Manfred Weber Budapesten találkozott Magyar Péterrel
Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke Budapesten egyeztetett Magyar Péterrel, és közös fotót is közzétett róla a Facebookon. A két politikus nem nyilvános tárgyalást folytatott.
Weber a bejegyzésében azt írta Magyarnak: „A te vezetésed alatt Magyarország már most hatalmas fejlődést ért el.” A 24.hu szerint az Európai Néppárt elnöke nem először járt Magyarnál Budapesten.
A lap felidézi, hogy Weber néhány nappal a 2024-es EP-választás után, három hónappal a Tisza megalakulását követően is a magyar fővárosba érkezett. Akkor arról tárgyalt, hogy az EP-mandátumot szerzett hét tiszás politikus csatlakozzon az Európai Néppárthoz.
Szerdán Magyar Péter miniszterelnökkel António Costa, az Európai Tanács elnöke is találkozik. Costa előző hétfőn közölte, hogy augusztus 25. és szeptember 17. között felkeresi az Európai Unió tagállamainak többségét, és a tagországok vezetőivel egyeztet többek között az EU következő hosszú távú költségvetéséről.
Az évente tartott körút célja, hogy az Európai Tanács elnöke megismerje az uniós állam- és kormányfők álláspontját, valamint prioritásait. Costa közlése szerint az idei megbeszélések középpontjában az EU következő hosszú távú költségvetése áll, de szó lesz a védelemről, a versenyképességről, az uniós bővítésről és Ukrajna támogatásáról is.
Az Európai Tanács elnöke múlt pénteki közleménye szerint a második hét szerdai napján előbb Luxemburg miniszterelnökével, Luc Friedennel, majd Zágrábban Horvátország miniszterelnökével, Andrej Plenkovic-csal, végül Budapesten Magyar Péter miniszterelnökkel találkozik.
Costa a szeptember 2-ai találkozók után szeptember 3-án Bukarestben, Szófiában és Athénban, szeptember 4-én pedig Nicosiában és Ljubljanában tárgyal. Körútjának első hetében augusztus 25-én Pozsonyban és Tallinnban, augusztus 26-án Rigában és Vilniusban, augusztus 27-én pedig Prágában folytatott megbeszéléseket.