejezetten kedvére való feladatnak tűnt volna.

Lemondhat-e Sulyok, és ki lehetne jó államfő?

A jelenlegi köztársasági elnök jövőjével kapcsolatban Majtényi óvatosan fogalmazott, de úgy látja, reális esély lehet Sulyok Tamás távozására. Szerinte korábban is volt példa arra, hogy a hatalom által támogatott, majd kegyvesztetté váló köztársasági elnökök – mint Schmitt Pál vagy Novák Katalin – végül lemondtak.

Úgy véli, Sulyok esetében hiányzik az a személyes autonómia és küldetéstudat, amely indokolttá tenné a pozíció mindenáron való megtartását. Megjegyezte azt is, hogy közvélemény-kutatások szerint a választók jelentős többsége – még a kormánypárti szavazók egy része is – helyesnek tartaná a lemondását.

A beszélgetés során szóba került a közvetlen köztársasági elnök-választás kérdése is, amelyet szerinte önmagában nem ördögtől való gondolatként kell kezelni. Elismerte, hogy erősebb demokratikus legitimációt adna az államfőnek, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy ezzel párhuzamosan ne növeljék az elnöki jogköröket. A parlamentáris rendszer logikája szerinte azon alapul, hogy a végrehajtó hatalom feje a miniszterelnök maradjon.

Példaként a szlovák modellt említette, ahol a közvetlenül választott Zuzana Čaputová sikeresen töltötte be az államfői szerepet anélkül, hogy a rendszer egyensúlya megbomlott volna. Ugyanakkor úgy véli, a magyar történelem legsikeresebb köztársasági elnökei, mint Göncz Árpád vagy Sólyom László, talán nem is nyertek volna közvetlen választáson.

Arra a kérdésre, kit tudna ma elképzelni államfőként, meglepő nevet említett: szerinte az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb magyar politikusa Markó Béla volt, aki a romániai magyar érdekképviselet vezetőjeként rendkívüli eredményeket ért el. Egyetlen probléma, hogy tudomása szerint nincs magyar állampolgársága.

Majtényi a beszélgetés végén az alkotmányozás kérdésére is kitért. Úgy látja, Magyarország előtt egy különleges történelmi pillanat állhat, amelyben lehetőség nyílik egy új, hosszú távon stabil demokratikus alkotmány létrehozására. Szerinte ugyan szükség lehet gyors „tűzoltó” módosításokra, de a végső célnak egy közösségi élményként megélt, népszavazással megerősített alkotmányozási folyamatnak kellene lennie. A politikai optimizmust pedig továbbra sem adja fel: „mindig a pesszimistának van igaza, de az optimisták rajzolják fel azt, amit meg lehetne csinálni.”