Jámbor András: most nincs napirenden baloldali párt alapítása

HírKlikk 2026. szeptember 2. 09:30 2026. szept. 2. 09:30

Jámbor András a Népszavának adott interjúban arról beszélt, hogy az Irány nevű kezdeményezés nem párt, nem mozgalom és nem politikai erő, hanem rendezvénysorozat. Szerinte hiányoznak a baloldali terek, ahol hasonlóan gondolkodó emberek találkozhatnának, vitatkozhatnának és közös állításokig juthatnának el.

Jámbor András civil aktivista, volt parlamenti képviselő a minap jelentette be az Irány nevű szerveződés elindítását. Az interjúban azt mondta, a kezdeményezést leginkább rendezvénysorozatként lehet meghatározni, és azt tartaná jónak, ha nem egyedül ő találná ki és szervezné meg a programokat, hanem már a tervezésbe is be lehetne vonni másokat.

Úgy fogalmazott, jelenleg lényegében nincs intézményrendszere a magyar baloldalnak. Szerinte nincsenek meg azok a terek, ahol a világról hasonlóan gondolkodók találkozhatnának, beszélgethetnének és vitatkozhatnának egymással. Jámbor azt mondta, ezt a hiányt szeretné pótolni az Irány.

A kezdeményezés céljáról beszélve megismételte: nincs olyan szándék, hogy pártot vagy mozgalmat alapítsanak. Szerinte Magyarországon „éppen rendszerváltás – vagy nem rendszerváltás, de valami lényeges – zajlik”, ezért minden kérdés kinyílt, és mindenről érdemes beszélni. Az Unger Anna kinevezése körüli vitát példaként említette arra, hogy a viták minőségével is vannak problémák.

Jámbor szerint hiányoznak azok a formák, amelyekből a viták végén valamilyen produktum születhetne. Példaként említette, hogy emberek mélyebben beszélgetnek egy témáról, abból videó készül, vagy megszületik egy szakpolitikai állítás. Úgy látja, ilyen módon a mindenkori politikára is lehet hatni.

Arra a kérdésre, letett-e arról, hogy legyen ütőképes baloldali párt, azt válaszolta: szerinte ennek most nincs itt az ideje. Hozzátette, ehhez az kellene, hogy valaki „felszántsa a hegyet és a völgyet”, ahogyan azt Magyar Pétertől látták. Jámbor azt mondta, pillanatnyilag nem érez magában ilyen késztetést.

A Tisza-kormányról úgy nyilatkozott, hogy az megpróbál valamit összerakni egy „romokban lévő országból”. Azt mondta, nem tagja és nem híve a kormánypártnak, de az ellenzékéhez sem tudja sorolni magát. Hozzátette: alig több mint száz nappal vannak a kormány megalakulása után, és ha egyszer azt látja, hogy radikálisan mást kell csinálni, akkor lehet, hogy meglesz benne a pártalakításhoz szükséges „drive”, de egyelőre nincs meg.

A Szikra mozgalommal kapcsolatban pontosított: szerinte közkeletű tévedés, hogy alapító tag lett volna. Azt mondta, a Szikrát sokan rajta keresztül ismerték meg, de ő csak később csatlakozott. A szervezettel való szakításról úgy fogalmazott, hogy egy ponton máshogyan kezdték látni az ő szerepét és a Szikra szerepét a magyar politikai térben, ezért elváltak útjaik. Hangsúlyozta, nem haragról volt szó, hanem stratégiai nézeteltérésekről, és megemlítette, hogy a Szikra sajóbábonyi dolgozók ügyében szervezett akcióját anyagilag is támogatta.

A Tisza eddigi kormányzásáról azt mondta, hogy lát próbálkozásokat, de „száz százalékig” nem elégedett. A devizahitelesek ügyében szerinte elindultak folyamatok, majd meg is rekedtek. Felidézte, hogy Magyar Péter júliusra ígérte az új végrehajtási törvény kidolgozásának megkezdését, de Jámbor szerint ebből semmit nem látni.

Pozitívumként említette, hogy felállt egy szociális minisztérium, ahová szerinte elhivatott emberek kerültek, ugyanakkor azt mondta: ha nem emelik a szociális dolgozók bérét, akkor az ígéretek és tervek nehezen valósulnak meg. Az oktatásügyben Lannert Judit miniszter tevékenységét összességében támogathatónak nevezte, bár jelezte, vannak szakpolitikai kérdések, amelyekkel kevésbé ért egyet.

Jámbor az interjúban két ügyet nevezett különösen fontosnak: legyen béremelés a szociális szférában, és a végrehajtások ügyében ne csak jogi változás történjen, hanem a kormány mutassa meg azt is, hogy társadalmi problémáról van szó. A meghirdetett bérlakásépítési programot pozitívumnak tartja, a munkajogi területről viszont azt mondta, hogy „nagyon döcögősen halad”. Szerinte helyettes államtitkári szinten jó szakértőket hozott a Tisza, de még nincs meg az az államtitkár, aki ezért a területért felelne, miközben lassan következnek a minimálbérről szóló tárgyalások, és még nem látszik, hogyan vonják be a dolgozói érdekképviseleteket a kormányzati munkába.

Forrás: Népszava