„Már azt sem tudják, hogy mikor, éppen mit hazudtak a lélegeztetőgépekről"

HírKlikk 2021. január 14. 05:30 2021. jan. 14. 05:30

Úgy tűnik, hogy a Külügyminisztériumban már azt sem tudják, hogy mikor, éppen mit hazudtak, mivel egymásnak ellentmondó válaszokat adnak a lélegeztetőgépek beszerzésével kapcsolatos kérdésekre – írja közleményében az MSZP.

Az MSZP szerint Sztáray Péter államtitkár még augusztusban a lélegeztetőgépek rendkívül magas egységárát a megrendelt eszközök számának nagyságával magyarázta, azt állítva, hogy a mennyiség az egységárat is megemelte. Ehhez képest – írják a szocialisták – Magyar Levente államtitkár januárban már azt állítja, hogy az egységár nem volt magas.

Az ellentmondás mellett van egy másik probléma is – hívja fel a figyelmet a párt. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a „felfoghatatlan verseny" közepette is képes volt a korábbiakhoz hasonló áron megvásárolni neves gyártók lélegeztetőgépeit szakmai múlttal rendelkező cégektől. Az MSZP szerint a minisztérium azonban ismeretlen, frissen alakult cégektől vásárolt, jelentősen magasabb áron.

A szocialisták szerint jó lenne, ha valamelyik államtitkár az újabb és újabb hazugságok kitalálása helyett inkább megmagyarázná, hogy mégis, hogyan sikerült ezt a súlyos milliárdokba kerülő bravúrt összehozniuk.

Az MSZP szerint amíg a Külügyminisztérium nem ad érdemi válaszokat a kérdésekre, addig csak azt a gyanút erősíti meg, hogy a Fidesz még a járványhelyzetből is pénzt csinált a hozzá közel álló vállalkozók számára. Az ellenzéki párt úgy véli, teljesen elfogadhatatlan, hogy bárki is az emberek életének védelmére hivatkozva nyerészkedjen!

„Az egészségügyi eszközökkel kapcsolatos korrupció olyan súlyos bűntett, amelyet az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója egyenesen emberölésnek minősített."

Forrás: MTI-OS