Matolcsy az Emírségeket állítja követendő példának

HírKlikk 2021. április 19. 14:50 2021. ápr. 19. 14:50

Az Egyesült Arab Emírségeket több mint 50 fontos jelzőszámban világelső, 100 fejlettségi területen vezeti a régiót, a világ leghatékonyabb országa és első a világon az emberek vezetőkbe vetett bizalma terén – írta Matolcsy György jegybankelnök a növekedés.hu portálon, utalva arra, hogy Magyarország megkísérelhetné átvenni a világ egyik legsikeresebb országának módszereit.

A jegybankelnök úgy fogalmazott: az Emírségek sikere mélyén egy olyan vízió áll, amelyet vezetők nemzedékei adtak át egymásnak. Ez a jövőkép egy biztonságban és békében élő országot vázolt fel, amely nyitott a világra, egyenlőséget teremt népeinek, jogállam, egyenlő lehetőséget ad a munkára, befektetésre, tanulásra és az egyén kreatív képességeinek kibontására – ismertette.

„Elismeri, hogy a gazdaság irányítja a politikát, ezért sem tűri meg a korrupciót. Az államot pedig a jó üzleti környezet kiépítésére használja és hagyja virágozni a vállalkozásokat" – tette hozzá.

Az Emírségek – ezen belül különösen Dubaj stratégiája – a diverzitásra, a sokszínűségre épül – hívta fel a figyelmet Matolcsy György. „A felhőkarcolók világában találunk média-városrészeket, internet-várost, technológiai laboratóriumokat, világelső kikötőket és repülőtereket, alumínium feldolgozó óriásvállalatot, dinamikus ingatlanpiacot, világszínvonalú szállodákat és vendéglátást, Iszlám alapú és nyugati bankrendszert" – mutatott rá.

Matolcsy György írt arról is, hogy amikor a trónörökös a turizmus fejlesztéséről szóló elképzeléseit előterjesztette, a többi emír megpróbálta sarokba szorítani, arra hivatkozva: „ki jön ide, ahol előtted a sivatag, hátad mögött a tenger és feletted a perzselő nap?". „Építsetek, és majd jönnek" – idézte fel J. M. Keynes szavait, utalva arra, hogy Steve Jobs, az Apple társalapítója is tudta: nem csupán a kereslet teremt kínálatot, hanem a vonzó kínálat is megteremti saját keresletét.

1971 és 2020 között Dubaj világvárost épített, miközben 50 év alatt a dollár értéke nyolcad részére csökkent – emelte ki a magyar jegybank elnöke.

Matolcsy György összegzésképpen úgy fogalmazott: az Emírségek és Dubaj példája bizonyítja, hogy a lehetetlen nem létezik.

Sorait – a növekedés.hu portálon megjelent cikkekre jellemzően – ismét idézettel zárta. Ezúttal Mohammed bin Rashid Al Maktum sejknek, Dubaj emírjének és az ország miniszterelnökének szavait tárta az olvasó elé. A sejket egyben a világ egyik legsikeresebb és legokosabb vezetőjének nevezte. „A legnagyobb akadály, ami meggátolja az embereket a lehetetlen megkísértésétől az a hiedelem, hogy a lehetetlen létezik, így a legnagyobb tett az, ha ráébresztjük őket arra, hogy semmi sem lehetetlen".

Forrás: MTI/Hírklikk