Már 74-en fagytak halálra az országban

HírKlikk 2020. január 11. 14:45 2020. jan. 11. 14:45

December közepe óta, duplájára emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma. Míg addig 37-en hűltek ki végzetesen, január 5-ig már hetvennégyen fagytak meg az országban – jelentette a Magyar Szociális Fórum (MSZF) pénteken.

A korábbinál többen fagytak meg a szabad ég alatt, de a legtöbben fűtetlen lakásokban hűltek ki végzetesen, illetve kórházba szállításuk közben, és beszállításuk után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni – az MSZF beszámolója szerint.

A halálesetek számának növekedését az MSZF többek között annak tulajdonítja, hogy a hajléktalan szállók megteltek, és csak „pénzes helyek" maradtak üresen, de a rászorulók ezeket nem tudják megfizetni.

Az aluljárókból kitiltott hajléktalanok közül sokan a főváros körüli erdőkben vertek sátrat, de vannak, akik hálózsákban, pokrócba burkolózva, vagy egyszerűen ruhában igyekeznek átvészelni a fagyos éjszakákat.