Meghátrált a Fidesz, eltüntették a fekete kordont a Halászbástyáról
„A Halászbástyát üzemeltető önkormányzati cégünk javaslata alapján a testület döntött arról, hogy a fizetős övezetet teszt jelleggel terjesszük ki a Halászbástya alsó részére is. Január elsejével ez meg is történt, de a kivitelezés nem volt megfelelő, ezért a kordon elbontásáról intézkedtem, ami azóta meg is történt. Nem kell hozzá egy hónap, hogy belássuk, nem ez a jó megoldás.” Ez a szöveg jelent meg Böröcz László, I. kerületi fideszes polgármester Facebook oldalán január 3-án.
Két napig élt tehát a Halászbástyát elcsúfító fekete kordon, amely nemcsak a látványa miatt verte ki sokaknál a biztosítékot, hanem azért is, mert azt jelentette, hogy a Halászbástya immár egész területe fizetőssé vált (volna).
Arról, hogy fizetni kell a Halászbástyáról a látogatók elé táruló panorámáért, decemberben döntött az I. kerület fideszes önkormányzata. A Halászbástya felső része korábban több alkalommal is fizetős volt, leginkább a tavasztól őszig tartó turistaszezonban, de most már az alsó szakaszt is fizetős övezetetté nyilvánították.
A Telex kérdésére, hogy mi indokolja a fizetőssé tételt, s ezzel párhuzamosan a Budapest egyik ékkövének számító Halászbástya fekete lepellel történt elcsúfítását, az önkormányzat a következőt válaszolta: „a kordon ideiglenesen, az egy hónapig tartó pilot időszak alatt lesz jelen a Halászbástyánál. A fekete textilt pedig napokon belül Halászbástya arculattal ellátott szöveg váltja majd fel, amely takarni fogja az ideiglenes kordonokat.”. Sajátos indoklásként azt is hozzátették: azt szeretnék, hogy a Halászbástya ezentúl is minél könnyebben látogatható legyen. „Ugyanakkor kiemelt cél a biztonságos megközelítés kialakítása. A Szentháromság téren és a Halászbástyán is évről-évre egyre nagyobb számban vannak jelen a turisták, így figyelmet kell fordítani a látogatók biztonságos mozgására is. Az egy hónapig tartó pilot projekt ezt a célt is szolgálja, hogy elemezni lehessen a frekventált terület megközelítését.” Hogy a pilot projekt mit takar, azt egy hétköznapi halandónak nem kell tudnia, az viszont határozottan előremutató, hogy – ismét az önkormányzat szövegéből idézünk – „ha a pilot időszak tapasztalatai alapján a látogatótér átalakításáról döntés születik, a környezethez, az épített örökséghez illeszkedő és a látogatók biztonságát szolgáló megoldás kialakítását fogja az önkormányzat kezdeményezni.”. Bármit is jelentsen ez a magyar fülnek idegen és az átlagember számára érthetetlen megfogalmazás, annyi minden esetre kiderült, hogy a fekete kordonnal az önkormányzat sem volt elégedett, ezért léptek, hamarabb is, mint ígérték.
Karácsony Gergelynek sem tetszett, ami a jobb sorsra érdemes Halászbástyával történt. A főpolgármester a közösségi oldalán reagált, szerinte „szörnyű látvány a lekordonozott és fizetőssé tett Halászbástya. Ebben az ügyben jog- és hatásköre az I. kerületi önkormányzatnak van, de véleménye sokunknak. Nekem is: ez egy abszurd és méltatlan eljárás.”
A kordon tehát eltűnt, ám a Halászbástya – legalábbis az egy hónapos próbaidőszak idejére – fizetős marad. Ez idő alatt tesztelik a látogatók véleményét, és ha azok lesznek többségben, akik azt válaszolják, hogy igen, szeretnénk 1500 forintot (vagy, ha lehet, még annál is többet) fizetni a panorámáért, akkor az első kerület fideszes önkormányzata meghajol az emberek akarata előtt, miszerint saját döntésük értelmében továbbra is csak pénzért kívánnak gyönyörködni a vonzó panorámában.
Amúgy pedig nem történt semmi különös: akinek nincs 1500 forintja a kilátásra, vagy nem hajlandó fizetni a pazar, szinte páratlan panorámáért, az menjen máshová bámészkodni, szinte mindenhol akad valami látnivaló. Üljön be egy rendelőintézet várótermébe például, ott csodákat láthat, ráadásul a kíváncsi polgár a lerobbant egészségügy koszlott díszletei mellett még valódi rémtörténeteket is hallhat az ott várakozóktól. Megtudhatja, hogy kinek hány hónapot, esetleg évet kellett várnia egy műtétre, mennyivel emelkedtek a számára fontos gyógyszerek ára, de horrorra hajazó kórházi történetek is vannak dögivel. Vagy, teszem azt, menjen be vásárolni bármelyik élelmiszerüzletbe és nézegesse az új árakat. Meg fog lepődni attól, amit lát, szinte minden drágább lett ugyanis, különösen a tejtermékek, a tojás, valamint a zöldségek, de a péksüteményekért is többet kell fizetni. És el lehet menni a nyolcadik kerületi Bródy Sándor utcába, ahol a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának bővítése miatt már javában bontják a Magyar Rádió ikonikus épületét.
Van tehát látnivaló a Halászbástya nélkül is, több mint elegendő. Nem kell mindig a szép kilátásban gyönyörködni, tessék időnként találkozni a valósággal, különös tekintettel annak a bejelentésnek a fényében, hogy – Orbán Viktor miniszterelnök szerint – 2025 fantasztikus év lesz.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. dec. 30.-i adása itt nézhető meg: