Még mindig mumusokkal ijesztget a hatalom
Magyarországon történelmi hagyomány az idegenkedés a különböző származású népekkel szemben, amit napjainkban a kormány igyekszik meglovagolni. Egyebek között erről beszélt a Hírklikknek Zsiga Bulcsú, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója. Annak kapcsán beszélgettünk vele, hogy a Fidesz politikai kommunikációja továbbra is a frissen tartja a migráció témáját. A 2024-es európai parlamenti választások előtt és után is kiemelt kampánytéma lett a migráció a Fidesz számára, a kormány kommunikációja összekapcsolja ezt a terrorizmussal, a közbiztonság romlásával és a határvédelem megerősítésének szükségességével, amire a déli határnál történő eseményeket hozzák fel figyelmeztető példaként. „Az elmúlt években a jobboldali, populista pártok is tanultak ebből a folyamatból, láthatóan próbálnak a közös pontokat találni, kiáltványokat megfogalmazni, ami túl nyúl az egyes országok határain. Mindez egy európai konzervatív programmá áll össze” – mondta az elemző.
A kormány másfél évtizede mást sem tesz, mint ijesztget. Újabb és újabb ellenség jelenik a közbeszédben: Soros, migránsok, Brüsszel, a háború… A gyerekek kinőnek a mumus-korszakból, a társadalom esetében ez nem így működik?
Erre a kérdésre alapvetően kétfajta válasz van. Az egyik a politikai kommunikáció oldaláról teszi fel a kérdést: miért foglalkozik a kormányzati média újra és újra a migrációval? A másik sokkal inkább egy történeti dimenzió távlatából ad némi magyarázatot.
Kezdjük a politikai kommunikációval.
Az elmúlt másfél évtizedben bevált az a narratíva, amely a félelemre és a negatív érzelmekre alapozott. Egyébként ez egész Európában érzékeny téma lett. A németektől az olaszokon át minden olyan országban foglalkoztatja ez a politikai szereplőket, ahol 2015 után jelentősen megemelkedett a menekültek száma. Ha nem is ijesztgetik vele az embereket, de azt felismerték a kormányok, hogy nagyon komoly problémával kerültek szembe, amire valamilyen megoldást kell találniuk. Nagyon sok bevándorlót sikerült integrálni a társadalomba, de akik erre valamilyen okból nem hajlandók, azok könnyen a társadalom peremére szorulnak. Velük vannak a problémák. Az már egy másik kérdés, hogy a magyar sajtóban miért kell ezt a témát ilyen súllyal kezelni, amikor azokon a tízezreken kívül, akiket a kormány maga hozott be az országba, migráns tömegekről szó sincsen.
Említette a történelmi dimenziót is. Mire gondol?
Egy kicsit messzire, akár pár száz évet is vissza kell menni a történelemben. A nyugati államok többsége gyarmatosító hatalom volt, ami együtt járt azzal is, hogy az ottani emberekben kialakult egyfajta missziós tudat. Amit persze lehet kritizálni, hogy abban mennyi volt a rasszizmus, de ennél dominánsabb volt a „felelősségtudat”: a világ többi népeit nekik „kell” civilizálniuk. Ez a felfogás integrálta ezeket a nyugati társadalmakat, egyfajta kohéziót teremtett. Megtanulták, természetesnek vették, hogy el kell fogadni a „más” embereket, a más kultúrákat is. Ezzel szemben a Kelet-Közép-Európában élő népek tapasztalata teljesen más. Gerő András történész dolgozta fel ilyen szempontból a Habsburg Birodalom nemzetiségi problémáit, amelyek a több nemzetiségi állam-alakulatok létéből fakadtak. A Habsburgoknak nem voltak külső gyarmataik, itt a birodalom határain belül élő nációkat kellett – ha lehet azt mondani – gyarmatosítással egységesíteni. Ezen belül a problémának volt egy speciális vonulata: mi is megpróbáltuk fenntartani a magyar felsőbbrendűség tudatát. A Kárpát-medencében, a történelmi határainkon belül, egymás mellett több náció élt, amelyeket évszázadok alatt sem sikerült magyarrá kovácsolni, ami a nemzetiségek nemzetállami törekvéseinek trianoni beteljesedésével mély sebet eredményezett. Meglátásom szerint innen származik az az idegenkedés a különböző származású népekkel szemben, amit ma a kormány igyekszik meglovagolni. A nemzet egysége, homogenitása egy olyan hívószó, ami meghaladottnak hitt problémákon nyugszik. Szóval ez az ellenségkeresés tudatos politika, amíg a Fidesz diktálja a közbeszédet, alighanem velünk fog maradni. Ha nem a migránsok, akkor Soros, vagy Brüsszel, a háború, vagy tudom is én kicsoda. Aki éppen arra jár.
Tekinthetjük ezt a jövő évi választások felvezetésének? Magyar Péter megjelenésének? A fideszes választók „összerántásának”?
Most még nem látni tisztán, hogy mennyire lesz az új választásokat megelőző politikai kampány része az migrációval való „örökifjú” ijesztgetés. Nem lehet ezt sem kizárni, hiszen 2015 óta a Fidesz a téma gazdája. Ami Magyar Pétert illeti? Ő a Fidesztől érkezett a magyar politikába, onnan vált ki, neki alaposan meg kell majd választania, milyen kérdéseket tűz a politikai zászlajára, hiszen mégis hosszú éveken át része volt annak a politikai közösségnek. Elhatárolja magát a korábbi baloldali ellenzéktől, határozottan jobboldalinak tartja a Tisza politikai irányvonalát, olyan választókra támaszkodik, akik nem feltétlenül mozgósíthatók a migránsozással, de olyan szavazókat is el akar érni, akik talán mégis. Bonyolult kérdéskör.
A nemzetközi szélsőjobb szemmel láthatóan erősödik Európában, vele együtt a menekültellenesség is. Nem lehet, hogy a Fidesz korábban olyan sokat bírált migráns-politikája egyre inkább nemzetközivé válik?
Orbán Viktor most hivatkozhat arra, hogy ő már 10 éve is megmondta, ez egy visszatérő motívum a miniszterelnök kommunikációjában. Érezhetőek mindazok a törekvések a mai nemzeti konzervatív, vagy újabban radikális konzervatívnak mondott politikai irányvonalban, amiért őt korábban elítélték. A baloldali és liberális erőknek a jobboldallal szemben az volt az előnye, hogy őket nem nagyon kötötték a nemzeti sajátosságok, szabadon ment az eszmecsere, hiszen univerzálisnak gondolt problémákkal foglalkoztak. Könnyebben tudnak eszmét cserélni egymással, de a helyzet bizonyos értelemben megváltozott. Az elmúlt években a jobboldali, populista pártok is tanultak ebből a folyamatból, láthatóan próbálnak a közös pontokat találni, kiáltványokat megfogalmazni, ami túl nyúl az egyes országok határain. Mindez egy európai konzervatív programmá áll össze.
