Már 390 millió forintot emésztett fel a 300 milliárdért beszerzett lélegeztetőgépek raktározása

HírKlikk 2022. november 28. 18:30 2022. nov. 28. 18:30

Nem fogynak a koronavírus járvány idején 300 milliárd forintért beszerzett lélegeztetőgépek.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság az Átlátszó közadatigénylésére adott válaszából derült ki, hogy eddig 390 millió forintot emésztett fel a lélegeztetőgépek raktározása. Az állami intézmény két csarnokban tárolja az eszközöket, csak az elfoglalt területért fizet.

2020 márciusában a Szijjártó Péter vezette Külügyminisztérium pánikszerűen kezdett lélegeztetőgépeket felvásárolni. A magyar állam a koronavírus járvány idején háromszáz milliárd forintot költött az eszközökre. Ezeknek nagy része soha nem került a kórházakba, 16 ezer kínai lélegeztetőgépből 13 ezer a raktárban parkol. A raktárak bérleti díja havi 15 millió forint.

A készülékek kiemelkedően drágák voltak. A Fourcardinal Tanácsadó Kft. közvetítő cégként több mint 17 milliárdért adott el ezer kínai lélegeztetőgépet a magyar külügynek, két év alatt 20 milliárd forint profitot realizált. A nagy siker után pedig úgy döntött a tulajdonos, hogy végelszámolással megszünteti a hatalmasat kaszáló társaságot.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) két céggel szerződött raktározásra. A szigetszentmiklósi raktár miatt a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft-vel 2020 májusában 270 millió forint értékben. Majd 2020 októberében a Victoria Ingatlanhasznosító Kft-vel 142 millió forint értékben. Utóbbi szerződés 2025-ig szól.

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő az Átlátszónak azt mondta, a gépek két év alatt nem mennek tönkre, ha szükséges, azokat munkára lehet fogni. Ugyanakkor lehetnek olyan elemei, amiket be kell vizsgáltatni.

A készülékek egy részéhez további egyszer használatos vagy elkopó alkatrészekre lenne szükség, de ezek hazai szerviz híján Magyarországon nem hozzáférhetők. Továbbá több gép mellől hiányzott az európai importhoz kötelező, minőséget jelző tanúsítvány; a vizsgált kínai gépek csatlakozói nem voltak kompatibilisek a magyar kórházakban használatosakkal, és több típusnál hiányzott a megfelelő átalakító is.