Még titkosak a nyilvános foci részletei

Sebes György 2021. április 8. 08:19 2021. ápr. 8. 08:19

Amszterdamban 12 ezer, Bukarestben állítólag 13 ezer néző lehet majd jelen a futball Európa Bajnokság mérkőzésein. Bilbaoban negyed, míg Szentpéterváron a hírek szerint fél házzal terveznek. Ezek azonban egyelőre nem megerősített adatok. A végleges tervekről két nap múlva értesülhetünk. Akkor tudhatjuk meg azt is, hány szurkolót engednek majd be Budapesten, a Puskás Arénában tartandó meccsekre.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) várhatóan péntek délelőtt hozza nyilvánosságra, miképpen képzelik el a házigazda városokban a nyári Európa Bajnokság rendezését. Ismert, hogy a tavalyról egy évvel elhalasztott torna mérkőzéseinek rendhagyó módon, ezúttal 12 város – köztük Budapest – ad otthont. Mindegyiküknek tegnapig kellett tisztázniuk a részletkérdéseket. Az UEFA tornaigazgatója, Martin Kallen elmondta, az összes érintett válaszolt a határidőig és örvendetesnek nevezte, hogy mindenkitől pozitív visszajelzést kaptak.

Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője a Hírklikknek elmondta, az UEFA célja az volt, hogy bő két hónappal az Európa-bajnokság kezdete előtt a szurkolók – a reménybeli jegyvásárlók – pontos képet kapjanak a teendőikről. Vagyis tudniuk kell, milyen feltételek, járványügyi előírások mellett léphetnek be a stadionokba.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter már csaknem két hete jelezte, hogy a Puskás Arénában tartandó négy találkozón – három csoportmérkőzésen és a nyolcaddöntő egyik meccsén – azok vehetnek részt, akiket már beoltottak. Gulyás Gergely azt nem részletezte, hogy teljes védettség szükséges-e, vagyis a jelentkezőknek mindkét oltást meg kell-e addigra kapniuk. Sipos Jenő utalt rá, hogy a szervezők folyamatos kapcsolatban vannak az orvosokkal és a járványügyi szakemberekkel. Minden országban az illetékes hatóság, illetve az érvényes szabályozás dönti el, hogy kiket engednek be a stadionokba. Természetesen ettől függ az is, hogy a csapatokkal együtt érkezhetnek-e külföldi szurkolók is a mérkőzésekre. A részletekről azonban a szóvivő nem nyilatkozott, miután az UEFA – az összes válasz birtokában – maga akarja nyilvánosságra hozni a tudnivalókat. Martin Kallen erről annyit közölt, nagy különbségek vannak abban, hogy az egyes rendezők mennyire akarják kihasználni a stadionkapacitásukat. A dpa német hírügynökség egyébként úgy tudja, hogy a házigazdáknak április 28-ig még lesz lehetőségük módosítani a koncepciójukat, amennyiben a koronavírus-helyzet ezt szükségessé teszi.

Emlékezetes, hogy az Európa Bajnokság mérkőzéseit június 11. és július 11. között rendezik. A nyitómérkőzés Rómában lesz, a döntőt pedig Londonban játsszák. A Puskás Stadionban a magyarok csoportjának három mérkőzését tartják. Magyarország itt találkozik Portugáliával és Franciaországgal, e két csapat is megmérkőzik egymással, míg a Németország-Magyarország meccset Münchenben rendezik.

Gulyás Gergely a már idézett Kormányinfón arról is beszélt, hogy „az a néhány sportrendezvény, amelyet a legszigorúbb szabályok szerint rendeznek meg Magyarországon, nem veszélyezteti a járványkezelést”. A hazai futballbajnokság – csakúgy, mint Európa legtöbb országában – egyelőre zárt kapuk mögött zajlik, a nyilvánosságot csak a tévéközvetítés biztosítja. Ehhez képest nagy változást jelent majd, ha újra nézők előtt mérkőzhetnek meg a csapatok. Sokan már alig várják, hogy a helyszínen szurkolhassanak, de nekik is emlékezniük kell arra, hogy a járványos időkben változatlanul a biztonság a legfontosabb.